fbpx

Bírósági feljelentés az UCI ellen a legismertebb tényfeltáró újságírótól

Hivatalos eljárás indul az UCI ellen a Lance Armstrong uralkodása mögött rejlő szövevényes korrupcióban való érintettség okán. Az utóbbi években munkásságát a kerékpársportban történt korrupt folyamatok leleplezésére szentelő ír Paul Kimmage folyamodott bírósághoz.

Az UCI egy hete adta ki kapcsolódó hivatalos közleményeit azt követően, hogy Lance Armstrongot az USADA (amerikai antidopping ügynökség) megfosztotta eredményeitől. A helyzet eléggé visszás, mert noha az UCI üresen hagyta a győztes nevét az Armstrong által nyert hét Tour de France eredménylistáján, és helyben hagyta az USADA szankcióit, saját felelősségéről mélyen hallgat, illetve tagad, például a nyomozati anyagban is szóba kerülő eltüntetett pozitív doppingmintákkal kapcsolatban.

Paul Kimmage

Nagy nyilvánosság előtt Paul Kimmage volt az, aki többször is nagy port vert fel az UCI szervezetében működő korrupciót feltáró írásaival – többek között az elhíresült Floyd Landis-interjúval – ami után Pat McQuaid pert indított ellene. Miután most az ügy új fordulatot vett, az UCI részéről arról is nyilatkoztak, hogy a Kimmage-perben attól függően változtatnak álláspontjukon, hogy mi lesz az eredménye a Lance Armstrong ügyet értékelő független bizottság vizsgálatainak.

Az egykori ír versenyző most elébe megy az eseményeknek, hivatalosan is megindítva az eljárást az UCI elöljárói ellen. Közben erős tábor gyűlt össze mögötte, az amerikai NYvelocity.com és Cyclismas.com által Kimmage védelmének támogatására létrehozott alap számlájára már több mint kétezren fizettek be adományt, közel 90 000 dollár értékben, a támogatók egyik szószólója a háromszoros Tour-győztes amerikai Greg LeMond (aki – ismerve múltját, Armstronghoz fűződő rossz viszonyát – nem biztos, hogy a legjobb ajánlólevél, de vitathatatlanul nagy név a kerékpársportban).

Hein Verbruggen és Pat Mcquaid

A Kimmage ügyvédje által november 1-jén kiadott közlemény:

Az alábbi közleményben alulírott (Cedric Aguet) hivatalosan bejelenti, hogy ügyfele, Paul Kimmage a mai napon törvénysértés ügyében fordult Vevey államügyészéhez, Hein Verbruggennel, Pat McQuaiddel és ismeretlen személyekkel szemben, hogy indítsák meg velük szemben a nyomozást becsületsértés/rágalmazás, valamint csalás erős gyanúja ügyében.

Ezzel a 28 oldalas (55 mellékletet tartalmazó) dokumentummal Paul Kimmage többek között azt kifogásolja, hogy sárba tiporták a nevét, nyilvánosan hazugnak nevezték, és becsületsértéssel vádolták meg, amikor publikálta Floyd Landis-szel készített interjúját, melyben Landis elítélte a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) legfelsőbb vezetőinek magatartását. Mindemellett Poul Kimmage tájékoztatja a svájci bűnügyi hatóságokat az erős gyanúról – melynek terhe legkevesebb Hein Verbruggenre nehezedik – miszerint direkt vagy indirekt módon kulcsfontosságú támogatást adtak ahhoz, hogy Lance Armstrong jelentős összegekre tegyen szert versenyen vagy versenyeken kívül, miközben doppingolt.

Paul Kimmage a büntető eljárásokat nem maga miatt, hanem elsősorban a visszásságokat feltáró személyek tiszteletére kezdeményezte – Stephen Swart, Frankie Andreu, Floyd Landis, Christophe Bassons, Nicolas Aubier, Giles Delion, Graham Obree és sokan mások – akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy beszéljenek, de elsöpörték őket, Hein Verbruggen és/vagy Pat McQuaid által „hazugnak”, „gyávának” vagy „szemétládának” nevezve őket.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo