A belga pályaválogatott látogatott hazánkba. Éppenséggel nem tegnap, hanem 1958-ban. A Népsport újságírója meg is ragadta rögtön az alkalmat, és mikrofonvégre kapta a belgák edzőjét, Guillaume Guerlache-t, és arra kereste a választ, hogyan edzenek ők. A mester készségesen válaszolt, a műhelytitkokból pedig érdekes cikk kerekedett a Népsport 1958. július 25-i számában. Megtudhatjuk, miért borotválja a lábát a kerékpáros, miért hajrázzunk csukott szájjal, illetve hogyan készül az ős-izotóniás ital… (a szerk.)
————————————————————-
A belga edző jó tanácsai
Az ember akkor is sokat tanulhatott tőlük, ha nem beszélt velük, csak nézte: mit hogyan csinálnak. Íme néhány apróság: Gépeik úgy érkeztek meg a pályaudvarra, mintha egyenesen az áruházból hozták volna őket. Mindegyiknek a váza, villái papírral begöngyölve, leragasztva, a kerekeken, pótkerekeken védő. Mindenki maga csomagolta be a gépét. Valamennyi versenyző állandóan borotválja lábát, karját, hogy a bőr verseny közben több levegőhöz jusson. Megérkezésük után kétszer gyalog körbementek a pályán, megnéztek minden mélyedést, repedést, s csak aztán ültek fel a kerékpárra. A versenyt megelőző estéken kilenc órakor lefeküdtek és senkit sem kellett zavarni. Verseny közben még a legnagyobb melegben is valamennyien melegítő harisnyát húztak a lábukra, hogy meggyúrt, felmelegedett izmaik egyik futamtól a másikig ki ne hűljenek. A hosszabb távú futamokban edzőjük időnként sósborszeszes kockacukrot adott nekik, s hajtás közben azzal frissítették magukat. Egész sor ilyen apró, de hasznos megfigyelést lehetett tenni.
A magyar pályaválogatott tagjai egy kora tavaszi edzésen a Millenárison – bal oldalon Furmen Imre
Ha pedig valaki beszélt velük, még többet tanulhatott. Elsősorban Guillaume Guerlache, az edzőjük tudott nagyon sok megszívlelésre méltó tanácsot adni. Guerlache nagy név a nyugati kerékpáros körökben. Tíz évig volt a nagyhírű Reginald Harris, a többszörös angol repülő világbajnok edzője, most pedig a nyugatnémet „nagyágyú”, Potzernheim edzéseit irányítja.
Az első, amit ettől a közel két méter magas, rendkívül sovány, barátságos embertől meg lehetett tanulni, az volt, hogy az edzőnek mindenhez kell értenie. Guerlache a profi versenyzőkön kívül mindig vesz maga mellé egy-két amatőrt is, akikkel ingyen foglalkozik. A Budapesten járt belga versenyzők közül egyedül Dechesne volt a tanítványa. Az ő kedvéért mégis elvállalta az egész belga csapat gondozását.
Ez pedig nemcsak azt jelentette, hogy edzősködik a belga fiúk mellett. Gyúró és szerelő is volt egy személyben. Minden verseny előtt végiggyúrta az egész csapatot, aztán valamennyi versenyzőnek rendbehozta a kerékpárját, majd kiment velük a pályára, ellátta őket tanácsokkal, figyelt, mikor kerül rájuk sor, bemelegíteni küldte őket, szerelte a defektjüket. Ha buktak, s megsérültek, ő maga mosta ki sebüket s kötötte be rendkívül nagy gyakorlatra valló ügyességgel.
És mindezt zokszó nélkül, az olyan ember arckifejezésével, aki megszokott, mindennapos teendőit végzi. Sokszor néztem őt az elmúlt két hét alatt, és eszembe jutottak a magyar edzők. Nagyon nagy kár, hogy egyikük sem fordított különösebb gondot a vele való beszélgetésre, a tapasztalatszerzésre.
A magyar csapat egy lengyel-magyar válogatott összecsapás éjszakába nyúló fináléjában – a kép 1956 és 1958 között készült
Én azonban vállaltam helyettük ezt a szerepet és az utolsó versenynap befejeztével félrehúztam őt. Megkérdeztem:
– Adjon néhány jó tanácsot a magyar pályaversenyzőknek!
