fbpx

A legjobb fiatal nyerte a Giro d’Italia 15. szakaszát – videó

Brutálisan gyors volt a 100. Giro d’Italia 15. szakasza, annak ellenére, hogy a végjátékban három emelkedő és technikás, kanyargós pálya is nehezítette a mezőny dolgát.

giro_2017_15

Valdengo és Bergamo között egy híján 200 kilométert kellett teljesíteni, 150-nél egy második kategóriás heggyel, majd egy harmadik kategóriás következett, végül Bergamo városában szűk, kanyargós utcák és egy rövid, meredek macskaköves emelkedő hozta meg a szelekciót.

Az első 150 kilométer iszonyú tempót hozott, ami annak is betudható, hogy a mezőny nem engedett el szökevényeket, a szakasz feléig kellett várni, mire kialakult egy csoport, köztük Fernando Gaviriával (Quick Step), aki biztos ami biztos alapon pontokat szerzett a részhajrán. A teljes szakaszon egyébként 46 és fél km/h-s átlag született…

Előnyüket szigorúan kontrollálta a mezőny, a hegyen meg is közelítették őket, olyannyira, hogy Luis León Sánchez (Astana) és Pierre Rolland (Cannondale-Drapac) fel is ugrottak a csoportra – már ami maradt belőle. Végül Philip Deignan-nal (Sky), Jacques Janse van Rensburg-gal (Dimension Data) és Rudy Molard-ral (FDJ) érkeztek meg a peloton előtt Bergamo-ba, ahol azonban a meredeket megkezdve utolérte őket a peloton.

Kangert balesete:

Eközben a második kategóriás emelkedőn Nairo Quintana (Movistar) szenvedett kisebb bukást, de kerékpárcsere után gyorsan vissza tudott zárkózni a főmezőnyre, akik nem is erőltették ezalatt a tempót. Nem járt ilyen jól az Astana összetettben legjobban álló versenyzője, Tanel Kangert, aki már Bergamóban a veszélyes, szűk utcákban nekiment egy útjelzőtáblának egy járdaszigeten átronngyolva. Az észt bringás könyöktörést szenvedett és feladta a Girót.

A végjáték videón:

Bergamo belvárosában, a meredek emelkedőn Bob Jungels (Quick Step), majd Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) is támadott, s végül gyakorlatilag a legjobb összetett menők szakadtak el a főmezőnytől. A győzelemért így tucatnyian hajráztak, akik közül a fiatal Jungels volt a leggyorsabb. A rózsaszínű trikós Dumoulin nem tette oda magát, Quintana viszont elcsípett egy második helyet, amivel 6 másodpercet írhatott jóvá hátrányából az összetettben.

Giro d’Italia 15. szakasz eredménye:

1 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 4:16:51
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
3 Thibaut Pinot (Fra) FDJ
4 Adam Yates (GBr) Orica-Scott
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
6 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe
7 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida
8 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb
9 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin
10 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo

Összetett állás:

1 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 63:48:08
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:02:41
3 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:03:21
4 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:03:40
5 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:04:24
6 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:04:32
7 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:04:59
8 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 0:05:18
9 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:06:01
10 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:07:03

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo