fbpx

Castelli-3T bringás ruházatok a legolcsóbban Magyarországon!

A világhírű 3T műhelyéből kikerülő kerekek, kormányok, vagy éppen villák már lassan ismertek lesznek a hazai bringásoknak, hiszen év eleje óta elérhetőek a Bringaland kerékpárüzletben. Ami a legjobb hír, hogy nem csak az európai javasolt fogyasztói árnál olcsóbban, de a Castelli termékek között is a legjobb árat kínálja a 3T hazai forgalmazója. És ez nem csak egy marketing szöveg, az árakat mi is ellenőriztük és valóban jelentős a különbség!

A 3T termékekkel, és azok tesztjeivel, újdonságaival már eddig is összefuthattál nálunk, most pedig ideje megismerni a ruházatukat is. Természetesen az idén 55 éves olasz cég itt is odafigyelt, hogy ez is magas minőségű legyen, akár csak az alkatrészeik. Sajnos sokan elgagyizzák a márkafanatikus ruházatukat és a „legyen olcsón valami” elvet követve készíttetik el ezeket. A Castelli márkát valószínűleg nem kell bemutatni olvasóinknak, mivel az 1876-ban Vittore Gianni által alapított márka (mely végleges nevét a hozzájuk 1936-ban csatlakozó Armando Castelliről kapta) a világ élvonalába tartozik, és hivatalos beszállítója Cannondale Pro Cycling csapatnak, illetve az utóbbi években ők szolgálták ki csapatmezekkel a Cervelo, Garmin csapatokat is.

A 3T bringás ruházataiból tetőtől talpig fel tudsz öltözködni legyen a legmelegebb nyár, esős időszak, vagy éppen hideg tél. A legforróbb napokra válaszd a 3T Team Jersey hálós mezt, melyhez hozzávaló nadrágot is fel tudsz húzni.

Akkor sincsen gond, ha tényleg MINDENT innen választanál, hiszen rövid ujjú kesztyű, zokni, kamásli, sapka is szerepel a kínálatukban.

Ha kicsit hűvösebb van, vagy egy granfondon indulnál az Alpokban akkor válaszd a kar és lábmelegítőket, vagy a szélálló mellényt, hiszen bármikor jöhet egy eső, vagy hűvösebb nap.

A hidegebb napokon jól jöhet a thermo vagy windstopperes kabát, melynek hosszított nyaka van ami plusz védelmet nyújt a rossz időben.

Sőt bringázás utánra is kínálnak ruházatokat, hiszen jobban érezzük magunkat a kedvenc sportunkhoz illeszkedő cuccokban. A legmeglepőbb pedig az, hogy a kiváló minőséghez kedvező árcédula társul, ami elég ritka a mai világban.

Ha megtetszettek a 3T bringás ruhák, akkor kattints a Bringaland oldalára, és keresd őket a részletekért! A teljes 3T ruházat palettát ITT találod. Az árlistát pedig INNEN töltheted le. A boltban pedig a teljes készleted megtalálod, felpróbálhatod!

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo