fbpx

Hogyan kerékpározunk? – Kutatási eredmények a Magyar Kerékpárosklub felméréséből

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megbízásából, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Magyar Kerékpárosklub és a Medián közösen készítettek átfogó kutatást a magyarok kerékpározási szokásairól, melyből számos érdekes és hasznos adat kiderült.

A kutatás eredményeit az Európai Mobilitási Hét keretén belül rendezett egyik budapesti bringás reggelin hozták nyilvánosságra. Révész Máriusz elmondta, hogy a kutatásra azért volt szükség, mert alig állt rendelkezésre információ a magyarok kerékpározási szokásairól, ezért rendelték meg a nagy mintaszámú, 3000 fős Magyarország felnőtt lakosságára reprezentatív felmérést, mellyel teljes képet kapnak a hazai bringázási szokásokról.

A felmérésből megtudhatjuk, hogy a lakosság 70%-a szokott kerékpározni, ami Európában is nagyon magas aránynak számít, ráadásul ebből a naponta és a hetente többször kerekezők együttesen 29%-ot tesznek ki.

Ahogy sejteni lehetett, a legmagasabb arányban az Alföldön közlekednek kerékpárral a magyar emberek, 34%-kal a Dél-Alföld az első, míg őt 30%-kal a Kelet-Alföld követi. A többi régió jelentősen le van tőlük maradva, az utolsó helyen Pest megye áll, ott mindösszesen 8% használja közlekedési céllal a kerékpárját.

A kutatás azt is mérte, hogy a legtöbben milyen céllal használják kétkerekűjüket, a Top3-ba a vásárlás, a sport és munkába járás került, melyek közül a vásárlás 64%-kal toronymagasan nyert. Viszont a sport 38%-os értéke arra is rámutat, hogy a kerékpározók több, mint egyharmada sportcéllal ül bringájára.

Sokan emlékezhetnek rá, hogy kérdőívünkben a télen mi is megkérdeztük, hogy kinek hány kerékpárja van a háztartásában, ezt a témát a Magyar Kerékpárosklub kutatása is elemezte és azt az eredményt kapták, hogy a lakosság 67%-ának van saját kerékpárja és a maradék 33%-ból 17% számára van elérhető kerékpár a környezetében, tehát összességében elmondható, hogy a lakosság 84%-ának megvan az eszköze ahhoz, hogy bringázhasson.

Azt hihetnénk, hogy a hideg, csapadékos őszi-téli időjárás megtizedeli a kerékpározók számát, ezt a kutatás megcáfolja, a minden évszakban kerékpározók aránya 39%!

A kutatásból érdekes információkat tudhatunk meg arról is, hogy a kerékpárosok több szempont alapján mennyire elégedettek, mennyire érzik komfortosnak a különböző utakat, ahol bringáznak. Az elégedettségi vizsgálat során várható módon a burkolatok minősége szerepelt a legrosszabbul, míg közvilágítás a legjobban, viszont azt érdemes hozzátenni, hogy összességében kis különbséggel szinte mindent közepesnek értékeltek a válaszadók.

Annak ellenére, hogy a közepesnél egy kicsit gyengébben szerepelt az útburkolatok minősége az elégedettségi vizsgálaton, a válaszadók egyértelműen úgy értékelték, hogy a kerékpározás közlekedésre alkalmas utak állapota javult az elmúlt 10 évben, 47%-uk szerint javult, miközben csak 15%-uk mondta, hogy romlott.

Komfortosság szempontjából az úttípusok közül sajnos vagy nem sajnos a kerékpár- és az autóktól elzárt utak kapták a legmagasabb pontszámot, ami több kérdést vethet fel. Egyrészt, hogy miért nem érzik magukat biztonságban az autók között a kerékpárosok, másrészt azért válaszoltak-e így, mert annyira komfortosak a hazai kerékpárutak.

Az előbbi téma egy szeletével foglalkozik egy másik kérdés is, ahol 1-5-ig osztályozták a válaszadók, hogy mennyire értenek egyet az adott állítással. Az “Az autós és kerékpáros közlekedést minél jobban szét kell választani” állítás 4,4 pontot kapott, ami megmutatja, hogy még sokat kell foglalkozni azzal, hogy mind az autósok, mind a kerékpárosok fejében ne a szeparáció, hanem az együtt közlekedés legyen.

További kutatási eredmények:

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo