A behúzott sötétítő függönyök mögött egy kánikulai nap délutánja, a fröccs a hűtőben, a Myspace-ről Odett rekedtes hangja szól, a kezemben pedig két 15-ös kulccsal épp a tengerészkék Plug-ot alakítom át SS-ből fixivé. Tényleg a létező legjobb világok egyik utolsó példányában élhetünk…
A magazin hasábjain már többször volt szó egysebességes (SS, Single-speed, Angliában fixed-gear) és fixi (Angliában fixed-wheel) gépekről, ám ez az első, hagyományos értelemben vett teszt. Így a Charge Plug lesz az alapkő, az Alfa, és az origó. Ha korábban valaki fixit szeretett volna, kénytelen volt felszabadítani lappangó kreativitását, feltúrni az internet nevű információs szupersztrádát, kérdezni, okulni és barkácsolni, vagy végső esetben külföldről rendelni alkatrészeket álmai gépéhez. A közelmúltban azonban végre itthon is elérhetők lettek ezek a városi szubkultúrát építő, megalapozó, megkerülhetetlen bringák. Ezek közül az igazán patinás angol kultmárka, a Charge egy példányát kaptuk tesztre a Schwinn-Csepeltől.
Fixi üzemmód aktiválva
A gép alapja egy vízszintes felsőcsövű országúti vázra hasonlít, legalábbis ami a geometriáját illeti. A klasszikus iskolát követve a csövek Cr-Mo ötvözetből készültek, ennek jó oldala, hogy némi komfortérzetet biztosítanak, másrészt azonban a középcsapágyháznál érződik némi rugalmasság, ami főleg kiállva gyorsításoknál lehet picit zavaró. Szerencsére a hajtómű ezt némileg ellensúlyozta. Apropó, láttátok, milyen csinos a hajtómű tányérja? Mint egy régi hanglemez egy antikváriumban. Emlékszem, amikor megkaptam, fél órán keresztül szemeztem vele…
Fék csak végszükség esetére
Az M-es vázat 180 cm-ig tudom ajánlani, nekem már kicsit kicsi és rövid is volt. A varratok elegánsak, mint egy Cartier vekker, a hátsó villák egyenesek, mint a szeg, a hátsó papucs nyílása pedig természetesen vízszintes. A fejcső szöge laposabb, mint egy átlagos országúti gép esetében, ez megfontoltabb irányíthatóságot, és jobb egyenesfutást biztosít. Utcai dizájnként nagyon jól eltalált álmatricákkal látták el a gépet, már csak a Critical Mass kártyák hiányoznak a küllők közül.
Fordított stucni, matrica imitáció
A gép érdekessége, hogy a hátsó agy egyik fele szabadonfutós, míg a másik fix hajtást biztosít. Az egysebességes üzemhez természetesen két fék jár, ám a hátsó fék bowdenjeit csak apró kis bilincsek tartják a felsőcsövön, így pár perc alatt válthatunk a két üzemmód között (Az első két napot leszámítva fixiként használtam, a képeken ezért láttok csak egy féket, de természetesen mindkettő jár a géphez.). A felszerelések listája elég rövid, a fék könnyű, mint egy lágy sajtokból készített bőségtál egy mediterrán alkonyon, Monte-Carlóban, ám attól némileg eltérően igen kellemes és határozott fékérzést biztosított még akkor is, amikor egyedül birkózott a kerékre ható erőkkel. A hajtómű meggyőző merevségéről már szóltam, a kerekek pedig állták a sarat keményen, pedig fixi üzemmódban kaptak rendesen kátyút, néha padkát, ezt-azt, amit felböfög a város. A 170-es hajtókar jól jött kanyarokban, hiszen a 275-ös középcsapágy-magasság nem sok bedöntést engedélyez, ami fixizésnél néha meglepő eredményre vezethet, elvégre kanyarban is tekerünk. A kormány az időfutamgépek világát idézi, városi közlekedésre egyébiránt elegendő volt az így elérhető 3-4 fogás. A nyereg és a bandázs barna színe mondjuk büntet, igazi telitalálat a váz komoly kék színe mellé. Mi maradt ki? Ja, a 42/16-os áttétellel frankón kijöttünk, jó kompromisszumot jelent, főleg azoknak lehet optimális, akik most ismerkednek az egysebis, városi világgal.
