fbpx

2013 LEG-jei: A legnagyobb kis kerékpáros nemzet: Kolumbia

Száraz adatok: a ProTour 507 kerékpárosának 1,6%-a kolumbiai, akik 2013 júliusával bezárólag 1001 UCI pontot gyűjtöttek, amely az összes UCI 7-hónapos pontszám 10%-ka! A legeredményesebb 20 versenyző között három kolumbiai, Quintana, Betancur és Henao található, ennél több top 20 versenyzője csak a spanyoloknak volt 2013 első 7 hónapjában. Kolumbia vitán felül a legnagyobb kis nemzet!

Nairo Quintana a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt...

Nairo Quintana a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt…

kolumbia_2013_03

Az akkor még ismeretlen, 23 éves Luis Alberto Herrera, azaz “Lucho” Herrera 1984-ben megnyerte az Alpe d’Huez szakaszt Fignon és Hinault előtt, 1985-ben pedig a Lemond-Hinault párharcban majdnem övé lett az összetett győzelem…

A kolumbiai kerékpárosok az 1980-as évek elején jelentek meg először a profi országúti mezőnyben. Lucho Herreráék Panelát, azaz karamelizált természetes nádcukrot rágcsáltak, a verseny közben ezt adogatták ki a Café De Columbia csapatautóból. A kolumbiai versenyzőket körülvevő misztikum máig fennmaradt, ami részben annak is betudható, hogy kevés ismerettel rendelkezünk erről a Dél-Amerikai országról. Megdöbbenve hallgatjuk az olyan történeteket, hogy a Sky csapat sztárja, a 2012-es Giro és az olimpiai mezőnyverseny 2. helyezettje, Rigoberto Uran 12 évesen elveszítette apját egy bandaháborúban, ettől kezdve lottószelvényeket árusítva tartotta el családját, 18 évesként pedig profi kerékpárosnak állt, mert az jobban fizetett, mint a mozgóárus karrier. Egy másik interjúban az idei Tour dobogósa, legjobb „hegyimenője” és legjobb 23 év alatti versenyzője, Nairo Quintana mesél arról, hogy a középiskola, ahova járt, a hegy másik oldalán lévő a völgyben volt, így nap mint nap 60 km-t ingázott, amelynek fele 8%-os hegymenet volt.

"Hegyimenő" az 1980-as évek közepén: Lucho Herrera...

“Hegyimenő” az 1980-as évek közepén: Lucho Herrera…

A kolumbiaiak 2013-as kiváló szereplésének fő oka kétségtelenül a dopping háttérbe szorulása, pontosabban a természetes képességek nyújtotta előnyök visszaállása. Az EPO – bár sokak szerint egyenlőséget teremtett azzal, hogy majdnem az egész mezőny élt vele – nem azonos módon hatott a különböző testfelépítéssel rendelkező versenyzőkre. Minél nagyobb termetű a sportoló, minél nagyobb izomtömeggel rendelkezik, illetve minél alacsonyabb a természetes hematokrit szintje (vörös vértestek aránya), annál többet nyer az EPO használatával. Akik kis izomtömeggel rendelkeznek, kis termetűek, a magaslati életnek köszönhetően pedig természetesen magas a vörös vértest arányuk, alig nyernek valamit az EPO által.

kolumbia_2013_14

Hegyimenő az EPO-korszakban: Bjarne Riis!

Egy egész kolumbiai kerékpárversenyző generáció esett áldozatául annak, hogy nagy termetű izompacsirták, mint Indurain, Riis, Ullrich vagy Armstrong az orvostudomány jóvoltából óriási erőgyarapodást értek el, azonos testtömeg mellett produkált wattértékük közel másfélszeresére nőtt. Gyorsabban hajtottak fel hegymenetben, mint a „mászó specialisták”, akik alig javultak az EPO-korszakban. A legjobb esetben ezek a valódi „hegyimenők” segítőnek szegődhettek el Indurain, Ullrich vagy Armstrong mellé, a csapatok robbanékonyságukat így ki tudták aknázni, ha az összetett versenyben már nem is rúghattak labdába…

kolumbia_2013_7

Uran az olimpiai ezüsttel

A kolumbiai versenyzők természetes adottságai vitán felül állnak. A magaslati környezetben való élet, a hegyek folyamatos leküzdése, az ott végzett kerékpáros edzés hasonló hatással van a szervezetre, mint egy sor kiadós EPO-kúra. Emellett az ilyen környezetben élők genetikailag kisebb termetűek, ami ugyancsak jól jön a hegymenetben. Ez tette lehetővé Lucho Herrera és Fabio Parra számára, hogy a 80-as évek profi mezőnyében maradandót alkossanak, hegyi szökéseikkel belopják magukat a kerékpárrajongók szívébe.

Nairo az új csillag: az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez és Chris  Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott  Quintanától....

Nairo az új csillag: az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez-en és Chris
Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott
Quintanától….

Riis faképnél hagyta a hegyi menőket: nem véletlenül, az EPO-nak köszönhetően volt, hogy 58-as hematokrit értéket produkált!

Faképnél hagyta a hegyi menőket: nem véletlenül, az EPO-nak köszönhetően volt, hogy 58-as hematokrit értéket produkált!

A mai szigorú doppingellenőrzések lehetetlenné teszik a teljesítményfokozók ipari mértékű fogyasztását, a Bjarne Riis-hez hasonló alkatú kerekesek már nem állnak meg hegymenet közben előre engedve az aprócska „hegyimanókat”, hogy utána hipersebességre kapcsolva elszáguldjanak mellettük. Az orvostudomány közel két évtizeden keresztül felülírta a fizika törvényeit, a természetes egyensúly 2013-ban szerencsére már visszaállni látszik.

Lucho 1984-ben a Alpe d'Huez-i befutón: Viva Columbia!

Lucho 1984-ben a Alpe d’Huez-i befutón: akkor még nehéz dolga volt egy kolumbiainak az európai kerékpáros életben…

A biológia előnyök mellett a kolumbiai versenyzők jó teljesítményét kulturális és gazdasági tényezők is befolyásolják. A hegyekben mindig is nehéz volt az élet, keményen meg kellett dolgozni a betevő falatért, amely minden kolumbiai versenyző vérében „kimutatható”. Az áruszállítás régebben gyalog, szamár vagy láma társaságában, 60-80 km-es emelkedők leküzdésével történt. A 20. század második felében a kolumbiaiak rászoktak a kerékpáros közlekedésre, mivel életszínvonaluk nem tette lehetővé a motorizációt, vasutak pedig a terepviszonyok miatt nem épültek. Mint tudjuk, a szegénységből való kitörés egyik leghatékonyabb módja a sport, a kerékpárok és a kerékpározás igen elterjedt Kolumbiában, így minden adott a kerékpársport felvirágzásához. Nyelvi akadályok híján spanyol edzők adják át a szakmai ismereteket, számos iskolát alapítva, amely kiválasztja, majd felneveli a megismert kerékpáros sztárokat: Uran, Betancur, Quintana, Henao, Duarte és Atapuma mind ilyen ifi múltra tekint vissza.

Urannak nehéz gyermekkora volt, az "utcagyerek" imidzs mára is megmaradt...

Urannak nehéz gyermekkora volt, az “utcagyerek” imidzs mára is megmaradt…

A legjobb Alpe d'Huez idők: Lucho fenomenális 1985-ös teljesítményét 27 szárbyalták túl az EPO-korszakban, ezek közül számos nem kifejezetten hegyi menő bizonyult sokkal gyorsabbnak, mint a született mászóspecialista...

A legjobb Alpe d’Huez idők: Lucho fenomenális 1985-ös teljesítményét 27-szer szárnyalták túl az EPO-korszakban, ezek közül számos nem kifejezetten hegyi menő bizonyult sokkal gyorsabbnak, mint a született mászóspecialista…

Miben más a mai kerékpáros generáció, mint Luchóéké? – kérdezhetnénk. A kolumbiai kerékpársport számos problémát megoldott, amely régebben hátráltatta a sikeres nemzetközi profi szereplést. Először is a mai kerekesek már nem hazájuktól több ezer kilométerre, elszigetelve versenyeznek, hanem „istállótól” függetlenül együtt élnek, összetartanak, támogatják egymást. Bár Uran a brit Skyban, Betancur a francia AG2R-ben, Quintana a Movistarban hajt, állandó lakhelyük egy spanyol városkában, Pamplonában van, együtt élnek barátnőikkel, egyes családtagjaikkal.

Nagy dícsőség volt Kolumbiának az olimpiai ezüst - de simán lehetett volna arany is!

Nagy dícsőség volt Kolumbiának az olimpiai ezüst – de simán lehetett volna arany is!

Másodsorban a szigorú doppingszabályzás a kolumbiai sportolókra is áll, így a biológiai útlevél kérdését mihamarabb meg kellett oldani. Egy neves európai csapat csak akkor áll szóba a tehetséges kerékpárossal, ha az visszamenőleges adatokkal is rendelkezik, így a kolumbiai szövetség – szerény költségvetésének jelentős részét erre áldozva – 2006-tól rögzíti a náluk versenyzők WADA-protokol szerinti laboreredményeit. Emellett kiszemelték magunknak a Franciaországban évente megrendezett Tour de l’Avenirt, amelyen bemutatják az új tehetségeiket az európai profi csapatoknak. Ezt a neves versenyt korábban olyan fiatalok dominálták, mint Pascal Simon, Charly Mottet, Miguel Indurain, Marc Madiot, Laurent Fignon, Denis Menchov, Bauke Mollema vagy Jan Bakelants , majd 2010-ben pedig Nairo Quintana győzedelmeskedett, 2011-ben az ugyancsak kolumbiai Esteban Chaves, 2012-ben pedig a sprintfinisben Juan Chamorro éppen lecsúszott a dobogó legfelsőbb fokáról – de minden bizonnyal hallunk még felőle is!

Darwin Atapuma megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét...

Darwin Atapuma megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét…

Atapumát nem hatja meg a kedvezőtlen időjárás...

Atapumát nem hatja meg a kedvezőtlen időjárás…

A kolumbiai kerékpársport nemcsak a profi országúti kerékpározásra összpontosít: a helyi kerékpáriskolák olyan sportolókkal ajándékozták meg a világot, mint a jelenlegi BMX-világbajnok Orgullo Paisa vagy az olimpia BMX-bajnok nő Maria Pajon. És akkor még nem említettük a pályakerékpáros szakágat, ahol számos kolumbiai siker született, például a profi mezőnyből ismert Darwin Atapuma U23 világbajnok is volt. Íme néhány emlékezetes pillanat 2013-ból kolumbiai főszereplővel:
[divider scroll_text=”Viva Columbia!”]

Darwin Atapuma – Lengyel körverseny 6. szakasz

A 25 éves bombatehetség az idei lengyel kör „királyetapján” a Bukowina Tatrzanska síparadicsomban 4000 méter szintkülönbség leküzdése után megszerezte a Columbia nemzeti profi csapat első WorldTour győzelmét.

Acevedo a Kaliforniai körverseny 2. szakaszán..,

Acevedo a Kaliforniai körverseny 2. szakaszán..,

Janiver Acevedo – Kaliforniai körverseny 2. szakasz

A már nem éppen fiatal, mostanság amerikai kontinentális csapatban kerekező egykori kolumbiai kiválóság a Palm Springsbe vezető hegyi szakaszon győzedelmeskedett, majd 3 napig viselhette az összetettben vezetőnek járó mezt.

2014-ben Henao lesz a Sky egyetlen kolumbiai versenyzője...

2014-ben Henao lesz a Sky egyetlen kolumbiai versenyzője…

Sergio Henao – Baszk körverseny 3. szakasz

Uran mellett a Sky másik kolumbiai légiósa honfitársával, az AG2R-ben hajtó Carlos Batencurral vívott csatát a Trapagaranba vezető 21%-os meredekségű hegyi befutón, a lassított felvételnek tűnő komikus jelenetben Henao „esett be” elsőnek a célba. Érdekesség, hogy a 3. helyért ugyanilyen minimális különbséggel akadályozta meg az olasz Caruso, hogy Quintana ne állhasson 3. kolumbiaiként a trapagaranbai dobogóra.

Jövőre Uran Cavendish-ék csapatát erősíti...

Jövőre Uran Cavendish-ék csapatát erősíti…

Rigorberto Uran – Giro d’Italia 10. szakasz

Nyolc kilométerrel az Altopiano del Montasio -i cél előtt Uran meglépett az összetett versenyben esélyesek kis csapatától, honfitársa, Carlos Batencur vette üldözőbe, de sikerült megtartani előnyét mind vele, mind a Nibali vezette csoporttal szemben.

Quintana második kerékpárversenyén, azzal a bicajjal, amellyel iskolába is járt!

Quintana második kerékpárversenyén, azzal a bicajjal, amellyel iskolába is járt!

Nairo Quintana – Tour de France 20. szakasz

Quintana kétségtelenül az idei év bombameglepetése, a Tour egyik legnehezebb szakaszának megnyerésével az összetett 2. helyre lépett fel, illetve bebiztosította mind a hegyi pontversenyben elért elsőséget, mint a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó megkülönböztetett mezt. Az Annecy-Semnozba vezető hegyi befutón Joaquim Rodriguez-en és Chris Froome-on kívül mindenki legalább másfél percet kapott Quintanától.

Kolumbiai kerékpárverseny nem is olyan régen: a kerékpártechnika is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!

Kolumbiai kerékpárverseny nem is olyan régen: a kerékpártechnika is hagy maga után kívánni valót azon a vidéken!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo