fbpx

Giant Talon 29″ kerékpárteszt

Az első két 29”-os fecske közül hozzám egy beszálló szintű Giant került, amely ennek ellenére megdöbbentő menetteljesítménnyel kényeztetett, és minden eddigi előítéletemet ledöntötte. Ha valaha is merev gépet vennék, akkor ezek után biztos, hogy csak a nagykerekűek közt keresgélnék. Hogy mivel győzött meg egy bő 14,5 kilós merevgép, az kiderül a tesztből…

Ebben a méretben alig tűnik fel, hogy egy 29-es bringát nézünk

Ebben a méretben alig tűnik fel, hogy egy 29-es bringát nézünk

Nemrég olvashattátok a 29-esek előnyeiről szóló elméleti cikkemet, így a 29-esek mibenlétének elemzésétől most eltekintenék. Egész egyszerűen a nagyobb kerék jobban gurul, kevésbé akad meg a talaj egyenetlenségeiben, jobban tartja a lendületet és sokkal jobban tapad. Cserébe kicsit nehezebb felgyorsítani, és kisebb embereknek nehezebb lehet mozgatni.

A tesztalanyunk egy kezdőknek szánt modell, amely magán viseli a komolyabb modellek jegyeit – legalább is a váz –, például a nagynyomású folyadékkal formált csöveket. Ezen eljárás segítségével ideális csőformákat lehet kialakítani, fölösleges felülhegesztgetések nélkül. Ezzel együtt egy nagyjából klasszikus vázformát kapunk: a fejcső a gép méretéhez képest viszonylag rövid, tulajdonképpen alig nyúlik túl a hegesztések alatt és felett, azaz elméletileg alacsonyan lehet tartani az elejét. Emellett félintegrált csapágyat fogad, ami tovább csökkenti a magasságot. Van kobrafej alakú alsócső is, amivel elkerülhető, hogy a kormánycsapágy miatt a vázhoz közel kerülő villaváll beleverjen a vázba, ha erősen befordul.

A kormány lehetett volna szélesebb is

A kormány lehetett volna szélesebb is

A felsőcső hátrafelé egyre vékonyabb lesz. Talán már túlságosan is, bár a menettulajdonságokra szerencsére nem hat ki. A meglehetősen hosszú (450 mm) láncvilla ellenére azonban nem rugalmas a hátsó rész sem. Sőt, nagyobb kerékméret ide vagy oda, az egész gép merev volt.

A bő kétszázezer forintunkért a felszereltséggel viszont nem kápráztattak el minket túlságosan. A villa például elég érdekes dolgokat produkál. Az egyetlen pozitívum vele kapcsolatban, hogy könnyen indul meg. Amúgy totál csillapítatlan, nehéz, és zárni is csak terheletlen állapotban lehet, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy vagy megállunk, és akkor állítjuk át, vagy – haladóbb riderként – egykerekezés közben is lenyúlhatunk csavarintani egyet a kupakon.

Szerencsére menet közben sokkal jobb a gép, mint azt az alkatrészlista alapján gondolnánk. Ráülve alapvetően nem tűnt nagynak. Kicsit olyan érzésem volt, mintha az L-es méretnek megfelelő kormány-nyereg távolságot a rövidebb váz, hosszabb stucni módszerrel szerették volna megoldani. Ez a megoldás azzal az előnnyel járhat, hogy rövidebbre vehető a tengelytáv, ami a kanyarodást teszi egy fokkal könnyebbé. Lefelé viszont én, aki pont fordítva, a hosszabb váz, rövidebb stucni felállást szeretem, kissé kevésnek éreztem a helyet.

Hogy az a magas kupak mi a szösznek oda?

Hogy az a magas kupak mi a szösznek oda?

Az igazán zavaró, vagy inkább érthetetlen dolog számomra a stucni alatti (kormánycsapágy) kupak volt. És ez a konkurenseknél is gyakori eset. Adott egy nagy kerékméret, ami miatt még egyenes kormánnyal is 26-os enduró gép magasságba emelkedik a túragépünk kormánya, ezért hát faragnak a fejcsőből, ahogy csak bírnak. Majd a nagy műgonddal lefaragott millimétereket megfejelik egy közel 20-30 mm magas kormánycsapágy-kupakkal. Akkor minek az egész rövid fejcsövezgetés, meg félintegrált kormánycsapágyazás, ha utána úgyis agyonvágjuk? Így még lefelé fordított stucnival és távtartók nélkül is 107 cm magasan volt a kormány a talajtól, ami pontosan megfelel a DH gépem kormánymagasságának. Ez persze lefelé kimondottan előnyös, de meredeken felfelé nem könnyű lent tartani az elejét.

Ezzel együtt megdöbbentően jól lehetett vele mászni. Tényleg nem akartam elhinni, hogy mi mindenre képes vagyok vele. Sopronban vannak olyan szakaszok, ahol már 20 éve próbálkozok, de még soha nem tudtam felmenni, most meg a sár ellenére elsőre feljutottam. Egyszerűen sokkal nagyobb tapadást tud kifejteni a kerék, ráadásul nagyságrendekkel könnyebben gurul át mindenen, mint a 26-os. A sziklás, gyökeres szakaszokon direkt a legegyenesebben mentem át minden akadályokon, és ennek ellenére fel tudtam tekerni. Érezhető volt viszont, hogy nem véletlenül találták ki ehhez a mérethez a 36-os lánckereket hátra. A Talonon csak 34-es volt, és bizony jól jött volna a tökéletes mászáshoz egy még eggyel könnyebb fokozat. Cserébe viszont a 44-es első tányér kihajthatatlanul nagy.

A fékek meglepően erősek, így egy nagyobb tárcsával nagy súlyúaknak is mindenhol tökéletes lesz a fékerő

A fékek meglepően erősek, így egy nagyobb tárcsával nagy súlyúaknak is mindenhol tökéletes lesz a fékerő

Utána kipróbáltam ugyanezeket a szakaszokat egy nagyon jól mászó, közel két kilóval könnyebb 26-os össztelóssal is, és azt kell, hogy mondjam a 29-essel könnyebb volt, pedig ezen csak egy egyszerű 2,1-es Crossmark gumi volt, szemben a 26-os remek tapadású 2,4-es gumijával. Azt hozzátenném, hogy a 29-esen a gumikat a közel 90 kilóm ellenére végig 1,8 bar nyomáson tudtam használni mindenféle gond nélkül.

A gép nagy tömege ellenére (vagy épp miatt) nagyon könnyen lehetett vele tartani a sebességet, ha már felgyorsítottam. Sokkal kevesebbet tekertem a sebesség tartásához, mint a körülöttem tekerő 26-osokat használó srácok, így csak alátámasztani tudom, azt a 29-esekkel kapcsolatos sokat ismételgetett tételt, hogy ha egyszer megindultak a kerekek, akkor nagyon könnyedén mennek.

Ezek után persze még inkább kíváncsi voltam, hogy mi lesz lefelé. És ahogy az várható volt, hozta a papírformát: stabilan és sokkal nagyobb tempóval lehetett száguldani vele. Annak ellenére, hogy hátul merev a váz, és a villa csillapítatlanul csak csattogott elöl, sokkal kevésbé rázott, mint azt vártam volna. A kanyarokban, főleg a döntöttekben, melósabb volt a fordulás, mert tudatosan nagyon rá kellett terhelni az orrára, de a tapadással nem volt baj. Ha választhatnék, akkor biztos, hogy magamnak eggyel nagyobb méretet vennék, hogy jobban tudjak helyezkedni, meg terhelni a kanyarokban, és egy rövid stucnival használnám. Kiemelném a meglepően erős Shimano fékeket, annak ellenére, hogy elöl is csak 160-as tárcsák voltak, bár hosszabb távon biztos, hogy érdemesebb nagyobb tárcsákra váltani.

A nagy méret ellenére is ideális a váz merevsége

A nagy méret ellenére is ideális a váz merevsége

A kanyarokból való kigyorsításnál azonban érezhető volt a rendszer talán egyetlen hátránya: egyszerűen nehezek a kerekek. Ebben a méretben csillagászati összegekért ugyan, de lehet akár 2,7 kg alatti kerék párt (kerekek, gumik, féktárcsák, lánckeréksor, gyorszár) is kapni. Tesztalanyunk e téren viszont súlyos plusz kilókat cipelt magával, hiszen ugyanezen adata közel 5,5 kg-nál volt, ami a forgatott tömegnél különösen észrevehetően jelentkezik. Szóval a leendő tulajdonosnak itt lesz érdemes fejlesztésbe fognia.

Giant Talon 29" kerékpárteszt

Giant Talon 29" kerékpárteszt

Alapvetően sokkal többet tud a Talon, mint amit az adatok és alkatrészlista alapján várnánk. Összességében azt mondhatom, hogy az ideális felhasználási területei az egész napos túrák és maratonok. XC-seknek a nagy tömege miatt a komolyabb modelleket javaslom. Olyanoknak is érdemes meggondolniuk, akik a 26-os merevgépük helyett 100-120 mm-es össztelóst keresnek. Lehet, hogy érdemesebb venniük egy ilyen gépet, és egy jó 29-es villát, és a már egyéb meglévő motyókat átrakni erre.

A gép a nyilvánvaló, de még megfizethető áron orvosolható hibáival együtt is meggyőzött, hogy ha valaha merev gépet vennék, az biztos, hogy kizárólag 29-es lenne. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki ezt a gépet, mert erre az új forgalmazónál most megvan a lehetőség. Meg fogtok döbbenni…

A 29″-os MTB trendről ide kattintva olvashatsz bővebben.

A kerékpár részletes specifikációja ide kattintva érhető el.

InfoBox:
Forgalmazó: Progress Cycle, a.s. (Cseh Köztársaság), www.giant-bicycles.com/hu-hu
Ajánlott fogyasztói ár: 219.900 Ft
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 2 év
Tesztelt gép mérete: L

Szöveg: KGÁdám
Fotó:
KGÁdám és Nyápic

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo