fbpx

2018-as BH újdonságok

Nagy erővel érkezett meg az AtomX széria és bizony formabontóra sikerült, de ez nem volt véletlen! Ezen felül megújult a Xenion Lynx, és bizony hagyományos bringákból is voltak érdekességek, mtb és országúti vonalon egyaránt az idei Eurobike kiállításon!

A spanyos BH Bikes 1909 óta létezik, nevét a Beistegui Hermanos-ból kapta, három testvér, Cosme, Domingo illetve Juan Beistegui Albistegui alapította. Ebből még gyér spanyol udással is kideríthető, hogy a „hermanos” a tesókat jelenti 🙂 Kezdetben nem kerékpárok gyártásával foglalkoztak, de az első világháború után ez lett a fő profiljuk. Szülővárosuk Eibar lakosságát próbálták megfizethető bringákkal ellátni. 1935-ben pedig már be is írta magát a cég az országúti versenysport történelemkönyvébe, mivel mind ’35, mind ’36-ban Gustave Deloor BH bringával nyerte a Vuelta a Espana-t! Az “újkori” versenyekkel kapcsolatban is kötődik a nevükhöz Tour-szakaszgyőzelem, az AG2R csapat révén, hiszen a BH támogatott Pro Tour csapatot is. Montis fronton megemlítendő Julie Bresset XCO világbajnoki címe. Most több mint 100 évvel az alapítása után is családi kézben van a vállalat, egyértelműen főleg a minőséget tarva szem előtt.

Egy spéci mágneses felfogatású kulacsot is fel tudsz rakni a gépre!

Az új szelek régóta fújnak már a spanyol partok felett is, így 2008 óta már igen masszív elektromos kerékpár flottával rendelkezik a BH. Első modelljük az E-Motion volt. A most bemutatott Atom X pedig az elektromos rásegítéssel ellátott azaz pedelec bringák legújabb generációját képviseli. Az e-bike-oknak két nagy hátrányuk szokott lenni:

  • rondák,
  • az akku csak úgy oda van csapva a vázra (még ha félig integrált is).

A design tetszetős

A mérnökök fő feladata volt, hogy teljesen integrálják az akkumulátort, de úgy, hogy könnyen kivehető legyen, és egyben teherviselő elemként is funkcionáljon. Előbbi lényeges a bringa szállításakor, kölcsönzőknek, és persze akkor ha a lakásban töltjük, nem a garázsban. Utóbbi pedig kisebb tömeget és jobb tömegközéppontot eredményez. És bizony itt egy ízig-vérig hegyikerékpárról beszélünk, aminél ez egy fontos szempont. Még ha a vásárlóik 95%-a sosem hagyja el a murvás utakat, akkor is.

Az Atom X Lynx az össztelós kivitel, ami aszimetrikus nyeregvázcsővel és Split Pivot felfüggesztéssel rendelkezik. Ez a fajta megoldás rendkívül érzékeny hátsórészt eredményez, emellettnem érzékeny a fékezésre, nem keményedik fel a rugózás akkor sem amikor húzod a féket. Kétféle rugóúttal érkezik majd: az Atom X Lynx 6 27.5” Plus Pro 160 mm-t mozgó enduro 2.8”-os gumikkal. Ez lesz majd az igazi atommeghajtású romboló FOX36-tal és XT/SLX szettel. Az Atom X Lynx 5 27.5” Plus Pro, a Pro RC és a Lynx 5 29” 120 mm-es rugóutat kínál csak a felszereltségük tér el.

De a lényeget nem is említettük! Az Atom X széria az új, erősebb Brose Drive S motorral készül, aminek elődjét már a Specialized Turbo Levo-ban megismerhettünk. Ez egyike a piac legjobb, legerősebb rendszereinek, talán csak a Shimano E8000-est lehet vele egy lapon említeni. Nem kevesebb, mint 720 Wh-s akkuval vannak a gépek ellátva ami gondtalan terepezést fog kínálni, akár 80 km körüli hatótávval, már ha ügyesen használod és nem nyélen hajtod mindig.

A “kütyüfanoknak” is lesz benne minden amire nyálat lehet csorgatni. Először is itt az Arduino alapú színes kijelző, melyhez kapsz okostelefon appot is. Sőt a rendszer nyitott, így a jövőben bárki fejleszthet majd rá különböző alkalmazásokat. Talán az első olyan bringa, amibe “visszajelzős” markolatot építettek, ami finom vibrálással jelez neked a rásegítési fokozatok váltásakor, sőt a ledes távirányító színekkel is jelzi milyen módban vagy. Opcionálisan lehet kérni a vázba épített GPS modult is, ami nem a lopásokat akadályozza majd meg, hanem egyfajta telemetriai rendszerként funkcionál. A lopásvédelmet egy NFC-chip alapú, tehát áramellátást nem igénylő okos karkötő biztosítja, csakis ennek segítségével oldható az akkumulátor.

Azoknak, akiknek elég egy merev vázas bringa – talán mert komoly terepre nem merészkednek -, itt az Atom X 27.5” Plus Pro, Pro RC és 29” család. Nagyobb súlyú vagy “veretősebb” montisoknak az első kettő ajánlható mert ott a 2.8”-os gumik nagy tartalékkal rendelkeznek, a 29”-os pedig a túrázóknak, vagy a montit vegyesen használóknak lehet érdekes.

A Xenion Lynx modellek már kicsit konzervatívabb vonalat képviselnek, de a jelzőt itt erősen idézőjelbe kell tenni, hiszen a Bosch PowerTube rendszer ennél a modellnél is teljesen integrálva van az alsócsőbe. Persze látszik, hogy e-bike, mégis szebben néz ki mint a külső akkus modellek. Hátsó felfüggesztése szintén Split Pivot, de mások az áttételi arányok. Ez inkább hagyományos terepezésre készül, mint állatkodásra. Akkumulátorból viszont 500 Wh-s került bele, viszont a Bosch gyorstöltésnek köszönhetően másfél óra alatt 80%-ra feltölthető, miközben a teljes töltéshez általában 6 óra szükséges.

A motor nélküli bringák közül a Lynx 5 és a Lynx Race volt a fő újdonság a BH-kínálatban. A Lynx 5 29”-os kerekeken guruló trail „állat”, ami kompatibilis 27.5+ kerekekkel is! 130-es rugóútja itthon nagyon sok mindenre elég lehet, külföldön pedig durvább maratonokra, mint mondjuk egy Trans Provence is elvihető. Hatékony Split Pivot rugózási rendszerrel látták el, és már elöl-hátul boost szabványos papucstávolsága van.

Az igazi maraton és xc monti pedig a Lynx Race lett, 100 mm-es rugóúttal. A fejlesztésbe a BH-Suntour-KMC csapat versenyzői is részt vettek, ezért a bringa alkalmas a mai agresszív, durva, technikás xc pályák leküzdésére is. Laposabb fejcsőszöget, hosszabb reach-et, és rövid láncvillát kapott. Az Ultimate Carbon Lay-up karbon váz mindössze 1850 grammot nyom!

És persze egy ilyen országúti hagyományokkal rendelkező cég nem maradhat ki a tárcsás endurance/országúti trendből sem. A BH Quartz Evo Disc váza monocoque karbon felépítésű és HCIM (Hollow Core Internal Molding) eljárással készül. Ennek eredményeként mindössze 950 grammot nyom. 28 mm-es gumimérettel is elbánik, a merevségről pedig elöl-hátul 12 mm-es átütőtengelyek gondoskodnak.

A G7 Pro a csúcs országúti bringa lesz a BH kínálatában, melyet a Direct Energie Team versenyzői is használnak. A váz formáját szélcsatornás tesztelések alapján alakították ki, és 840 grammra szorították le a súlyát M-es méretben! Akár 28 mm-es gumikat is fogad, így rossz utakra simán fel lehet rakni a ballonosabb méretet. Mechanikus illetve elektromos váltórendszerekkel egyaránt kompatibilis.

A BH bringákat keresd az Ebikeshop-ban, ahol nem csak az elektromos kínálat érhető el, hanem a hagyományos gépeket is megvásárolhatod!

A katalógust pedig itt találod!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo