Az egész úgy kezdődött, hogy nyár elején felhangzott a klasszikus kérdés: „Idén hová megyünk nyaralni?” A felvetés nem tűnik túl bonyolultnak, feltéve, hogy az alkudozó házas felek legalább részben egyetértenek a szabadidő eltöltésének kívánatos módjában. Ez a tényállás nálunk korántsem állt fenn: Asszonypajtás békés tengerparti heverészésre vágyott, esetleg fűszerezve némi városi nézelődéssel, én viszont inkább valami aktív kikapcsolódást részesítettem volna előnyben, ami feltételezi, hogy a bringa sem marad a garázsban…
Kompromisszum gyanánt elsőként Garda merült fel. Víz, hegyek, montis paradicsom. Egyszer már tekertem arra, gondoltam, most alaposabban bejárom. Persze mindössze azon apróság kerülte el a figyelmemet, hogy a Garda tó nem tenger. Ezzel nem lehet mit kezdeni: a Garda project ezzel csúnyán el is bukott… Jött az új javaslat, ezúttal a túloldalról: Nézzük meg Opatiját, felelevenítve bizonyos gyermekkori emlékeket! Ugrás – titokban – fejest az internetbe: van-e arra valami komolyabb tekernivaló? És igen! A Kvarner-öblöt északról az Učka-hegység határolja, Isztria legmagasabb – 1400 m-es – pontjával, a Vojak csúccsal, telis-tele jelölt MTB útvonalakkal! Ezzel el is dőlt a kérdés, már csak a bicaj utazásáért kellett némi közelharcot vívni. A kettőnk közti súlyarány 2:1 az én javamra, úgyhogy végül a bringa is jött.
Gyönyörű helyen sikerült szállást találni az Opatijától pár kilométerre nyugatra fekvő Lovranban. A városka – Opátijához hasonló módon –, a monarchia arisztokráciájának kedvenc nyaralóhelye volt. Ennek megfelelően váltakozó állagú, előkelő korabeli villák sorakoznak végig az utánozhatatlan hangulatú öblöcskékkel tagolt tengerparton. A szállás hibátlan volt: előttünk 50 méterre az öböl – ami ugye már tenger –, mögöttünk pedig a hegyek. Hogy a családi béke ne sérüljön, néhány napig kora reggeli aszfaltos tekeréseket iktattam be a horvát Côte d’Azurön (a tengerparton kanyargó úton), így mire a család kikászálódott az ágyból, már vissza is értem.
Házigazdánktól – akiről kiderült, hogy maga sem veti meg a montis kirándulásokat – megtudtam, hogy a helyi turisztikai irodában minden információ beszerezhető az Učka kiépített túraútvonal-hálózatáról. Így aztán az egyik reggel útba ejtettem a nevezett intézményt és beszereztem az Učka Bike című ingyenes kiadványt, ami részletes, szinttérképekkel kiegészített leírást tartalmaz a régió 8 MTB útvonaláról. (Itthon is elkelnének hasonlók, mondjuk a Pilis, a Börzsöny, vagy más tájaink bejárásához. Feltéve persze, hogy a „kerékpáros turizmus” kifejezés mond valamit az illetékeseknek.)
Szóval ki is néztem egy nem túl megterhelő 25 km-es túrát, 450 m szintkülönbséggel. A vesztemet az okozta, hogy visszafelé menet figyelmes lettem egy plakátra, ami az Učka MTB Maratont hirdette. Jelen erőnlétem – néhány hónappal egy térdműtét-sorozatot követően – persze nem tenné lehetővé a nevezést, de ez az információ azért komoly adrenalin feldúsulást okozott, így aztán közelebbről is megvizsgáltam a kiírást. Mint kiderült, a rajt pont az elutazásunk napjára esik, így az egyik oldalról biztonságban voltam. Másfelől viszont a frissen szerzett brossurám tartalmazott egy 52 km-es karikát, amely részben a maraton útvonalán haladt, érintve Isztria legmagasabban fekvő települését Mali Učkát (1040 m a térkép szerint). Emellett pontosan Lovranból indult, majd ugyanoda tért vissza, mindeközben 1019 méter szintkülönbséget begyűjtve. Tudtam, hogy nincs menekvés, menni kell…
Ami ezután következik az számos tanulsággal bír. Kiderül, hogy nem feltétlenül kell hinnünk a helyieknek, sohasem vihetünk magunkkal elegendő vizet és még sok egyéb. További részletek az Učka-hegységből magazinunk márciusi számában.
