Következzék egy hiánypótló írás, melyben összekapcsolódik a kereslet és kínálat viszonya, egy perzsaszőnyeg, Dolph Lundgren, marhafelsál, flaneling, mélység és magasság, meg ez a bizonyos kozmikus távolságokból kerékpárnak tűnő tárgy. Már régebben felvetődött az ötlet, hogy tájékoztató, tényfeltáró jelleggel esetleg létrehozhatnánk egy ehhez hasonló rémtesztet, ám valahogy sosem konkretizálódott, hogy milyen céllal, milyen mélységig, melyik borzalmat, milyen koncepcióban vegyük górcső alá. Az elmúlt héten aztán hívott Bander, hogy eljött az idő, azonmód söpörjünk egy hiperbe, pécézzünk ki egy élő, lélegző áruházi bringát – lehetőleg minél több extrával – és készüljön róla egy átfogó, objektív írás, melynek legfőbb célja a felvilágosítás. Persze, tudom, tudom… De nyugalom van. Az olvasó nem kap a szívéhez, nem forgatja a szemét. Eszünkben sincs azt gondolni, hogy megfordult a fejetekben egy ilyen bringa felragadása az árleszállított parizerek szomszédságából, ellenben a szeretetreméltó, ám kerékpárok terén laikus keresztszülők, kollégiumi lakótársak, fanyalgó apósok és a hobbitokat rendszeresen elnéző mosollyal jutalmazó kollégák orra alá oda lehet tolni mintegy tájékoztatás gyanánt. Mármint, hogy tessen kedves lenni átolvasni, ezek itten a buktatók, ezek a részletfotók, ez itt a horror, ezek a veszélyek, és akkor most jön majd a kereslet és a kínálat. Mert amíg megtalálja a zsák a foltját, addig a szegény, magabiztos laikus rátalál a spanyolviasz újdonságával ható, még épp elfogadható árú hegyibringára a hipermarket sorai között. Pedig ő csak az akciós felsálért ugrott le szombat délben, amikor a kezébe akadt az a szürke flaneling, majd szórakozottan sétált tovább, és egyszer csak megtörtént. Ott állt a sportrészlegnél, és tudta. Ó, igen, már tudta, hogy mire van szüksége.
Rákattintasz és megnő. Figyelem: csak saját felelősségre! (fotók: elcsé)
A bringákhoz bevallottan nem értő ismerőseim körében végzett nem reprezentatív felmérés szerint nagyjából úgy alakulnak a kerékpárok árai, hogy egy alap monti 15.000 Ft, alap monti telóval 20, össztelós monti 25, össztelós „DH” monti duplavállas teleszkóppal és opcionális tárcsafékkel 30. Vélekedésük szerint, ha valaki 50.000 feletti összegért szerez be bringát, azt bizony beszippantotta a fogyasztói társadalom szürke kosztümös marketinges csajokkal bélelt, dágványos mocsara.
(Ülök a metrón, ül velem szemben egy csaj, és hm… nagyon emlékeztet valakire, de nem akar eszembe jutni, hogy kire… Ülök, nézek, de csak nem akar eszembe jutni. Aztán leszáll, és beugrik, hogy hoppá, pont olyan volt az arca, mint Dolph Lundgrennek a Rocky 4-ben a film vége felé. Persze nem olyan, de emlékeztet rá. Erről meg persze beugrott szegény „DH” paripa, amely szintén nagyjából ennyire hasonlít, teszem azt a saját gépemre.)
Hajlított lemez, hegesztett gübürc - az alsó váll alulról
Na de ugye a vásárlásnál tartottam. A cél az volt, hogy minél több érdekességet felvonultató gépet szerezzünk be, és eladói szakértést mellőző vásárlást bonyolítsunk. Az első áruházban helyből lebuktunk, a sportosztály eladója ugyanis rendszeresen olvassa az újságot, emellett igen korrekt tájékoztatást adott a bringának látszó eszközökről. A többi – e helyütt meg nem nevezett – áruházat végigjárva találtunk rá erre a gyöngyszemre. Ahogy megláttuk, egymásra néztünk Lcs-vel, és tudtuk. Ó, igen, már tudtuk, hogy erre van szükségünk. Amíg az eladót vártuk, alaposabban szemügyre vettük, és próbáltunk nem túl hangosan vinnyogni a röhögéstől. Az eladó láthatóan nem volt az a kiköpött Fogasos arc, mivel konkrét kérdéseinkre, melyekkel a felhasználási terület mibenlétét firtattuk, leginkább csak a vállát vonogatta, hogy hát igen, igen, ez itt egy ilyen sporteszköz, és hát végül is nagyrészt piros, minekutána ugye, hát már nem akciós, de ez épp az utolsó darab, mert viszi az istenadta nép. Az ütközésgátló habszivacs szakadt volt, a váz karcos, a villában alapból olyan csavar, hogy öröm volt nézni. Ezekre hivatkozva bátortalanul javasoltam némi negatív árkorrekciót, de hát a főnök ilyenkor már nincs bent, ő pedig hát ugye nem, meg hát egyébként is a raktárból hívták ki, tehát no… Minden egyebet az ügyfélszolgálaton, meg a garanciapapírt, na azt is ott leszünk kedvesek, és igazán nincs mit, viszlát. A megjelölt pultnál igen korrekt tájékoztatást kaptunk a pecsétek mellett, miszerint csak az általuk megjelölt szakszervizben történt beállítást követően érvényes a garancia. Ennek összege 4-6.000 Ft közé tehető, és ne menjünk oda váratlanul, ha lehet, mert általában tele van az illető munkával, így eszközöljünk egy telefonos időpont-egyeztetést. Ja, a fővárosban egy szerelővel van szerződésük, tehát ne válogassunk sokáig.
Árulkodó lemezvágó olló nyomok a felső váll szélein
A szervizzel másnap beszéltem, 1 hét múlva tudtak volna fogadni, így fájó szívvel búcsúztam a garanciától, és nekiindultam néhány ismert és ismeretlen boltnak személyesen és telefonon egyaránt, az után érdeklődve, hogy mi módon tudnám én ezt a beállítást elvégeztetni, mint ugye egy egyszeri, laikus vásárló, aki a hétvégén már a Margitszigeten szeretne kerekezni, hadd sárguljanak a szomszéd Katiék.
Ők, vajon mit védenek és mitől?
Aerodinamikailag sem az igazi…
A rugalmasság az alapoknál kezdődik
Némiképp meglepő eredményt hozott a szervizek felkeresése, ugyanis ahogy szóba került, hogy milyen gépről és milyen feladatról lenne szó, 10 boltból 7 kerek perec kijelentette, hogy felárért sem foglalkoznak ezekkel a bringákkal. A másik 3 helyen elvállalták volna, azzal a kikötéssel, hogy nem vállalnak garanciát a szerelésre. Vidám helyzet, no. Aztán jöttek a szerelők rémtörténetei beállítás közben eltört fékkarokról, 2 naponta rémült nyolcasba ugró felnikről, centrírozás közben elszakadt küllőkről, leszakadt hajtómű csillagokról, törött pedálokról, lefittyedt kormányokról és persze folyamatosan náluk reklamáló páciensekről.
Alapból ennyire voltak ferdék a villa szárai
Csomót is köthetünk rá
Igen, az meg ott a rés...
Összegezzük eddigi tapasztalatainkat tehát. Megvettünk egy gépet, amely 1 db méretben, 1 db felszereltséggel létezik, nem tudjuk milyen felhasználás esetén érvényes a garancia, nem tudjuk, ez kell-e nekünk, nem tudjuk mit, hogyan kell rajta használni. A hivatalos szervizes épp nem ér rá beállítani a verdát, ám, ha akut problémánk adódna a jövőben, az átlagos boltos is csak mosolyogna a bánatunkon.
Az előjátéknak vége, Lcs-vel bő 10 perc alatt kicsomagoltuk, és pöpec módon belőttük a gépet. Már amennyire egy ilyen pulzáló, deformálódó, taszító szerkezetet egyáltalán be lehet állítani, pedig igyekeztünk. Akkor innentől jöjjön egy átlagos teszt, mintha mi sem történt volna. A kerékpár márkajelzéseit (Éérted, márkajelzés, ehhehe…) eltávolítottuk, bár egyébként sem volt kifejezetten ismert, ugyanis még Pinkbike-on sem találtam róla képet… No de a teszt, igen.
Lengőkar és az ő felfogatása, na meg a varratok
A gyártó által összteleszkópos hegyikerékpárként értékesített szerkentyűt – információk híján – nem tudom elhelyezni a szokásos palettán, nem tudok jövőképet és történelmi vonulatot rajzolni, és azt sem tudni, van-e alacsonyabb (reménykedem, hogy ilyen azért nincs), vagy magasabb kategóriás alkatrészekkel szerelt változata.
A legprecízebb alkatrész és a grammhuszárok kegyeit kereső könnyítések
A váz kialakítása a klasszikus iskola elveit követi, egy darab forgásponttal rendelkezik, a 30 mm-t mozduló taggal és a 3-as körüli szorzóval megközelítőleg 90 mm mozgással, ami még back country (tudjátok, amikor lankás fenyvesben le- és felfelé tekerünk az öböl fölött) felhasználásra is csak szűkösen lenne elegendő. A varratok botrányos minőségűek, egy üveg törkölypálinkával bemattolt segédmunkás tanuló is különb munkát végez. A forgáspont szerencsére csapágyazott, ám már 0 km-esen is be volt rágódva. Érdekes ellentétet képez, de látványnak sem utolsó a lengőkar (muhahha) 3 mm-es lemezből kialakított csatlakozása a forgásponthoz, valamint a lengőkar masszív acélíve. Középen valószínűleg nem fog eltörni, és ez is valami, nemde? A papucsok szintén a már említett, karcsú kazánlemezből lettek kialakítva. Sokat nem gimnasztikáztak rajta, ezért édes kis figyelmesség a két darab, dizájnelemnek gondolt, ám nyilvánvalóan a súly kordában tartása végett elhelyezett, 6 mm-es furat. Az alsócsőre felkerült 2 nyúlvány, melyek egyike az átdobó, míg a másik a kitámasztó rögzítésére rendeltetett. A bowdenezés egész emberire sikeredett, persze filléres alkotóelemek felhasználásával. Tárcsafékszemet nem találtunk, ellenben a cuki kis piros kulacs szériatartozék a váz alján. A higiéniai szempontból érzékeny bringások esetleg kifogásolhatják, hogy az első kerék pont a csutorára hányja a sarat, de magára valamit is adó férfiember szemében igen maszkulin dolog a reggeli tea szürcsölése közben csikorgó homok a fogak között.
Meghúzhatatlan, ezért csörgő-börgő kitámasztó
A tagról túl sok szót nem ejtenék, állítólag 1200-as rugóval szerelték, ami nyilvánvalóan nem igaz. Állítani nem tudtunk rajta semmit, előfeszíteni sem igen, mert meg sem moccan a tekerője.
A villa egy igazi csoda. Csoda, hogy valaki ilyet megalkotott, és a végén azt találta mondani: kész, mehet! Hihetetlen, félelmetes, elkeserítő és döbbenetes szerkezet. Duplavállas kialakítás, normál tengely, V-fék konzol, 0 mm rugóút. Merthogy nem mozog. De semmit. Nem, nem lassú, nem kemény. Nem mozog. Azért gyorsan csekkoltam, nincs-e rajta valahol egy eleddig rejtett lock-out kar, vagy kapcsoló, de nem. Ez így ennyi. Nem tudtuk szétszedni – bár Lcs fente rá apró kis szerszámait – mivel egész egyszerűen nem bontható. Egyik része sem. A vállnak tűnő fémdarabok egy 2 mm-es acéllemezből lettek kiképezve, a széleken esztétikusan, ám kicsit sorjásan behajlítgatva. Borzalom. Szinte látszik, hogy az idom kivágása közben hol bicsaklott meg a szaki keze. Tisztára hand made… Na most, ezek a vállak ponthegesztéssel rögzülnek a becsúszókhoz. Nem, nem vicc, tessék megnézni a képeket! Ráadásul nem ám körbevarrjuk, hogy ha már bontani nem lehet, legalább tartson – neeeeeem. Egyetlen ponton, egy gübürc tartja, a becsúszó és a váll között ily módon simán át lehet látni fölülről, plusz ez a kialakítás garantálja a villa extrém hajlékonyságát is. A felső váll szintén így került rögzítésre, úgyhogy olyan – laikusnak egyébként sem való – extrém műveletek, mint villa- és fejcsapágy csere, ne adj Isten, fejcsapágy-takarítás élből kiestek, hacsak szét nem flexeljük a kecses vállat…
Jé, egy 14-es villáskulcs...
Az nyilván kikövetkeztethető, hogy a nyak is hegesztve van az alsó vállba. A beltartalom ily módon a titok fátyla mögött pózol tovább, mozgásról meg ugyebár nem beszélhetünk, mert – bár elkövettünk szinte minden praktikát – nem sikerült kicsiholni belőle egy árva millimétert sem. A gumiharmonika műanyagból készült és nem mozog. Alatta, a szimeringek helyén egy furcsa, sárga portól ragadós műanyag gyűrűt találtunk, körülötte bő 0,5 mm-es réssel. Bizonyára úgy vélték, hogy a koszt elriasztja a harmonika, elég lesz egy fokkal gyengébb szimering. Hehhe, micsoda gondolatmenet. Aztán jött a lemezollóval szabott fékhíd, botrányosan gyengén hegesztve, úgyhogy itt már kezdtünk sokkot kapni. Tiszta szerencse (Mit szerencse? Tervezői előrelátás…) hogy a fékek nem fogtak, így nem kellett attól tartani, hogy egy nózvilinél lehasad a fékhíd… A villa merevségét jellemzi, hogy könnyedén eltekerhetjük ütközésig a kerék ellenében.
Nyeregcsőgyilok, fix pozíció...
Precíziós...
A fékek, mint pasztellszínek egy őszi csendélethez, úgy illenek az egész rakás ipari hulladékhoz. Beállítani nem lehet őket, ellenben nem fognak. A műanyag fékkarok már kinézetükben is esti sörözések remek témái lehetnek, ahogy kedvetlenül kornyadoznak a felhasználói cibálásokra.
Pozitívumként éltük meg, hogy a váltás a beállítást követően kvázi hibátlanul működött, köszönhetően a nem pozícionált markolatváltóknak. A szimplafalú felnikben sajnos gyárilag olyan deformációk vannak elrejtve, hogy menet közben ütik az egyébként széles hátsó villát. Ja, a hajtáslánc ékét meg kifelejtem. Pillantsatok rá a hajtókarra legyetek kedvesek! Ugye-ugye, sosem gondoltuk volna, mi mindenre jó egy villáskulcs… Ellenben a hajtókar tervezőinek nyilván ez a szerszám lebegett a szeme előtt, amikor papírra vetették lidérces, ám nyilván rendkívül költséghatékony álmaikat. A csapágyazás nélküli (!) pedált koppra húztuk, majd 10 perc békés tekerés után – mintegy zárszóként – elnyalta a menetet a hajtókarban.
Praktikus: 20 fokos bedöntés mellett már leér a pedál...
Értem én, hogy kinek-kinek érdemei szerint, és azt is, hogy két számomra totálisan egyforma szőnyeg között lehet 1 millió Ft-nyi árdifferencia, ha ez egyik egy áruházi akármi, a másik meg egy kézi perzsa, de, hogy valaki teljesen komoly arccal, és tettei következményeinek vélhető tudatában ezért a 20 kg-nyi romért kiadjon 29.990 Ft-ot, na ez már nekem sok. “És… mikó? Kérem, kapcsojja ki!”
Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 74 fok
Nyeregvázcső-szög: 71 fok
Tengelytáv: 1075 mm
Láncvilla-hossz: 450 mm
Nyeregvázcső-hossz: 470 mm
Felsőcsőhossz: 545 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 570 mm
Kormányszárhossz: 95 mm
Középcsapágy-magasság: 280 (!!!) mm
Súly: 19,61 kg (pedállal)
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008-as “Kerékpározz velünk!” különkiadványában.