Az egyik megkapó részlet a sok közül
Fixizni jó. Nagyon jó. Olyan, mint visszatérni az alapokhoz, tisztelegni az ősök előtt, megmerítkezni egy idő előtti forrásban. Eleinte persze fárasztó, amíg átáll az agy, hogy tekerünk, tekerünk, tekerünk, nem felejtjük el. Persze, de mert eszedbe jut az a mélybarna szemű csaj, aki olyan édesen nézett a könyve mögül a padon, és akkor hopszi, jön egy kis katapult-fíling… Aztán persze összeszeded a lábaidat, és igen, ez egy fixi, és tekerünk, mert tekerünk, és aztán egyszer csak megnyílik a tudat, és rájössz, hogy utánozhatatlan, pótolhatatlan, fenomenális érzés. Az ember olyan közel kerül a géphez, amennyire csak lehet, és elég nehéz elhinni, hogy mindez annak az eredménye, hogy megszabadítottuk a bringát minden felesleges alkatrésztől… Félelmetes.
Légies első agy
Aki ment már egysebességes géppel és fixivel is, az nyilván tisztában van azzal, hogy a fixivel jobban lehet haladni, de talán nem mindenkinek világos a miért és a hogyan. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen a Plug esetében kvázi ceteris paribus tudtam kipróbálni, hogy mennyi is a különbség a hátsó agy biztosította két verzió között. Nos, a tétel igazolódott, a fix hajtás ugyanis remekül rásegít a pedálozásra, mivel nemcsak a pedál hajtja a hátsó kereket, a hátsó kerék is hajtja a pedált. Ezáltal minimális izommunkával is vígan elpedálozgatunk ott, ahol SS-szel már rég állnánk. Ergo kevesebb energia-befektetésével érünk ugyanoda, ha fixizünk. Emellett a bringás megtanul kicsit előre gondolkodni, mert példának okáért célszerű úgy megállni – teszem azt egy pirosnál – hogy a hajtókar legalább nagyjából indulási konfigurációban legyen. Agymunka, az elején kifejezetten megfeszítő agymunka. Mert ugye a következő lépcső a pedálból fékezés. Ehhez eleinte javasolt oldalt nyitott klipszet használni, esetleg később patentpedált. A háromhetes teszt vége felé már-már tényleg csak vészesetben használtam az első féket, és igyekeztem csak pedálból fékezni, sőt, padkák előtt néha már hajtókar-állást is igazítottam. Ennek nyitja, hogy pedálból meghúzod a gép fenekét, és amikor elemelkedik kicsit a külső a földtől, akkor csak a kerék forgása ellen dolgozol, tehát ebben az időrésben van lehetőség beállítani a hajtókart a padka előtt a megfelelő pozícióba. Amikor ez a mozdulatsor először sikerült, úgy éreztem magam, mintha minimum pöttyös trikóban tekerhettem volna tovább a Tour-on. Aki úgy véli, hogy penge hegyibringás, együtt alszik a géppel, egy ütemre szuszog a teleszkópokkal egy pumpálós, gyökeres részen, az ereiben DOT4 csorog, az szerintem pattanjon fel egy fixire, és rakja neki…
Ezt a helyre kis Plugot pedig mindenkinek csak ajánlani tudom intravénásan. Mire? Városi kergetőzésekhez, nyári, őszi estékre, érezni, tapasztalni, mindennapos taposásra, munkába, fagyizni, kávézni, almás pitét falni a rakpart tetején. Kezdők, kezdetben egysebességesként adagolhatják magukba az ősi forrás vizét, amíg rákapnak az ízre, aztán mehet a fixizés! És persze ajánlható tapasztaltabb rókáknak is, akiknek hiányzott már egy kompletten, itthon kapható kis városi kult-dög.
Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. szeptember-októberi lapszámában.
[poll id=”156″]
Forgalmazó: Schwinn-Csepel Zrt.
Származási hely: Egyesült Királyság
Vázgarancia: www.schwinncsepel.hu
Alkatrész-garancia: www.schwinncsepel.hu
Vázméretek: XS, S, M (tesztelt), L
Ajánlott fogyasztói ár: 190.000 Ft
Vázanyag: Cr-Mo
Villa: Cr-Mo merevvilla
Hajtómű: Sugino RD2 Messenger; négyszögtengely; 170 mm / 42 fog
Középcsapágy: TH 7420ST; négyszögtengely (68 × 103 mm)
Fékkarok: Tektro RL720
Fékek: Tektro R536
Első agy: Formula TH-50
Hátsó agy: Formula TH51
Külsők: Kenda K1029; 700×28C; 60 tpi
Kormány: Charge slice bar
Kormányszár: Charge; kovácsolt alu; A-head
Kormánycsapágy: TH B52K; 1 1/8”
Nyereg: Charge Spoon
Nyeregcső: alu; 27,2 mm
Pedál: Wellgo; alu taposó
Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-hossz: 590 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 540 mm
Tengelytáv: 990 mm
Láncvillahossz: 410 mm
Kormányszárhossz: 120 mm
Középcsapágy-magasság: 275 mm
Tömeg: 10,41 kg (pedállal, két fékkel)