– A magyaroknak szívesen – felelte. – Sok jó mozgású, tehetséges fiatalt láttam a Millenárison. Boldogan mondom el nekik, hogy mit kellene tenniük.
Szívott egyet a szénfekete belga cigarettából, aztán így folytatta:
– Kezdjük télen. Mert télen kell kezdeni. Erősorban azt jegyzem meg, hogy amíg az idő engedi, állandóan kell rövid országúti edzéseket tartani. Ezeken kívül hetenként háromszor, de legalább kétszer speciális edzéseket is a műsorba kell iktatni. Ezeknek az edzéseknek a főpontja a légzési gyakorlat. Ilyenkor kell megtanulni az orron keresztül való helyes légzést. Minden versenyzőnek meg kell szoknia, hogy még nyáron is, a legnagyobb melegben és a leggyorsabb hajrában is csukva tartsa a száját és kizárólag az orron keresztül vegye a levegőt. A szájon keresztül való légzés egészségtelen és veszélyes. Természetesen sok gimnasztika egészíti ki a téli edzéseket.
– Mi történik tavasszal?
– Tovább folytatjuk az országúti edzéseket és május közepétől – vagy ha az idő engedi, hamarabb – megkezdjük a pálya-edzéseket. Az a legjobb, ha mindennap tudunk edzeni, de hetenként kétszer feltétlenül kell. Aki csak egyszer ér rá egy héten, annak kár a kerékpározással foglalkoznia. A nyári edzés-menetrend az én elképzeléseim szerint így fest: reggel tíz perc torna és légzési gyakorlat. Utána reggeli, majd kis szünet után 30 kilométeres országúti edzés. Az országúton is fix áttétellel kell hajtani, úgy, mint a pályán. Tizenöt kilométert kell hajtanunk mindig a városból kifelé ellenszélben, tizenötöt vissza, hátszélben. Ezt soha sem szabad fordítva csinálni. Visszafelé igen erős iramot kell hajtani. Úgy, mintha a pályán versenyeznénk.
– Mikor van pálya-edzés?
– Délután. Az ebédet háromórás pihenőnek kell követnie, utána kell kezdeni az edzést a pályán. A pályaedzést húszperces irammenés vezeti be, amely egyre erősödik és hajrával ér véget. Utána tíz perc szünet következik, majd sor kerül az első repülő futamra. A legerősebb versenyzőt az utolsó helyre kell állítani és a hajrában nem támadhat, csak az utolsó ötven méteren. Megint tíz perc szünet következik, majd sor kerül a második repülő futamra. Ebben a sorrend fordított, a legjobb versenyző hajrázik az élről, de gondoskodnunk kell lehetőleg azonos képességű vagy megközelítő képességű versenytársról is. Újabb tíz perc szünet után következik a harmadik sprint-futam, ebben a legjobb megint hátulról indul. Igen hasznos dolog a futamokba tandemeket is beállítani, amelyek felvezetik a legjobbakat és azok ellenük versenyeznek. Magyarországon láttam tandemeket. Használják őket a sprint-edzéseken, meglátják, milyen hasznos lesz!
Bicskey Richárd az 1958-as pályabajnokságon. A korabeli sprinterek rövid gépekkel és igen mély kormányfogással versenyeztek (fotó: Hemző Károly, Képes Sport)
– Milyen legyen az áttétel?
– Az áttétel általában az egyénhez igazodik. Szerintem az edzésen a 23 ×7-es vagy a 26 × 8-as áttétel a helyes, míg a versenyen 27 × 8-as vagy 24 × 7-es áttételt kell felrakni (Akkoriban pályán még használatban voltak a colos láncok/lánckerekek, az áttételeket ebben adja meg az edző. Kettes szorzóval ezek egy az egyben átfordíthatók a ma használatos félcolos rendszerbe, tehát például 23 × 7 = 46 × 14. – a szerk.). Ezt különösen a magyaroknak ajánlom a figyelmébe, mert azt figyeltem meg, hogy a magyar pályaversenyzők főleg erőből hajtanak (Furmen Imre versenyáttétele pontosan 27 × 8 volt – a szerk.). Ez nem helyes. Gördülékenyen, könnyedén kell kerékpározni, s ezt csak a fenti áttételekkel lehet elérni. Ne erőltessük mindig a nagy áttételt. Csak a kivételes képességű vagy különleges testalkatú versenyzőnek tegyünk fel nagyobb áttételt.
– Így fest tehát a repülő versenyző edzése. De mit csináljanak a többiek, az 1000 méteresek, a 4000-esek stb.?
– Minden pályaversenyző edzésének alapja a repülő-edzés. Az 1000 méteres versenyzőnek, aki egyben rendszerint sprinter is, a repülő-edzéseken kívül főleg a rajtolást kel gyakorolnia, és minden edzésen egyszer végighajtania a távot időre. A 4000-eseknek elsősorban a rajtolást kell gyakorolniuk, majd időre futniuk. Először 2000 métert, majd néhány edzés múlva 3000-et, végül, ha már eléggé erősek, 4000-et. Egynél többször ne nagyon hajtsuk végig időre a távot egy edzésen. A páros versenyzőknek pedig a váltást kell gyakorolniuk. Végül – és ez minden versenyzőre vonatkozik, de legjobban, a repülőkre: egyetlen edzés sem múlhat el taktikai oktatás nélkül. A taktikának igen nagy fontosságot kell tulajdonítani az edzéseken, mert talán egyetlen sportág sincs, amelyben olyan sokat lehetne elérni ésszel, mint ebben.
4000 méteres üldözőversenyben robog a Tipográfia négyese az 1958-as pályabajnokságon (fotó: Hemző Károly, Képes Sport)
– Hogyan táplálkozzék a pályaversenyző?
A legfontosabb, hogy ne egye tele magát. A pályaversenyzőnek nincs szüksége többre napi 3500-4000 kalóriánál. Aki ennél többet fogyaszt, meghízik, s csak saját dolgát nehezíti, mert minden kiló súlyfölösleg tizedmásodpercekben mutatkozik a hajrában. Óvakodjunk a túlzásba vitt vitamin-fogyasztástól is. Ne együk nyakra-főre a vitamintablettákat. Az orvost kérdezzük meg. Van olyan versenyző, akinek egyáltalán nincsen szüksége A-vitaminra, de annál inkább B-re és így tovább. Az orvos megkérdezése általában legyen mindennapos szokása a versenyzőnek. Én minden hónapban egyszer orvoshoz viszem a fiaimat. Méghozzá olyan orvoshoz, aki fiatalabb korában kerékpárversenyző volt. Állandóan mérjük a fiúk tüdő-térfogatát, pulzusát, szívműködését, ellenőrizzük vérkeringését és egyéb életfunkcióit. Nagyon fontos dolgok ezek. Vegyük például a tüdő-térfogatot. Dechesne tüdejének térfogata hat és fél liter. Hatalmas térfogat. Mi az eredménye? Maguk is megfigyelhették: valamennyi belga versenyző között Dechesne fújta ki leggyorsabban magát egy-egy hajrá után. A nagytüdejű kerékpáros még egyszer annyit ér, mint a kistüdejű. Fejleszteni kell tehát a tüdő-térfogatot, ezt azonban az egészség veszélyeztetése nélkül csak az orvos segítségével biztosíthatjuk.
– És milyen folyadékot vegyen magához a versenyző?
– Nagyon egyszerű a dolog. Sós vizet, vagy sós limonádét, sós teát. Tehát: mindenfajta italában legyen egy kis konyhasó, mert az izzadás közben elvesztett ásványi sókat pótolni kell. Ha meleg van, akkor se igyunk sokat és főleg ne verseny közben, mert a sok folyadék feldolgozása külön munkát ad a szervezetnek. A kertész is csak este vagy korán reggel locsolja a virágot, napközben soha. Valahogy így van ez a kerékpárversenyzővel is. Inkább reggel és este vegyünk magunkhoz folyadékot, verseny közben lehetőleg ne, vagy csak egy-két kortyot. Nem olyan nehéz dolog ez, csak meg kell szokni.
Sok mindenről beszélgettünk még, Guerlache nem rejtette véka alá tudományát. Ömlöttek belőle a jó tanácsok. Örömmel írtam le közülük néhányat.
Vajha foganatjuk lenne…
Szöveg: Szombathy István (Népsport), HBalage
Fotó: Furmen Imre és Bicskey Richárd archívuma, Hemző Károly (Képes Sport)
