fbpx

24 órás országúti kerékpárverseny a repülőtér betonján!

24 óra Bringa: augusztus 24-25., Kiskunlacháza: Tölts velünk és kerékpáros barátaiddal  két félnapot, közte (remélhetőleg) holdvilágos éjszakát az első hazai országúti 24 órás versenyen.

A kiskunlacházai repülőtér betoncsíkjain kijelölt 7 kilométeres körben 12 vagy 24 órán át versenyezhetnek a legkitartóbbak, egyénileg, váltóban, vagy akár a „röpke” 100 kilométeres betétfutamon. Persze a családtagokat is több kiegészítő programmal várják a BSI rendezvényén, ha nem volna elég a két napos együttlét, a 24 órás versenyek egyedülálló hangulata…

650x250_bikemag_2

A 24 órás országúti versenyek egyre népszerűbbek Nyugat-Európában, elég csak a Le Mans-i versenypályán vagy a Nürburgringen rendezett eseményekre gondolni, melyekről a magyar endurance-bringás, Káldi Attila kapcsán hallottunk itthon is. Miközben az egyéni indulók a teljesítőképességük határait feszegetik, a többfős váltókban indulók és kísérőik remek hangulatban, sütve-főzve bandázhatnak a depókban, a sátrak között, vagy szurkolhatnak a pályán küzdő társaknak.

650x250_bikemag_3

A bringásoknak ritkán van lehetőségük két teljes napot ilyen módon együtt tölteni, az élmény semmilyen más versenyhez nem hasonlítható. Persze nyilván sokan vannak, akik rövidebb távval is beérik, így 12 órás, vagy 100 kilométeres penzumra is van lehetőség nevezni, sőt, az est fénypontja, a 100 mérföldes (161 km) éjszakai futam pontban éjfélkor indul! A 3-4 fős vagy 5-8 fős csapatok tagjai számára a folyamatos buli garantált, s persze ilyenkor van idő végigbeszélni még azt is, amire hagyományos versenyeken nem marad idő.

650x250_bikemag_4

Kell még egy jó minőségű pálya, sok egyenessel, ebből szinte következik, hogy kevés kanyarral, minimális szintkülönbséggel, tükörsima betonnal, biztonságos sötétben is. Egy valódi repülőtér, ami csak fokozza a különleges hangulatot! A környéken rendelkezésükre áll millió négyzetméter szabad hely a csapatsátraknak, autóknak, leheveredőknek.  A kiskunlacházai repülőtéren, az M0 körgyűrűtől 25 kilométerre, egy 7 km-es körpálya vár, körönként 2 db, 2 km-es egyenessel, egy éles fordítóval, és néhány nagy sebességű kanyarral. Szóval nem nehéz a pálya, nappal megtanulod, éjszaka már menni fog álmodban is.

Még egyszer a lényeg:

A helyszín: tökéletes minőségű, 8-46 méter széles 7 kilométer hosszú és teljesen sík pálya. 100%-os biztonság, abszolút autó és forgalommentes, mert ez a Kiskunlacházai repülőtér kifutópályája.

Hogy hol?: alig 40 kilométerre és kevesebb, mint egy óra autóútra Budapesttől.

A program:

–          24 és 12 órás kerékpározás (szombat 14 órától)

Egyéniben óriási kihívás!

Párban komoly teljesítmény

Váltóban (3-4 vagy 5-8 fős) egy jó kis biciklizés és egy remek buli!

–          Éjszakai 100 mérföld éjféltől hajnalhasadásig

–          Délelőtti 100km

Mindkét távon indulhatsz egyedül vagy párban

Van még aki nem talált magának távot?

Minden teljesítőt egyedi érem, online oklevél, online eredménylista igazi kerékpáros atmoszféra, jó zene, szurkolás, kiállítók és jó pár meglepetés vár a helyszínen!

Pihenni is szeretnél az eseményen? Erre is van megoldásunk: Kerékpáros tábor – ingyenes sátor és lakókocsi helyek közvetlenül a pálya mellett!

Nevezz minél hamarabb, a nevezési díj június 6-tól emelkedik!

További részletek, nevezési információk az esemény honlapján találhatók: www.24orabringa.hu

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.