fbpx

2013 LEG-jei: Joaquim Rodriguez a legjobb országúti kerékpáros 2013-ban

Joaquim Rodriguez címet védett a WorldTour-világranglista élén, így hivatalosan is 2013 legjobb országúti kerékpárosa lett, az ezzel járó elismerést a minap a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke, Brian Cookson adta át Puritónak Madridban. A Katyusa versenyzője a mellékelt videóban értékeli teljesítményét.

Joaquim Rodriguez

Joaquim Rodriguez

Purito az alábbi videóban arról beszél, hogy a díjat most hazaviszi szülőfalujába, ahol éppen egy múzeumot építenek és ott fogja elhelyezni a megszerzett trófeáit. A világranglista elsőség a folyamatos jó teljesítmény elismerése, így természetesen nagyon sokat ér neki ez a díj. Ráadásul harmadszor sikerült ezt elérnie, másodszor megszakítás nélkül, mindezt úgy, hogy egyre jobban meg kell érte küzdeni. Egészen a Lombard Körversenyig nem mehetett biztosra, kemény csatában voltak Chris Froome-mal, de mivel ő nyert, Froome pedig nem volt az első tízben, sikerült a WorldTour ranglista élén zárni.

Rodriguez idén többek között szakaszt nyert az Ománi Körversenyen és a Tirreno Adriatico-n, dobogón végzett a Tour de France-on, összejött a szakaszsiker a Vuelta a Espana-n, a szezon betetőzéseképpen pedig megnyerte a Lombard Körversenyt, miután emlékezetesen módon elveszítette az országúti világbajnokságot. Emellett szinte folyamatosan top 10-ben végzett klasszikusokon és más körversenyeken.

A világranglista végleges élmezőnye 2013-ban:
1. RODRIGUEZ OLIVER Joaquim KATUSHA (KAT) 607 pont
2. FROOME Christopher SKY PROCYCLING (SKY) 587 pont
3. VALVERDE BELMONTE Alejandro MOVISTAR TEAM (MOV) 540 pont
4. SAGAN Peter CANNONDALE PRO CYCLING (CAN) 491 pont
5. NIBALI Vincenzo ASTANA PRO TEAM (AST) 474 pont
6. MARTIN Daniel GARMIN SHARP (GRS) 432 pont
7. CANCELLARA Fabian RADIOSHACK LEOPARD (RLT) 384 pont
8. QUINTANA ROJAS Nairo Alexander MOVISTAR TEAM (MOV) 366 pont
9. FARIA DA COSTA Rui Alberto MOVISTAR TEAM (MOV) 352 pont
10. PORTE Richie SKY PROCYCLING (SKY) 327 pont
11. KREUZIGER Roman TEAM SAXO-TINKOFF (TST) 308 pont
12. MORENO FERNANDEZ Daniel KATUSHA (KAT) 295 pont
13. HORNER Christopher RADIOSHACK LEOPARD (RLT) 257 pont
14. BETANCUR GOMEZ Carlos Alberto AG2R LA MONDIALE (ALM) 255 pont
15. CONTADOR VELASCO Alberto TEAM SAXO-TINKOFF (TST) 252 pont
16. SCARPONI Michele LAMPRE-MERIDA (LAM) 235 pont
17. MOLLEMA Bauke BELKIN PRO CYCLING TEAM (BEL) 232 pont
18. VAN AVERMAET Greg BMC RACING TEAM (BMC) 230 pont
19. HENAO MONTOYA Sergio Luis SKY PROCYCLING (SKY) 227 pont
20. MAJKA Rafal TEAM SAXO-TINKOFF (TST) 201 pont

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo