fbpx

Merida Trans-Mission HFS 3000D

Mostani tesztünk alanyát Elcsé egyből lepasszolta nekem, és már indultunk is a hegyre, hogy begyűjtsük az első kilométereket, persze csak miután szokás szerint alaposan meggusztáltuk a gépeket. Ami elsőre feltűnt az a rettentő hosszú stucni, amit a lehető legmagasabbra polcoltak fel. Magasabban volt a kormány, mint a DH gépemen. Szerencsére ez vásárláskor könnyedén orvosolható dolog. Ettől az egy apróságtól eltekintve remek az összkép, sőt, kijelenthetem, hogy ennyi pénzért ennyire jól felszerelt géppel rég volt már dolgom. Ami még fontosabb, nem csak kiváló alkatrészek vannak a bringán, hanem a célterületnek megfelelő legjobb motyót is igyekeztek kiválasztani.

No de kezdjük a vázzal, ami azért elég sok újdonságot tartogatott a tavalyi elődhöz képest. A HFS technológiáról már írtunk a Meridák kapcsán elégszer, így az alapanyagokról csak annyit jegyeznék meg, hogy a csúcsmodell már nem alu, hanem karbon csöves változatban készül, ami értelemszerűen könnyebb, de ugyanakkor kellően merev is, hiszen a sokszoros tesztgyőztes Ninety-Six gyártástechnológiájával készült (double chamber).

merida_transmission_hfs3000d_1

fotók: elcsé

Tesztalanyunk hasonlóan tiszteletet parancsoló méretű alu csövei ránézésre sokáig fogják bírni. Nekem általában a hátsó résszel szokott rugalmassági problémám lenni, de ez ellen ezúttal sokat tettek. Pont annyira volt merev, amennyire azt egy ilyen kategóriájú géptől elvárom, és higgyétek el, hogy 90 kilóval és vadabb lejtőzési hajlammal elég magasak az elvárások. Ráadásul ez a gép a paletta közepén helyezkedik el, hiszen van még felette két karbon modell, alatta pedig még három TFS.

További újdonság, hogy a hátsó fék floaterrel rögzül a vázhoz. (A működéséről remek kis animációt találhattok a forgalmazó honlapján.) A rendszert évek óta jól bevált módon alkalmazzák a DH bringákon. A lényege, hogy – amint a nevéből is kitűnik – a fék „lebeg”, hiszen nem közvetlenül a vázra rögzítették, hanem egy a tengelyen lévő és ott elfordulni képes nyereghez, amelyet egy szintén csapágyazott rúd tart el a váztól. Bemozgáskor emiatt a fék tulajdonképpen ugyanabban a helyzetben marad, míg a váz csövei különböző irányba mozdulnak el. Hogy ez miért éri meg azt a kis súlytöbbletet? Azért, mert így elvileg a váz a fékezések során is képes lesz mozogni, nem merevedik be a feneke, ezáltal nem pattog el rázós terepen sem. Külön piros pont jár a 180-as PM rendszerű rögzítés miatt.

merida_transmission_hfs3000d_3

A rugózási kényelemről a kiváló Fox RP23 tag gondoskodik, amelyen szokás szerint minden állítható. A megfelelő légnyomás megtalálása után már csak a csillapítás és propedal gombokat kell a kívánt értékre tekernünk, és így ideális esetben semmiféle kellemetlen pogózást vagy rángatást nem tapasztalunk tekerés közben, emiatt én a lockoutot nem is használtam.

A villa szintén a Fox 32-es sorozat legtágabb határok között állítható példánya. Egyszerűen mindent tud, ami ide kell: 15 mm-es átütőtengely, levegőráfújás, csillapítás, lockout, kis- és nagysebességű kompresszió, no és persze ami ebben a kategóriában – számomra – a legfontosabb, az útállítás 100, 120 és 140 mm-es állásokban, ráadásul úgy, hogy a villa minden állásban teljes értékű villaként mozog. Persze ez utóbbi lehet, hogy csak nekem igazán fontos, de ami engem illet, nem nagyon élvezem az olyan állítási lehetőségeket, ahol az összenyomás egyben blokkolja is a mozgást. Szóval ebbe a bringába nem lehetne ennél ideálisabb villát szerelni.

merida_transmission_hfs3000d_4

Természetesen a 15 mm-es szabványhoz megfelelő méretű agyak is kellenek. Itt sem garasoskodtak a tervezők, hiszen a csúcsminőségű DT 370 agyak feszülnek a papucsok közt, remek és könnyű egységet alkotva a DT küllőkkel és felnikkel. Hátul hasonlóan rózsás a helyzet, hiszen ott egy 10 mm-es tengely tartja a többi DT egységet a vázban, ami érezhetően javít a merevségen.

A váltásról és a hajtásról a hiánytalan XT rendszer gondoskodik. Egyedül a fék nem a japán óriás terméke, hanem a hihetetlen erejű Magura Louise Bat, amely könnyebb embereknek talán még sok is lehet.

Szóval a bringa nagyon sokat ígért, így örömmel pattantam a nyergébe. Ami elsőre feltűnt, az a remek gyorsulás. Ezt elsősorban a kategóriában nagyon könnyűnek számító kerekeknek és a Schwalbe Nobby Nic-eknek tudtam be, amelyekről már sokat hallottam, de eddig még nem volt szerencsém hozzájuk.

A tag beállításával kellett egy darabig szöszmötölni, annyi mindent lehet rajta szabályozni. Ennek ellenére megéri, mert nagyon jól összelőhető a villával. Ideális esetben kiállásnál is alig van pogózás, de ülve egyáltalán nem érezhető semmiféle zavaró mozgás, rángatás. A 40 milliméter süllyesztés elöl pedig csodákat tesz a mászási tulajdonsággal, főleg, hogy gyárilag túl magas és hosszú a stucni meg a kormány kombó. Szóval egy kicsit rövidebb – 90 mm körüli – stucnival felfelé és lefelé egyaránt tökéletes lesz a geometria.

merida_transmission_hfs3000d_5

Tudom, hogy mindenkit igazán az érdekel, hogy milyen hatású a független felfüggesztésű fék. Az igazat megvallva inkább csak tényleg a durván kifékezett helyeken lehetett komolyan érezni a működését. Ebben összecseng a véleményünk külföldi szaklapok tesztelőivel. Szerintem egész egyszerűen túl rövid a rugóút ahhoz, hogy kevésbé rázós szakaszokon is komolyan érezhető legyen a hatás, illetve mindezt egy levegős taggal párosították, ami bármennyire is finom megindulású, akkor is érzéketlenebb egy rugós változattal szemben. Sokáig használtam olyan DH gépet, amelyen floater volt, és ott nagyon érezhető volt a hatás, így ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a rendszer rossz lenne, vagy nem működne, sőt… Egyszerűen csak kellően vad terepen kell menni vele. Ha viszont valaki egy tavalyi, vagy nem floatinges modellről ül át, az nagyon erősen érezni fogja a különbséget, így mindenképpen üdvözlendő megoldás, amelyet mindenki követhetne, ebben a rugóút-tartományban is, mert egy olyan kényelmi és bringakezelést segítő megoldás, amely mondjuk egy maratonon sokkal többet hozzáad a teljesítményhez, mint amennyit a minimális plusz súly cipelésével esetleg veszítenénk.

merida_transmission_hfs3000d_2

Lefelé egyébként szenzációs volt a gép: kanyartól kanyarig pikk-pakk fel tudunk gyorsulni a kívánt sebességre, míg a brutális erejű fékekkel és a tökéletes tapadással nagyon rövid féktávokat produkálhatunk. A kanyarokba remekül be lehet szúrni a gépet, a jó szögek meg az alacsony középrész miatt. A hátul 130 mm már elegendő azért ahhoz, hogy kellő rutinnal kiegészítve, tulajdonképpen bármilyen durva déhás terepen le tudjunk jönni.

Összességében azt mondhatom, hogy ennyi pénzért mindenkinek Trans-Missiont kellene vennie, ha csak egy gépet vehetne, mert egy olyan makulátlan bringát kapunk a pénzünkért, amelyen sehol nem spóroltak, és kizárólag nagyon kiváló alkatrészekkel szereltek fel. Célterületként meg az egész világot megjelölhetjük, bár leginkább a durva terepen zajló maratonokon lehet leginkább elemében, ahol egyszerre kell nagyon jó mászó- és kimagasló lejtőző tulajdonságokat felvonultatni. Nem véletlen, hogy a karbon változatban már állítható utas nyeregcső van.

A Testbike felirat természetesen továbbra is azt jelenti, hogy a vásárlás előtt bárki kipróbálhatja ezt a gépet a kiemelt Merida kereskedésekben.

[poll id=”112″]

Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázméretek: 15,5”; 17”; 19” (tesztelt); 21”
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 629.000 Ft

Váz: Trans Mission HFS-Disc 6066 alu; 130 mm rugóút
Rugóstag: Fox RP23; 190 mm szemtávolság; állítható csillapítás; lockout; propedal
Villa: Fox 32 Talas RLC, 100-120-140 mm; 15 mm átütőtengely
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano XT; 34,9 mm
Váltókar: Shimano XT rapidfire
Lánc: Shimano CNHG73
Lánckeréksor: Shimano CS-M770; 11-34 fog
Hajtókar: Shimano XT; 22/32/44 fog
Középcsapágy: Shimano XT
Fékek: Magura Louise Bat; 180 / 180 mm
Agyak: DT 370 / 15 mm; DT 370 / 10 mm, 32 furat
Küllők: DT Champion; 2,0 / 1,8 mm; rozsdamentes
Felnik: DT Swiss X430 disc; 32 furat
Gumik: Schwalbe Nobby Nic 2,25 Evolution
Kormánycsapágy: FSA ZS3
Kormányszár: FSA OS XT 06; 4 csavaros alu; 120 mm / 31,8 mm; +/-6 fok
Kormány: FSA XC 281OS; 680 mm / 31,8 mm
Nyereg: Fi’zi:k Gobi X-Mission
Nyeregcső: FSA SL250 SB25; 31,6 mm / 350 mm
Pedál: Shimano M520
Markolat: Merida Lock Ring

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Felsőcsőhossz: 575 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 595 mm
Középcsapágy-magasság: 327-341 mm (a villa állásától függően)
Nyeregvázcső-hossz: 475 mm
Tengelytáv: 1125 mm
Láncvillahossz: 435 mm
Tömeg: 13,46 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.