A talán legsikeresebbnek mondható dél-afrikai kerékpáros, David George, immár amatőr sportolóként bukott meg EPO használatával, és a Reuters hírügynökség kérdésére nyilvánosan el is ismerte a tiltott szer használatát.
A legutóbb a Cape Epic ...
Rossz idő járnak mostanság a kerékpársportra, a londoni olimpia elit férfi mezőnyversenyén pályafutását óriási győzelemmel záró 39 éves kazah bringás sztárt, Alexander Vinokurovot bundázással gyanúsítják a 2010-es Liege-Bastogne-Liege versenyen ...
A WADA (Antidopping Világszervezet) ahogy helyben hagyta Lance Armstrong trónfosztását és eltiltását, úgy nem fellebbez szigorúbb ítéletért Lausanne-ban az ügyében tanúskodó és saját korábbi doppingvétségeikről is valló csapattársak esetében sem.
...
Hivatalos eljárás indul az UCI ellen a Lance Armstrong uralkodása mögött rejlő szövevényes korrupcióban való érintettség okán. Az utóbbi években munkásságát a kerékpársportban történt korrupt folyamatok leleplezésére szentelő ír Paul Kimmage ...
Vitaindítónak beillő cikk jelent meg ma az amerikai The New Republic oldalán amely az Armstrong-botrány kapcsán érinti a profi sportok álságos működését és rámutat a mai kerékpársport egyik fő problémájára, miszerint a határán mozog a profi és az ...
A brit Tour de France-győztes profi kerékpáros csapat, a Team Sky úgy tűnik nagyon komolyan veszi, hogy levédje magát az Armstrong-doppingbotrány nyomán kialakult parázs helyzetben, ugyanis az amerikai Bobby Julich után a szakmai stáb újabb két ...
Az amerikai bocsánatot kér, a Team Sky felmond neki. Csütörtökön az idén sikert sikerre halmozó Pro Tour csapat menesztette Bobby Julichot, miután beismerte, hogy teljesítményt fokozó doppingszereket használt versenyzői pályafutása során. A Team ...
Ma reggel az immár egyetlen amerikai Tour de France-győztes, Greg LeMond borzolta a kedélyeket nyílt levelével, durván támadva a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökét, Pat McQuaidet és korábbi elnökét (jelenleg tiszteletbeli elnök), Hein ...
Az ASO ma bemutatta a június 29. és július 21. között sorra kerülő 2013-as Tour de France útvonalát, ami több ponton is eltér az utóbbi években megszokottól.
Christian Prudhomme versenyigazgató
A 3 360 kilométeres össztávú versenyen a ...
Doppingolt-e Lance Armstrong??? Eleinte legyintettem rá, de lassan már kedvem lenne a falat kaparni, amikor az Armstrong-botrány kapcsán azt hallom, olvasom, hogy a két tábor serényen gyűjti, és ütközteti az ilyen-olyan érveket: vajon beszúrt-e ...