fbpx

A 100. Giro d’Italia útvonala – a Mortirolo-n Scarponira emlékezünk

Nem csak a Giro d’Italia jubileumát ünnepeljük idén májusban, Michele Scarponi-ra is emlékezünk majd az olasz körverseny során. A szervezők még az itinert is átírták az olasz kerékpáros tiszteletére.

unnamed

A tragikus balesetben elhunyt Scarponi meghatározó alakja volt az elmúlt 10 évben a Girónak, s bár a dobogó tetejére nem állhatott a végén, de hivatalosan győztesként is jegyzik. Ettől függetlenül azonban sok örömet szerzett szurkolóinak, mindannyian emlékszünk hogyan dagasztotta a kemény áttételt a legnehezebb hegyeken is. Utolsó szakaszsikerét éppen a Girók történetének egyik legkeményebb hegyén, a Mortirolón aratta, s erre emlékezve az idei versenyen Scarponi-díjat írtak ki tiszteletére ezen az emelkedőn.

17917950_10154638811313247_4721932187782430169_o

Arról, hogy hatalmas küzdelem lesz a régi harcostársak között ezen a hegyen, senkinek ne legyen kétsége. Egyébként is van valami bizarr abban, amikor közel kétszáz ereje teljében lévő férfi egy rózsaszínű ruhadarabért küzd három héten át, olyan hatalmas fizikai teljesítményt nyújtva, amire nagyon kevesen képesek. Márpedig május 5-étől pontosan erre számíthatunk, hiszen a verseny történetében harmadik alkalommal Szardínián végre kezdetét veszi a 2017-es kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, ami egyben a századik Giro d’italia.

18193882_10154667906008247_9088255400240631535_nAhogy minden évben, idén is pokolian nehéz hegyi szakaszok tarkítják az útvonalat, de az összetett győzelemhez kell majd a két időfutamon, különösen az első, majdnem 40 kilométer hosszú kronón elért jó teljesítmény is. A Grande Depart, vagyis a Nagy Rajt idén Szardínia szigetén lesz, ahol három mezőnyhajrát feltételező szakaszt is teljesít a karaván. Utána egy pihenőnap, majd azonnal belecsapnak a lecsóba. Két közel 20 kilométeres mászás, ráadásul hegyi befutó 1892 méteren, az Etnán, igazi élmény lesz a szurkolók számára.

Itt nagyjából rögtön kiderül majd, kik pályáznak 2017-ben a rózsaszínű trikóra és valószínűleg lesz olyan előzetesen favoritnak tartott versenyző, akinek elszállnak győzelmi esélyei. Az 5-8. szakaszok teret adnak a szökésekre és a mezőnyhajrákra, az esélyeseket pedig a 200 kilométer fölötti távok fárasztják majd. A 9. szakaszon hegyi befutó lesz a Blockhaus tetején 1665 méteren, ami nem tűnik magasnak, ám annak fényében, hogy 118 méterről indulnak és mintegy 25,5 kilométeren keresztül tekernek föl az imént említett magasságra, mindjárt érthetővé válik ennek az etapnak a jelentősége! Itt ismét átrendeződhet a legjobbakat összesítő táblázat.

letöltés

Ezután ismét pihenőnap, majd május 10-én az időfutam-kerékpárok nyergébe pattannak, hogy teljesítsék a Foligno és Montefalco közötti, mintegy 40 kilométeres, emelkedőkkel is túzdelt egyenkénti időfutamot. 11-én ismét egy nehéz, négy hegymenettel és technikás lejtmenetekkel tarkított menet következik, ezúttal 161 kilométeren keresztül. Utána négy szakasz, amely a roadbook szerint nincs hegyi szakasznak aposztrofálva, de közte lesz például egy hegyi befutó az Oropán (14. etap), ahol oda kell figyelni az összetettben érdekelteknek is. Május 22-én jön a harmadik pauza, amire szükség lesz, hiszen megkezdődik a harmadik, leggyilkosabb hét négy nagyon kemény menettel.

papíron a legnehezebb szakasz

Papíron a legnehezebb a 26. szakasz, reméljük nem lesz hóhelyzet…

A kedd brutális lesz… A 16. etapon 227 kilométer során a Mortirolo-t, a Stelvio-t és az Umbrail hágót kell teljesíteni. Ezt követi egy fárasztó 200 pluszos etap, majd újabb hegymászás a 2000-esek között. Pénteken egy „laza” 1290 méter magas hegyi befutó, amivel kapcsolatban nyugodjon meg mindenki, hogy a sorozatterhelés után döntő jelentőségű lehet. Szombaton is maradunk a hegyekben, bár nem klasszikus hegyi befutóval ér véget a 20. szakasz, de bőven ad lehetőséget komoly támadásra. A 100. Giro d’Italia Milanóban zárul egy 27,6 kilométeres sík időfutammal, ha esetleg szoros lesz még a verseny ekkor, nagy izgalmakra számíthatunk itt is. Aki megnyeri ezt a háromhetest, az valóban férfiból legendává válik, ahogyan a közkedvelt sportcsatorna beharangozójában is hallható.

Szakaszok:

Május 5. – 1. szakasz: Alghero – Olbia 206 km
Május 6. – 2. szakasz: Olbia – Tortolì 221 km
Május 7. – 3. szakasz: Tortolì – Cagliari 148 km

Május 8. – Pihenőnap

Május 9. – 4. szakasz: Cefalù – Etna 181 km Hegyi befutó
Május 10. – 5. szakasz: Pedara – Messina 159 km
Május 11. – 6. szakasz: Reggio Calabria – Terme Luigiane 217 km
Május 12. – 7. szakasz: Castrovillari – Alberobello 224 km
Május 13. – 8. szakasz: Molfetta – Peschici 189 km
Május 14. – 9. szakasz: Montenero di Bisaccia – Blockhaus 149 km Hegyi befutó

Május 15. – Pihenőnap

Május 16. – 10. szakasz: Foligno – Montefalco 39,8 km időfutam
Május 17. – 11. szakasz: Firenze (Ponte a Ema) – Bagno di Romagna 161 km
Május 18. – 12. szakasz: Forlì – Reggio Emilia 229 km
Május 19. – 13. szakasz: Reggio Emilia – Tortona 167 km
Május 20. – 14. szakasz: Castellania – Oropa (Biella) 131 km Hegyi befutó
Május 21. – 15. szakasz: Valdengo – Bergamo 199 km

Május 22. – Pihenőnap

Május 23. – 16. szakasz: Rovetta – Bormio 222 km (cima Coppi a Stelvio-n)
Május 24. – 17. szakasz: Tirano – Canazei (Val di Fassa) 219 km
Május 25. – 18. szakasz: Moena – Ortisei/St. Urlich 137 km Hegyi befutó
Május 26. – 19. szakasz: San Candido/Innichen – Piancavallo 191 km Hegyi befutó
Május 27. – 20. szakasz: Pordenone – Asiago 190 km
Május 28. – 21. szakasz: Monza – Milano 29,3 km időfutam

3 615,4 kilométer, átlagosan 171,7 kilométer naponta, a leghosszabb etap 229 kilométer, de lesz 8 kétszázas szakasz… 2 időfutam szerepel az itinerben, 6 etap a sprintereknek, 8 változatos dombotzatú, és 5 magashegyi szakasz…

Az útvonal videón:


Giro d’Italia 2017 – Il Percorso (The Route) by giroditalia

Szintrajzok:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo