fbpx

Tour de France 2010: egy fotós élménybeszámolója – 2. rész

Túl a prológon végre igazándiból is elindul a Tour de France karaván. Kiderül, hogy olykor riporterből is megárt a sok, hogy nem feltétlenül a jónak látszó fotós pozíciók a legjobbak, hogy Armstrong tudja, hogyan kell kiszolgálni a médiát, illetve, hogy a kockakövön bringázásra bizony születni kell…

Aleksandr Kuchynski érkezik az aláíráshoz

Aleksandr Kuchynski érkezik az aláíráshoz

Az első szakasz rajtja

A Tour de France falu, valamint a csapatbuszok parkolója a Westerlaan és a Westerkade sarkának közelében helyezkedett el. Innen rajtolt vasárnap délben az első szakasz. A terület nyitására, 8:45-re értem oda, így bőven volt időm kitalálni, hogy mi legyen az aznapi cél – fotózás szempontjából. Az előttem álló lehetőségek mérlegelése után úgy döntöttem, hogy nem megyek be az aláírásokhoz használt pódium előtti elkerített területre, hanem az emelvénnyel szemben, közvetlenül a kordon mögött foglalok helyet, és a nagy teleobjektívre váltok. Ez később tökéletes döntésnek bizonyult, ugyanis távolabbról sokkal jobb rálátás volt az éppen aláíró kerekesekre, továbbá az aláírásokon kívüli egyéb történéseket is követni tudtam, de ami a legfontosabb: a kordonon belül tömegnyomor volt.

Vannak akik extra információhoz jutottak (7 vagy több Tour-győzelem esetén járt)

Vannak akik extra információhoz jutottak (7 vagy több Tour-győzelem esetén járt)

Itt szólnék pár szót a fényképészek és újságírók számáról. Túl sokan vannak. És ez kifejezetten igaz a start- és célterületekre. A szervezőknek szabályozni kéne a bizonyos területekre beengedett fotóriporterek számát (ez csak a célvonal mögött felálló fotósok esetén megoldott), mivel a látottak és tapasztaltak alapján egyre inkább az az érzésem, hogy elértük azt a pontot, amikor mindenki azért küzd csupán, hogy képe legyen egy adott kerékpárosról, de arra már a tömegnyomor miatt nem marad energia illetve szabad tér, hogy minőségi, komponált képek készülhessenek. Így a nap végére születik egy halom tök ugyanolyan unalmas és lapos kép.

Fabian Cancellara sárgában, illetve Frank Schleck a luxemburgi bajnoknak járó mezben

Fabian Cancellara sárgában, illetve Frank Schleck a luxemburgi bajnoknak járó mezben

Persze ez a megállapítás nem a motoros fotósokra vonatkozik. Való igaz, hogy így minden egyes magazin megkapja az anyagot a saját alkalmazottjától (jóval olcsóbban, mint ha azt egy ügynökségtől kellene megvásárolnia – és itt akkor most tekintsünk el attól a halom fotóstól, akik ügynökségeknek dolgoznak, mert a tömegnyomorhoz ők is szépen hozzájárulnak), de én személy szerint nem sok értelmét látom a mennyiség előtérbe helyezésének a minőség rovására. Továbbá nem értem minek annyi riporter a helyszínen. számos esetben hallottam (értem ez alatt, hogy ott álltak mellettem), hogy különböző újságok tudósítói szóbeszéd alapján készítettek jegyzeteket arról hogy pl. hány bukás volt, kik voltak szökésben, hány perc előnyük volt adott kilométerrel a cél előtt. Ezek a dolgok egy képernyő előtt pontosan lejegyezhetők lettek volna, ezért nem kell több száz/ezer kilométert utazni. A személyes interjú más kérdés, az egyedi, de ennyi riporterre semmiképpen nincs szükség.

Alberto Contador is otthagyta a névjegyét

Alberto Contador is otthagyta a névjegyét

Ennél már csak a hivatalos eredmények és nyilatkozatok nyomtatott formában való terjesztése volt botrányosabb a médiaközpontban. Először is, ez a XXI. század, miért kell még mindig mindent kinyomtatni, amikor a nyomtatott papírról eleve lehetetlen megfelelő tempóban on-line tudósítani (merthogy megint mindent be kell gépelni), miért nem küldték szét az információt a belső vezeték nélküli hálózaton (ha már pénzt kértek a hálózat használatért). Számomra ezek a dolgok teljességgel érthetetlenek. Na de vissza a rajt előtti eseményekhez!

Alexandr Pliuschin (Katusha Team) és Gerald Ciolek (Team Milram) válogatnak az aznapi energia-kínálatból

Alexandr Pliuschin (Katusha Team) és Gerald Ciolek (Team Milram) válogatnak az aznapi energia-kínálatból

Először a támogató cégek speciálisan átalakított autóinak hosszan kígyózó sora, az ún. Publicity caravan indult el, ők azok, akik minden szakaszon a mezőny előtt hirdetik magukat és a Tour-t. Közben a főtámogató autómárka fehér jetinek öltözött figurája szórakoztatta a közönséget (és pacsizott például velem). Aztán lassan elkezdtek szállingózni az első versenyzők is, hogy aláírásukkal úgymond hivatalosan is bejelentkezzenek az aznapi szakaszra. Mindenkit egyesével bemutattak, egyik-másik kerékpárossal pedig még privátban is elbeszélgettek, elviccelődtek a szervezők. Nagy általánosságban elég eseménytelenül zajlottak a dolgok egészen addig, míg meg nem érkeztek az igazán nagy nevek. Akkor aztán elszabadul a fotósok pokla, és majdnem egymást taposva igyekeztek minél jobb fotókat készíteni.

Ruben Perez Moreno-nak nem tetszik valami a Dura-Ace kerékszetten

Ruben Perez Moreno-nak nem tetszik valami a Dura-Ace kerékszetten

Feltűnő volt a különbség egyes biciklisek viselkedése között. Voltak (pl. Armstrong) akik mosolyogva és integetve néztek le a pódiumról, mások (pl. Contador) leszegett fejjel, alig-alig a közönség felé fordulva jöttek, majd egyből mentek is. Az aláírások után még ugyanitt alkalmuk nyílt feltölteni mezeik zsebeit energiaszeletekkel és zselékkel az egyik főtámogató jóvoltából.

Levi Leipheimer gurul a rajt felé

Levi Leipheimer gurul a rajt felé

Nem egy kerékpáros még utolsó igazításokat (és rövidebb nyilatkozatokat) is megejtett versenygépén, mielőtt elgurultak volna a startvonalhoz. Konkrétan ez az ünnepélyes, de nem hivatalos start volt. Innen indult el a mezőny – élén az előző napi győztessel, Fabian Cancellarával, valamint a zöld trikót viselő David Millarral és a fehér trikós Tony Martinnal – Ahmed Aboutaleb, a rotterdami polgármester felvezetése mellett.

Dugó van a startvonal mögött - Gregory Rast még egyszer ellenőrzi hogy megvan-e mindenki

Dugó van a startvonal mögött - Gregory Rast még egyszer ellenőrzi hogy megvan-e mindenki

Rotterdam – Brüsszel

Innentől kezdve semmit nem láttam a szakaszból (bizony, vannak hátrányai is annak, ha az ember ott van élőben) egészen a befutó előtti huszadik kilométerig, de erről majd kicsit később. A gyönyörű időnek köszönhetően még az előző napinál is jóval több néző állt sorfalat a kerékpárosoknak, a későbbi információk szerint aznap közel 3 millióan mentek ki az útvonal mellé, ami még annak ismeretében is eszméletlen szám, hogy mind Hollandia, mind pedig Belgium érintett területei igen magas népsűrűséggel bírnak.

A mezőny elindul a hivatalos rajt felé

A mezőny elindul a hivatalos rajt felé

A Brüsszelbe tartó vonatom indulásáig két órám volt, így ezt az időt némi árnyékban pihenésre és gyorséttermi kaja elfogyasztására fordítottam. Ezután szunyókáltam még egy kicsit a pályaudvaron, majd a vonaton is. Mivel nagyon nem szerettem volna csak Párizsban felébredni, így 10 perccel érkezés előttre beállítottam ébresztőórát is, ennek ellenére többször is azzal a rémképpel riadtam fel, hogy már rég le kellett volna szállnom, és csak az órám pánikszerű ellenőrzése nyugtatott meg, hogy nincs semmi probléma, van még időm – csak nyugalom.

Az elsőszámú rendezői autóban Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere

Az elsőszámú rendezői autóban Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere

Brüsszelben egyből metróra szálltam hogy eljussak a Heysel stadion közelében felépített célterületre. Itt már a média-igazolványom segítségével bemehettem a lezárt területre is, lényegében a célvonal mögé. Azonban a közvetlenül a cél mögött felsorakozó fotósok közé nem állhattam be, mert oda még extra megkülönböztető mellény is kellett (amit fogalmam nincs milyen alapon osztottak ki, a helyszínen levő szervező pedig nem beszélt angolul, csak franciául…), így maradtam velük egy vonalban, de az út mellett levő kordon mentén. Ez utóbbi kordon választotta el a célegyenestől a sajtósoknak felállított sátrat, ahol 3 plazmatévén legalább követhettük a közvetítés végét.

Fabian Cancellara sárgában, David Millar zöldben és Tony Martin fehér trikóban a mezőny elején

Fabian Cancellara sárgában, David Millar zöldben és Tony Martin fehér trikóban a mezőny elején

Végül annak ellenére, hogy nem volt optimális helyem, azért a befutóról és a győztes Alessandro Petacchiról sikerült képet készíteni. Ezután a profi kerékpárosokkal együtt sétálva (de tényleg, vállunk néha összekoccant a tömegben) hagytam el a terepet. Itt még Lance Armstrongra várakozó magyarokkal is összefutottam, de a RadioShack csapatbusznak ekkor már lehetetlen volt a közelébe férkőzni. Végül hamar hazamentem Leuven-be, és egy gyors éttermi vacsora után (mivel főzni már végképp nem volt erőm) tizenegy órakor – 41 óra nemalvás után – bedőltem az ágyba.

„Nyugi, a hegyek előtt biztonságban leszünk”

„Nyugi, a hegyek előtt biztonságban leszünk”

A csapatbuszok között a Brüsszeli rajtban

Másnapra szabadságot vettem ki, és bármennyire is nehéz volt reggel felkelni, sikerült nem lekésni a brüsszeli vonatot. Olyannyira, hogy nem is jött, így mivel csak a következővel tudtam bemenni a fővárosba, sikerült egy jó fél órás hátrányba kerülnöm az eredeti tervhez képest. Így mire megérkeztem a rajtterületre, már elkezdődött a papírmunka (az aláírások sora), szóval igyekeznem kellett.

A fotósokat a célvonal mögött igencsak kordában kellett tartani

A fotósokat a célvonal mögött igencsak kordában kellett tartani

Ekkor történt meg a számomra egyik legemlékezetesebb pillanat a Tour-on töltött négy nap alatt: az érdeklődők négy-öt embernyi mélységben vették körül a kordonnal elzárt területet, így elkezdtem a fejem fölött lobogtatni a média-igazolványomat, mire – mint Mózes előtt a tenger – megnyílt előttem a tömeg és könnyedén átjutottam az ellenőrzőponthoz. Itt az őr ellenőrizte a kártyámat, majd szép napot kívánva beengedett. Szavakkal nem lehet elmondani, hogy a kordonon belül mennyivel tágasabb volt – nem úgy mint előző reggel Rotterdamban…

Alessandro Petacchi nyeri a 2010-es Tour de France első szakaszát (Rotterdam - Brüsszel)

Alessandro Petacchi nyeri a 2010-es Tour de France első szakaszát (Rotterdam - Brüsszel)

A csapatbuszok az út két oldalán álltak, természetes folyosót képezve az aláíró-pódium felé haladó bicikliseknek, így mást sem kellett tennem, mint egy szimpatikus helyen megállnom, és fotózni az elhaladó kerékpárosokat. Előbb persze még körbenéztem a csapatok háza táján, mert biciklikről addig nem sok képet készítettem…

Lance Armstrong pótkerékpárja

Lance Armstrong pótkerékpárja

…mondjuk azután sem sokat, mert valahogy több lelkesedést éreztem magamban hús-vér emberek fotózásához (azért a Trek vázakba integrált sebesség és pedálfordulatszám-mérő szenzor igencsak elnyerte a tetszésemet), így hamar visszatértem az említett folyosó szélére. Egymás után gurultak el előttem a legnagyobb kerékpárosok – nagyszerű élmény volt. Az ég felé fordított tekintetekből arra következtettem, hogy mindenkiben felrémlett a délutánra várt esőben lehetséges bukások rémképe is. Mivel a hétvégét több mint 750 képpel zártam, és a prológon a kerékpárosok nagy részét sikerült legalább egyszer lekapni, erre a napra csak egy konkrét céllal érkeztem, mégpedig hogy Armstrongról készítsek pár közeli portré-fotót.

Jurgen Van den Broeck pótbringája

Jurgen Van den Broeck pótbringája

Persze nem volt nehéz észrevenni amint megindult a RadioShack buszból, mivel hirtelen jelentősen megemelkedett a másodpercenkénti vakuvillanások száma. Szerencsére Lance igen jól viseli a fotózást, és lassan jött, így lehetőség nyílott többször is a közelébe férkőzni. Arról nem is beszélve, hogy az aláírás után még visszament a buszhoz, majd csak a rajt előtt ment végleg a startvonalhoz, azaz összesen háromszor is elhaladt a fotósok előtt. Ilyen a jó PR. A képek nagyon jól sikerültek, így a rajt után maximális elégedettséggel hagytam el a terepet.

Gregory Rast gurul a rajt felé

Gregory Rast gurul a rajt felé

A lassan csöpögni kezdő esőben még besétáltam a központba a Manneken Pis szobrához (ő a pisilő kisfiú), hogy megörökítsem, mivel a Tour de France tiszteletére pár napra még őt is sárga trikóba öltöztették. Azt hiszem erre nem vonatkozik az íratlan szabály, hogy pisilő kerékpárosokat nem fotózunk és nem is filmezünk…

„Úgy nézem ma megázunk...”

„Úgy nézem ma megázunk...”

Mivel továbbra is nagyon fáradt voltam, és az előrejelzések esőt ígértek a befutóra, úgy döntöttem hogy kihagyom az oda-vissza több mint négy órás vonatozást Spa-ba, és inkább hazamegyek aludni. Már így is maximálisan teljesítettem az eredeti elképzelésemet. Egy jó délutáni szunyókálás után még megszerveztem, hogy másnap két kollégával mi is országúti bringára pattanjunk, és átlagember módjára az út széléről integessünk a tovasuhanó pelotonnak.

Lance Armstrong állja a fotósok támadását

Lance Armstrong állja a fotósok támadását

Bringával a Tour de France-ra

Kedden így eggyel növelve az év során felhasznált szabadnapjaim számát, hátrahagyva az előző napokban cipelt nehéz felszerelést végre kerékpárt ragadtam, de azért egy kompakt fényképezőgépet beletömtem a mezem egyik zsebébe. A szakasz egyetlen hegyi-hajrájához, a negyedik kategóriás (3,4%-os emelkedő 1,4 kilométeren keresztül – aki tekert már mezőnyben az tudja, hogy ezt kis túlzással szinte észre sem lehet venni) Côte de Bothey-hez mentünk, ami csupán 47,7 kilométerre (plusz 415 méter szint) volt az egyetemi kampusztól. Így egy kellemes 10:45-ös indulással és igen enyhe tempóval is már bő egy órával a mezőny 13:45-re várt áthaladása előtt oda is értünk.

Vidám az öreg!

Vidám az öreg!

Court-Saint-Étienne és Villeroux között 5 kilométeren (majd visszafelé még egyszer) megtapasztalhattuk mi vár a mezőnyre délután, mivel Google Maps-en nem látszott, hogy itt macskaköves úton terveztem meg az útvonalat… Ráadásul ez tényleg a legrosszabb kockakő volt, amit el lehet képzelni, a hasábok között nagy hézagokkal, sehol egy vízszintes felülettel. Az út közepén egy hupli futott végig, míg a keréknyomok mentén az egész meg volt süllyedve. Néhol próbálkoztam az út melletti keskeny sávon menni, de miután majdnem fejre álltam egy messziről nem látható mélyedésben, maradtam inkább a macskaköveken.

Belül tágasabb - kívül pedig ott a Belga Királyi Palota

Belül tágasabb - kívül pedig ott a Belga Királyi Palota

Öt kilométer alatt a kormány rezgésétől hihetetlenül megfájdult a kezünk, és hatalmas megváltásnak éreztük, amikor végre újra aszfalt került a kerekeink alá. Érdekes azonban megjegyeznem, hogy bár hármunk közül messze én vagyok a legjobb formában (a doktori képzés első évében több idő marad edzeni), a kockaköveken egyszerűen nem tudtam lépést tartani az egyik belga sráccal. Úgy néz ki, erre születni kell – biztos ott hordozzák a génjeikben az ilyen terepen való kerékpározás kulcsát… Ezután a szakasz után szó szerint úgy éreztem, hogy a belga kerékpáros kultúra részévé váltam. Mondhatni belerázódtam a dologba… De vissza a „hegyhez”!

Giuseppe Martinelli talán épp Contador fülére beszél

Giuseppe Martinelli talán épp Contador fülére beszél

Mivel időnk volt bőven, elkészítettük az elmaradhatatlan csoportképeket, és a Tour esélylatolgatásaival múlattuk a perceket. Aztán megérkezett előbb a szökevénycsoport, majd 4 perc 45 másodperccel később a mezőny is. Mindkét alkalommal úgy lóbáltam a magyar zászlót, mintha legalább 10 kerékpárosunk lenne a francia körversenyen. Tettünk pár érdekes megfigyelést is…

A pisilő kisfiú (Manneken Pis) alkalomhoz illő öltözetben

A pisilő kisfiú (Manneken Pis) alkalomhoz illő öltözetben

1. A mezőnnyel haladó járművek száma messze felülmúlja a kerékpárosok számát, ami annak ismeretében, hogy pl. a csapatbuszok más útvonalon jutnak el a szakaszok startjától a célig, elég sokkoló.

2. Annak ellenére, hogy az emelkedő elég enyhe volt, mind a szökevények, mind a mezőny meglepően lassan haladt el előttünk – talán pont ott gondolták úgy, hogy jól jönne fél perc pihi.

3. A 4’45”-ös különbség óráknak tűnt.

A Côte de Bothey (na de hol itt a hegy?)

A Côte de Bothey (na de hol itt a hegy?)

Amint a karaván végét jelző autó is elhaladt, a szervezők villámgyorsasággal nekiláttak a piros-pöttyös kapu és a kordon szétszerelésének, így itt igencsak iparkodnunk kellett a közös fotó elkészítéséhez. Ezután nem volt más hátra, mint egy kellemes hazatekerés, amivel véget is ért az a négy nap, melyben 2010-ben követni tudtam a Tour de France mezőnyét. Hatalmas élmény volt, de egyben kemény munka is, így az első napok tapasztalatainak birtokában már sokkal jobban tisztelem a fotóriportereket, mert egyáltalán nem könnyű munka az övék. Sőt… Talán lesz még év, amikor újra könnyen elérhető közelségben halad el a francia körverseny, mert szívesen újracsinálnám, de legközelebb lehetőleg több alvással. Vive le Tour!

Két belga és a szerző magyar zászlóval

Két belga és a szerző magyar zászlóval

Videó az utolsó napról ide kattintva érhető el.

Szöveg és fotó: Pápics Péter

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.