Csóválták egy kicsit a fejüket a derék osztrák szállásadók, amikor a Dráva-kerékpárúton bekopogtam hozzájuk: „Maga idén az első! Normális esetben csak áprilistól jönnek…” Én pedig abnormálisan, februárban jártam végig az útvonalat, aminek megvoltak az előnyei és természetesen a hátrányai is…
Hetvenet mutat a műszer, amikor a hajnali párásságtól még kissé nyálkás aszfalton ereszkedem Lienz felé – pompás száguldás ez, noha közben majd’ megfagyok. Hiszen épp azért gurulhatok ilyen gyorsan, mert a kerékpárutat arasznyi hó- és jégréteg borítja – így egyelőre az országúton kell maradni. Pedig a „hivatalos” Dráva-kerékpárút végigjárása lenne a cél, a forrástól Mariborig, onnan aztán még tovább, Letenyére, a magyar határon.
Az adta az ötletet, hogy február vége felé családi sízésen voltunk Bad Kleinkirchheimben, és ezt remekül össze lehetett kombinálni egy kis bringázással. Három nap után tényleg eluntam, hogy ugyanazokat a pályákat, felvonókat és sörteraszokat járjuk, ezért egy csillagos éjszakán feleségem és vőm társaságában elautóztunk Innichenbe, a Dolomitok peremére, ahol a Dráva ered. Már világosban, reggel nyolc tájt, fekvőbringám társaságában kitettek a főtéren, és sorsomra hagytak.
Egy ilyen túrán az a legjobb, ha laza az ember. Ami nem megy, azt nem erőltetjük. Járhatatlan a bringaút? Megyünk az autók között, nincs azokkal semmi baj, a levegő pedig semmivel sem rosszabb, mint az itt még patakként csordogáló Dráva túloldalán. Lienz városa után tudok először ráfordulni a jól kiépített és kitáblázott sima aszfaltcsíkra, amely szinte teljesen elhagyatott. Egy-két helyi ember igyekszik kerékpáron a szomszéd faluba, van, aki babakocsiban napoztatja a gyereket, más kutyát sétáltat, de leginkább magány az osztályrészem. Ennek persze megvan a maga oka…
Röviddel utóbb átvált a „Radweg” a túlpartra, és murvás erdészeti útban folytatódik. Ám azt, hogy murvás, csak helyenként venni észre, mert amúgy vaskos jégpáncél fedi, amelyen olvadékvíz folyik. Nincs ennél csúszósabb a világon! Még tolni sem könnyű rajta a gépet, óvatosan tipegek hát stoplis csukámban, egyszer föl- egyszer meg lefelé. Nem hosszú szakasz, talán ha két kilométer, de eltartott egy darabig…
Karlovitz Kristófnak köszönhetjük az első magyar szerző által magyar nyelven íródott kifejezetten az MTB világáról szóló könyvet, az 1993-ban megjelent Hegyigép – a mountain bike könyv című alapművet. A szerző az utóbbi időben ismét úttörő szerepet vállalt magára és ezúttal a rekumbensek világába ugrott fejest. Fekvőbringájával ezúttal déli szomszédainknál vállalt be egy komolyabb túrát, ennek tapasztalatairól olvashattok magazinunk nemsokára megjelenő júniusi számában.
