Másfél hete már, hogy lezajlott a VB, amelyen Steve Peat megérdemelt és történelmi győzelmet aratott. Idén egyszerűen minden összejött neki: megszületett egészségesen a második gyereke, ismét nyert pár VK futamot, amelyre rég nem volt már példa, ráadásul beállította, majd megdöntötte Nicolas Vouilloz VK győzelmeinek rekordját. És jó eséllyel még hosszabb ideig tudhatja majd magáénak ezt a címet, hiszen ma már nagyon kiegyenlített a mezőny. A VB cím pedig még izzadtságosabb volt, hiszen már négyszer csenték el az orra elől, de erről majd később.
A VB úgy általában is megérdemel pár szót, hiszen teljesen más hangulatú, mint mondjuk egy VK. Itt ugyanis egyetlen egy lehetőség van, nem lehet taktikázni, nem lehet beérni egy második hellyel, nem lehet pontot gyűjteni az időmérővel. Annyira fontos verseny, hogy van, aki csak erre készül. Nathan Rennie-t például a csapata hazaküldte a szezon elején a gyenge teljesítménye és egészségi állapota miatt, hogy a neki hazai futamnak számító versenyre újra formába lendülhessen. Ezt meg is tette, hiszen lefogyott hat kilót, és elhozott egy hetedik helyet.
Steve Peat az ehhez hasonló durvább szakaszokon nyerte meg a versenyt | fotók: Victor Lucas, dirtmag.co.uk
Erre a versenyre minden cég speciális gépet, de legalábbis speciális festést ad a versenyzőinek. A vendéglátó ország nemzeti töltetű nyitóműsort is szervez, amelynek keretein belül felvonulnak a nemzetek versenyzői. Mindenki hazai színű mezben megy, amelyről száműzve vannak a szponzor logók.
Öltözék
Idén ennek különös zamata volt, hiszen éveken keresztül hozzátartozott a VB-khez a feszülős XC-s jellegű mez, amelyet az UCI tavaly hivatalosan is száműzött. Ezen a pályán meg különösen számított a légellenállás, így mindenki nagyon várta, hogy ki milyen ravasz ötlettel rukkol elő. És trükkökben nem is volt hiány. Sokat lehetne ugyanis vitatkozni azon, hogy például Barel vagy az ausztrálok meze feszülős, vagy a testtől kellően elálló, laza volt-e. Hill, akit szinte soha nem látni rövidnadrágban, most egy szűk kis sortban száguldozott és sok társával együtt még térdvédőt sem vett, hogy ne zavarja a tekerésben, illetve jobb legyen a légellenállása. A kommentátorok nagy vitába is kezdtek, hogy jó-e ez így. Rob Warner a VB-re hivatkozva egyetértett a dologgal, hiszen a VB a megismételhetetlenségről szól, ahol mindent egy lapra kell feltenni. A társa viszont a sorozatra hivatkozott, illetve a versenyzők testi épségének megóvását tartotta fontosabbnak, hiszen, ha itt valaki összetöri magát, az már Schladmingban sem fog tudni indulni.
A pálya
A canberrai pálya nem tartozik az igazán izgalmas és még kevésbé a nehezek közé, hiszen egy alsó, nagyjából fél perces, szinte síkon történő tekeréssel jön csak ki az alig 2 és fél perces menetidő. Emellett fent sincs nagy lejtése. A nehézséget kettő sziklakert és a rengeteg ugrató jelenti, amelyeket a kis lejtés miatt nagyon pontosan kell ugrani, hogy ne vesszen el a lendület. Érdemes meghallgatni Peat nyilatkozatait a pályáról. A legtöbbet emlegetett információ ugyanis a „carrying speed”, azaz a tartani a lendületet.
A bringák
Ebből kifolyólag sok csapat nagyon egyedi, kimondottan erre a pályára gyártott alkatrészekkel és komplett gépekkel vonult fel, amelyek lehet, hogy évek múlva visszaköszönnek majd a széria gépeken is, úgyhogy érdemes itt egy kicsit elidőznünk.
A Specialized SX Traileket adott Fairclough és Hill alá, amelyek ugye sokkal kisebbek, kevesebbet mozognak és jobban fordulnak, meg ugranak, mint a Demók. No, meg az alsó szakaszon könnyebb őket tekerni.
A Commencal új és könnyebb csőszettből, állítható fejcső nélkül gyártotta le Gee gépét, amelybe egy lockoutos levegős FOX tagot szereltek. Így az alsó szakaszon szinte merev gépként hajthatta az eddigi világbajnok.
A Trek már jóval a futam előtt szélcsatornás kísérleteket végzett, amelynek tárgyi eredményeit elhozták ide is. Az edzésen felkerültek a hatalmas aero felnik, illetve a karbon sárvédő, amely tulajdonképpen egy csőr alakú rajtszámtábla. Az erős oldalszél miatt a versenyen azonban csak a csőrt használták.
A legvadabb ötlettel azonban a Mondraker állt elő. Barelék ugyanis mindent elkövettek a súlycsökkentés érdekében: könnyítettek az amúgy is könnyű vázán, egy levegős FOX 36-ot tettek a FOX 40 helyére, hátra levegős, és házilag lockoutolt tagot. Mavic 521 enduró felniket, XC fékeket és váltókarokat. Fékek terén más is variált, így hátul szinte csak 160-as tárcsákat lehetett látni, a Shimanós csapatoknál a Saintek helyén XTR-ek feszültek, meg persze előkerültek a semislick gumik is. Barel gépének legérdekesebb darabja azonban a szintén házilag gyártott „Biopace” jellegű ovális lánctányér volt, amellyel a még gyenge jobb térdét kívánták segíteni a tekerésben.
A GT nagy esélyese, Mick Hannah minden edzésnappal kapott valami új sárga holmit, így a versenynapra már sárga volt a bringája, a bukója, a cipője, meg a nadrágja is. Ezen kívül érdemi újítást nem adtak alá, maradt a karbon nagygép.
Így volt ez a Santa Cruz-nál is, ahol Greg dél-afrikai, Peat és Bryceland angol festést kapott, meg némi alkatrészkönnyítést.
A körítés
A VB-kre jellemző még a speciális műsor is. Ilyen a verseny előtti Boxxer villaszerelő verseny, amely a szerelők nem hivatalos VB-je. Itt a versenyzők nézőként vannak jelen, és az egész évben a háttérben láthatatlanul dolgozó szerelőiket buzdítják, akik bizonyos munkafázisok után – a versenyszabályok értelmében – ledöntenek egy adag sört. Szóval nem biztos, hogy a legügyesebb kezű lesz az első.
Barel az „enduró” géppel: 160 mm rugóút, XC fékek és karok, amelyből a bal oldali a tagot lockolta | fotó: Victor Lucas, dirtmag.co.uk
Canberrában volt egy újítás is, mert egy vidám helyi fickó rendezett egy nem hivatalos, meghívásos Pump Track VB-t, azaz egy pumpáló versenyt, amelynek a lényege, hogy a rövid, pár mandinert és sok kis apró puklit tartalmazó pályán kellett pár kört abszolválni tekerés nélkül, azaz testből kellett végig pumpálni. Ezt nem hivatalosan Brendan Fairclough nyerte, de hivatalos mért idővel végül Mick Hannaht hozták ki győztesnek.
A verseny
A verseny napjára aztán elmúlt a haveri hangulat, és mindenki mindenkinek a farkasává vált. Nagy volt a várakozás, hiszen Peat láthatóan nagyon akart, és nagyon kijárt már neki a győzelem, miután négyszer volt már második a pályafutása során. Lehetett érezni, hogy a sziklakertekben sokkal gyorsabb, mint bárki. Ugyanakkor tudható volt az is, hogy csapattársa, az itt tavalyi győztes, Greg Minnaar a legerősebb tekerésben.
Persze számolni kellett Barellel, Gee-vel, Hannah-val, meg talán Hillel is, aki idén szerepelt már várakozáson felül a tekerős pályákon, bár ugye ez köztudottan nem neki való pálya volt. Profizmusát azonban az alábbi kis történet remekül alátámasztja. Sven Martin kérdezte tőle egy interjúban, hogy milyen időre lesz képes. Csak annyit mondott, hogy 2:32 alá nem tud menni. Nem azt, hogy ez lesz a győztes idő, hanem csak azt, hogy ő ezen a pályán ennyit tud. A következő mért körben aztán ment egy 2:32:28-at, aminél a versenyen később rosszabbat ment egy picivel.
Mick Hannah hihetetlen idővel érkezett a célba, és a kezeit győztesként lendítette a magasba. Őt követte az idén szenzációs formát mutató svájci Európa Bajnok, Nick Beer, aki azonban nagyon visszaesett. Amikor utána Peat nekiindult őrjöngött a tömeg, annyira mindenki őt akarta győztesként látni. Egyszerűen gyönyörű volt nézni, ahogy tartotta a lendületét minden kanyarban, ahogy az érkezők tetején landolt, hogy teljes testtel belepumpálhasson az ívekbe, és a végén remekül bírta a tekerést is, így 0.69 másodperccel verte Hannah-t, aki érthetőn volt csalódott.
Hill az időmérőn jól ment, de sejteni lehetett, hogy nem teljesen mérvadóak az eredmények, mivel mindenki a döntőre tartalékolt. Így kapott is közel 3 mp-et Peattől, amivel ötödik lett. Ez taposó pedállal és a tavalyi 11. helye után nagyon komoly eredmény.
A 4X pálya kimondottan BMX sítlusú volt, legalábbis ami a lejtését illeti | fotó: Victor Lucas, dirtmag.co.uk
Utána Greg Minnaart lélegzet visszafojtva várta a nagy öreg. A második mérésnél egy másodperccel volt lemaradva, de azt lehetett tudni, hogy Greg alul erősebb lesz. Kérdés volt, hogy kitart-e az az egy másodperc a célig. Közben kérdezték Peat-et, hogy hogyan érzi magát. Nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy „téglákat szarok”. Végül, azt hiszem az ausztrál pályaépítőknek köszönhette a szerencséjét, mert az öt százados különbséget csak szerencsének lehet nevezni. Idén ugyanis a tavalyi panaszok miatt kicsit átszabták, és gyorsabbá tették a tekerős részt, ami így hamarabb elfogyott Greg lába alól.
Ekkor már csak az volt a kérdés, hogy az utolsó ember, Gee Atherton ismét eljátssza-e azt a csúfondáros játékot Peattel, mint tavaly. Az első mérésnél azonban már kettő másodperccel le volt maradva, így Peat tizenöt év után életében először világbajnok lehetett. A versenyzőtársai és a tömeg együtt ünnepelt, Rob Warner vele együtt zokogott, hiszen ő a kezdetektől vele volt, még ha ma már nem is versenyzőként. Tényleg mindenki helyénvalónak, és jogosnak érezte ezt a győzelmet. Minden dobogóson látszott, hogy azt az egyet nem bánják, hogy Peat az, aki fölöttük áll. Ő, aki náluk tíz-tizenöt évvel öregebb, akik közül sokan épp miatta kezdtek el bringázni, akik közül sokakat ő tanított bringázni. Peat számára meg külön értékes volt a győzelem, hogy nem az ölébe hullott, mint mondjuk Geenek Hill tavalyi esése miatt, hanem minden komoly ellenfél jelen volt, remek időjárási körülmények között mehettek, senkinek nem volt technikai problémája, és senki nem esett. Igazi harc, igaz győzelem volt.
A dobogót és az első tíz eredményét elnézve pedig érdemes elgondolkozni a bringákon, meg ezeknek az embereknek a tudásán. Aki csak tehette, széttuningolta a gépeit, meg kis bringát használt. Ennek ellenére a dobogón három olyan ember állt, akik mind nagy géppel mentek, és a könnyű, de megszokott alkatrészeken kívül nem tettek fel extra dolgokat. Ugyanakkor mégis számított minden gramm, meg trükk, mert a 2,1 km hosszú, legalább húsz ugratóval tarkított pályán Gee Atherton, Nathan Rennie, Justin Leov és Chris Kovarik egy tizeden belül ment. Utóbbi három meg ráadásul négy századon belül. Az az egy század meg ekkora távon meg már igenis a légellenállási apróságokon múlik.
A nőknél azonban szintén nem a legkönnyebb és ráadásul nem is a legmodernebb gépen ülő versenyzőnő nyert, hanem Emmeline Ragot egy régi, még DW-link mentes Turnerrel, míg a kissé csalódott Moseley (tavaly ő nyert itt) második lett a legmodernebb Trekjével, amelyre nem tették fel a speciális kerekeket. A 18. helyen pedig hazánk leánya, Boér „Indián” Júlia végzett, aki 4X-ban is megszerezte az eddigi legjobb magyar montis VB eredményt, egy 8. helyet, amelyért ezúton is gratulálunk, és külön köszönjük, hogy magyar színekben indult, holott az ausztrál csapat beválogatta volna.
A 4X futamokat Jared Graves magabiztosan nyerte, így neki is megvalósult a megérdemelt világbajnoki álma, amit másnap egy DH 12. hellyel fejelt még meg. A dual/4X különítmény alapvetően jól szerepelt, hiszen az amerikai dualban Brian Lopest verő Kyle Strait ment egy 15. időt, míg a buliból indult Lopes egy 18.-at.
Női 4X-ban pedig az itt már tavaly is diadalmaskodó fiatal lány, Caroline Buchanan nyert az esélyesek előtt.
Eredmények:
DH férfiak:
1. Steve Peat 2:30.33
2. Greg Minnaar 2:30.38
3. Mick Hannah 2:31.02
4. Fabien Barel 2:31.17
5. Sam Hill 2:33.04
6. Gee Atherton 2:34.25
7. Nathan Rennie 2:34.31
8. Justin Leov 2:34.32
9. Chris Kovarik 2:34.35
10. Steve Smith 2:34.50
Nők:
1. Emmeline Ragot
2. Tracy Moseley
3. Kathy Pruitt
4. Fionn Griffiths
5. Floriane Pugin
4X férfiak:
1. Jared Graves
2. Romain Saladini
3. Jakub Riha
4. Rafael Alvarez de Lara
5. Tomas Slavik
Nők:
1. Caroline Buchanan
2. Jill Kintner
3. Melissa Buhl
4. Anita Molcik
5. Anneke Beerten
További eredmények és információk:
www.dirtmag.co.uk
www.sicklines.com
www.littermag.com
