fbpx

2020-as év legnagyobb meglepetései

A 2020-as év minden számításunkat felülmúlta, egyrészt egy világjárvány formálta át a teljes kerékpáros világot – a sportot, a gyártást és a közlekedést egyaránt -, másrészt olyan nem várt magyar teljesítményeknek lehettünk szemtanúi, melyre csak nagyon kevesen számítottunk.

Rekordszámú kerékpáros, és rekordszámú kerékpár eladás

A koronavírust valószínűleg egyik olvasónknak sem kell bemutatnunk, a COVID-19 járvány okozta intézkedések megbénították az egész világot, köztük a kerékpársport is megállt egy időre, viszont teljes egészében fejreállította a kerékpár kereskedelmet és a kerékpározók számát. A fertőzésveszély miatt egyre kevesebben szálltak tömegközlekedésre és rengetegen választották a kerékpározást, ami messze nem várt emelkedést hozott a városi kerékpárosok számában. A sportközpontok, sporttermek bezárásával a szabadtéri sportok kerültek előtérbe, köztük a kerékpározással, ezért rengetegen pattantak nyeregbe, mellyel ugrásszerűen megnőtt a rekreációs célból kerékpározók száma. A bringások számának növekedése szükségszerűen magával vitte a kerékpár eladások számának növekedését Európában, mely olyan mértéket öltött, hogy az év felére már alig maradt kerékpár az üzletekben és várhatóan 2021-ben is a vevők fognak sorba állni a kerékpárokért és nem a boltosok fogják őket akciókkal becsalogatni.

Magyar sportsikerek

Vas Blankával jelenleg is tele van a magazinunk, a fiatal magyar kerékpárosnő már év elején a cyclo-cross világbajnokságon beírta a nevét magyar kerékpáros sporttörténelembe az U23-ban szerzett ezüstérmével, aztán a leállás után ott folytatta, ahol abbahagyta, az XCO VB-ről is éremmel tért haza, majd cyclo-cross EB-n sem tétlenkedett. Viszont talán a legnagyobb eredményeit a cyclo-cross világkupákon érte el az elit nők között, ahol eddig 4., 5. és 7. helyezéseket szerzett, mellyel a világ legjobb cyclo-cross versenyzőivel említik egy lapon és vezeti az U23-as világkupa ranglistát. Arról nem beszélve, hogy az év utolsó előtti napján megszerezte élete első belga verseny győzelmét a profik között.

Valter Attila bizonyította, hogy rászolgált a worldtour szerződésre a CCC csapatánál, nagyon jól alkalmazkodott a legmagasabb szinthez, amit elsőként megkoronázott a Tour de Hongrie győzelmével, majd a Giro d’Italián állt rajthoz, ahol TOP10-es eredményt ért el az egyik hegyi szakaszon, és az egész versenyen a legjobbak között bringázott. A CCC megszűnésével sem marad csapat nélkül, ugyanis 2021-ben az FDJ csapatát fogja erősíteni.

Fiatalok sikerei a worldtour mezőnyben

Tadej Pogacar a Tour de France győzelmével kétségkívül a világ egyik legjobb országúti kerékpárversenyzőjévé vállt 2020-ban. A Touron a szeles szakaszon összeszedett időhátránya után sem adta fel a versenyt és folyamatosan próbálkozott, melynek eredményeképpen az utolsó előtti napon, az időfutamon meg tudta fordítani a versenyt honfitársával Primoz Rogliccsal szemben és megnyerte a világ legnagyobb háromhetes körversenyét (a világ legjobb két háromhetes menője 2020-ban két szlovén lett).

Tao Geoghegan Hart és Jai Hindley a 2020-as Giro felfedezettjei. A két bringás segítőként érkezett az Olasz Körversenyre, de Thomas kiesésével Geoghegan Hart szabad utat kapott a csapattól, míg Hindley csak utolsó napokban lépett ki a segítői szerepkörből, de óriási csatát vívtak egymással a Giro utolsó hetében a hegyeken. Mindkettőjükre szép jövő vár, bár Geoghegan Hart várhatóan segítő szerepben marad az Ineosnál, de Hindley-re elsőszámúként számítanak a Sunwebnél a háromheteseken.

Wout van Aert a “csoda”

Már 2019-ben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Tour de France-on az időfutamon történt balesetéig, ami hosszú pihenőre kényszerítette a belga cyclo-cross sztárt. A 2020-as Tour teljesítményét viszont nagyon nehéz szavakba foglalni, felvezetés nélkül mezőnyhajrákkal végződő szakaszokat volt képes nyerni a sprinterek ellen, a hegyeken rendszeresen tempót ment Roglicnak leszakítva a konkurens összetett menőket, gyakorlatilag bármire lehetett használni az ex-cyclo-cross világbajnokot. Ezenfelül nagy klasszikust is nyert országúton és a cross szezonban is legyőzte a legnagyobb riválisát Mathieu van der Poelt a legsárosabb világkupán. A Wout van Aert a mezőny egyik legértékesebb kerékpárosa.

 

Milyen meglepetések várhatók 2021-ben?
Reméljük a koronavírus okozta nehézségek már csak rossz álmok lesznek, és a kiállítások, tesztnapok, versenyek mind zöld utat kapnak és minden mehet a megszokott mederben. Legyen ez a legnagyobb meglepetés!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo