fbpx

A hazai srác a Team Sky ellen – Párizs-Nizza 2018 előzetes

A korábbi évekhez képest talán nem annyira impozáns a mostani rajtlista, izgalmakra azonban így is bőven számíthatunk az idei Párizs-Nizza (2018. március 4-11.) nyolc napja során.

Az előttünk álló bő egy hétben a megszokott struktúrában követik majd egymást a különböző szakasztípusok, bár a szervezők elképzelései szerint a “támadás” lehet a 76. Párizs-Nizza kulcsszava, utalva arra, hogy aki jó helyezést akar elérni, nem lazsálhat, oda kell tennie magát már szinte az első kilométerektől fogva.

Azért a spintereknek is jut majd szerep, ők elsősorban a második szakaszon (Orsonville-Vierzon, 187,5 km)  bizonyíthatnak, nekik Elia Viviani (Quick Step Floors) jó formájával kell leginkább szembenézni. A Team Sky-tól a belga csapathoz igazolt olasz sprinter a szezon kezdete óta szárnyal.  Az ő nagy riválisa a zöld trikóért folytatott küzdelemben leginkább Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) lehet.

Lesz majd egy dombosabb egyéni időfutam is a 4. szakaszon (18,4 km hosszan), az 5. etap (Salon-de-Provence – Sisteron, 165 km)  pedig elkönyvelhető tranzitszakasznak, hogy aztán következzen a három sorsdöntő nap a hegyekben a végén a vasárnapi fináléban a szokásos lefelé száguldással Nizzába. A program része idén is a Col d’Éze, a verseny legismertebb emelkedője, ezzel is az utolsó szakaszon kell majd megküzdeniük a versenyzőknek.

A mindent eldöntő nyolcadik szakasz

A legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e a Team Sky dominanciáját megtörni: 2012 óta ez csak a Carlos Betancur vezetésével felálló AG2R-nek sikerült 2014-ben, máskülönben a brit szupercsapat vitte el az elsőséget (2012-ben Bradley Wiggins, 2013-ban és 2015-ben Richie Porte, 2016-ban Geraint Thomas, míg tavaly Sergio Henao).

A verseny legnagyobb esélyese Julian Alaphilippe (Quick Step Floors), az időfutam is neki kedvez, valamint a szakaszok többségének felépítése. Ott lesz a tavalyi győztes Sergio Henao (Team Sky), de csapattársára, Wout Poelsre is érdemes lehet majd odafigyelni. Rajthoz áll még a nevesebb összetett menők közül többek közt Bauke Mollema (Trek-Segafredo), Tejay van Garderen (BMC), Jacob Fuglsang (Astana), Dan Martin (UAE Team Emirates),  Esteban Chaves (Mitchelton-Scott). Érdemes lehet rajta kívül Tim Wellens (Lott-Soudal) mellett letenni a voksot, már egy egyhetes versenyt (Vuelta a Andalucia) maga mögött tudhat idén győztesként, vagy Marc Solerre, aki Movistar nagy ászai távollétében bizonyíthat.

Az elmúlt években az időjóváírás döntött csak a győztes személyéről, valószínűleg idén is hasonlóan szoros versenyre számíthatunk.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo