Sok remek országúti kerékpárversenyt láthattunk idén, 2015-ben kevesebb panasz lehetett a rendezés vagy a mezőny színvonalára, mint a megelőző szezonban. Nehéz a választás…
Még ha volt is több motoros baleset és egyéb nyalánkságok, összességében elmondhatjuk, hogy színvonalasabb küzdelmeket hoztak a GT-k, azaz a háromhetes „Grand Tour-ok”, mint a megelőző esztendőben, a klasszikusokon több volt az izgalom, nem voltak egyeduralkodó „királyok” (kivéve Kristoff egy rövid sorozatát), a világbajnokság pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy feltette az i-re a pontot.
A mi választásunk azon alapul, hogy jobbára a legmagasabb szinten jegyzett versenyek közül válogattunk, de nyilván voltak a szezonban hasonlóan emlékezetes, vagy izgalmas pillanatok. Egyetlen eseményt nehéz lett volna megjelölni, így öt verseny között osztjuk meg az első díjat, olvasóink talán majd eldöntik, melyik volt a valódi leg-leg-leg.
Kezdjük kedvenc klasszikus-győzelmünkkel, ami – sajnos a Touron kokainra pozitív teszt miatt bajba került – Luca Paolini (Katyusa) nevéhez fűződik. Az idei Gent-Wevelgem borzasztó nehéz körülmények között zajlott és óriási csatát vívtak a legjobbak, köztük Paolini bebizonyította, miért tartja a kerékpáros szakma a világ egyik legokosabb, legfifikásabb versenyzőjének:
Azért van itt még egy hasonlóan okos győzelem, egy hasonlóan látványos, izgalmas küzdelemben, a Paris-Roubaix szinte mindig az év egyik legjobb versenyét hozza. John Degenkolb és a Giant-Alpecin taktikailag a helyzet magaslatán volt, észrevették, hogy nem szabad elengedni Greg Van Avermaet-et még ha sok van hátra akkor sem, ráadásul úgy sikerült felugrani a spiccre, hogy sakk-matt volt, a németnek csak fel kellett tenni a pontot az i-re a sprinten:
Bár a Tour de France messze felülmúlta színvonalában a tavalyit, a háromhetes körversenyek közül idén is a Vuelta a Espana volt az, mely során oda lehetett ragadni a képernyő elé, sőt, sietni haza, hogy láthassuk a napi szakaszt. Remekül felépítették a szervezők a verseny ritmusát, kár, hogy sok rendezői malőrök adódott. A Vuelta óriási meglepetését a fiatal holland, Tom Dumoulin szolgáltatta, aki gyakorlatilag megfelelő összetételű csapat nélkül, az utolsó Wattig kontrolláltnak tűnő, okos versenyzésével az utolsó pillanatig harcban volt a piros trikóért.
A top5-be választott szakasz mégis a huszadik, annak ellenére, hogy biztosan sokan voltunk, akik összeszorított ököllel szurkoltunk a Giant-Alpecin kapitányának. A Team Astana, Aru, Landa, León Sanchez és a többiek kegyetlenül kivégezték Dumoulint, ami ha ellentmondásosnak is tűnik, de megmutatták ennek a sportnak a szépségét, és a vak is láthatta, miért csapatsport az országúti kerékpározás. Mindemellett egy óriási egyéni küzdelmet is láthattunk, Ruben Plaza (Lampre-Merida) 100 km-es szólóját és győzelmét:
Azért a Tour de France-ról is kiválasztottunk egy szakaszt, ami szintén a kerékpársport komplexitását szemlélteti. Ez pedig a Team Sky és Chris Froome győzelme a 10. etapon. A britek tudták, hogy a legtöbb ellenfél nem a verseny elejére időzíti a csúcsformát és kiválasztottak mindjárt az elején egy hegyi befutót, amire mindent feltettek. Ellentmondást nem tűrő taktika, csúcsra járatott segítők, Froome pedig perceket osztott, utóbbi ritkaság a mai GT-versenyzésben:
Aztán itt volt a világbajnokság és Peter Sagan, az ember, akinek mindenki tehet egy szívességet… De úgy is fogalmazhatunk, hogy megmutatta, ki a Király. Egyre fokozódó feszültség, az utolsó két körben már folyamatos akciók és a felejthetetlen finálé:
A 2015. legjei sorozat folytatódik az ünnepek alatt…
