fbpx

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Unod már a hazai versenyeket? Vagy csak egyszerűen szeretnéd kipróbálni magadat külföldön, nemzetközi versenyen? Érdekel, milyen egy közel négyezer fős mezőnyben tekerni? Példának okáért elindulhatnál a Granfondo Felice Gimondin, melyre idén 2011. május 15-én kerül sor. Hogy mire számíthatsz pontosan, az kiderül a 2009-es versenyről írott beszámolóból…

———————————————————–

A körülöttem hajtó olaszok verseny közben egyfolytában emelt hangon beszélgetnek. Ez hosszú távon igen idegesítő lehet, főleg ha az ember éppen egy emelkedőt gyűr maga alá, és eljut arra a pontra, hogy már minden zavarja. Az utolsó hegyre – azaz a Costa Valle Imagnára – mászva azonban már nincsen ilyen problémám. Valahogy elcsendesedett mindenki, de nagyon. Dél van, a nap teljes erőbedobással teszi a dolgát, 1.024 méterre kaptatunk fel éppen, 715 métert kell legyűrni 9,5 kilométer alatt. Csupán némi szuszogást hallani, bizonyos alkatrészek recsegését, meg időnként az út mentén állók biztatását…

Az előnevezettek itt kereshették meg magukat

Az előnevezettek itt kereshették meg magukat

„Eddig még sohasem…” felvezetésű cikkeim újabb darabjával áll szemben az olvasó. Ezúttal egy valódi olasz országúti maratonon – ismertebb nevén granfondón – sikerült részt vennem Bergamóban, a Bianchi gyár vendégeként. Mi ebben a különleges? …hiszen indultam már 1.000-1.500 fős osztrák radmarathonokon, versenyeztem már 200 kilométeres táv felett, előfordult, hogy egy-egy versenyen beugrott akár 2.400 m szint is. Egyik sem gyenge lépték, de ez mégiscsak más: 3.600 induló, ebből az általam választott 165,3 km-es távon majdnem 1.400 fő, és mindehhez 2.620 méternyi nagyon szemét módon elosztott szintemelkedés. Hat hegymenet, összesen 52 kilométernyi emelkedővel, emellett mindössze vagy 20 km sík szakasz, a maradék 90 km pedig gyors és technikás lejtmenet…

A nevezés gördülékeny, feltéve, ha tudsz olaszul. Ha nem akkor is megoldják, csak tovább tart

A nevezés gördülékeny, feltéve, ha tudsz olaszul. Ha nem akkor is megoldják, csak tovább tart

Az előző napok rápihenéses felkészüléssel teltek. Tervbe vettünk némi bringázást, de elmosta az eső, így inkább pihentető szakmai programokon vettünk részt – gyárat látogattunk, illetve a Giro 8. szakaszát tekintettük meg. Utóbbi akkora forgalmi káoszt okozott a városban, hogy kishíján lekéstük a rajtszám-felvételt. Végül fél óra alatt, némileg zárórán kívülre csúszva sikerült elintéznünk a procedúrát, ami azért sem volt csekély teljesítmény, mert a körülbelül nyolc darab regisztrációs pult közül mindössze egynél beszéltek az olaszon kívül más európai nyelveket. A hazai amatőr számára az indulás követelményei akár meglepőek is lehetnek: vagy a saját nemzeti sportszövetség licence szükséges, vagy egynapos Olasz Kerékpáros Szövetség tagságot kell váltani, mellé viszont be kell mutatni egy sportorvosi igazolást is. Magyarán a versenyen elvileg nem indulhat olyan, akinek az egészségi állapota nem megfelelő, illetve nincsen versenybiztosítása – ez követendő példa lehetne akár idehaza is.

A verseny előestéjén még nyugalmas a tábor. Másnap itt több ezer bringást kell majd megetetni

A verseny előestéjén még nyugalmas a tábor. Másnap itt több ezer bringást kell majd megetetni

A verseny előtti „tésztapartit” a szálloda alagsorában vendéglátóink szervezésében ejtettük meg, ahol rendezvényen a vendéglátók helyi képviselői mellett a gyár meghívására a világ minden tájáról itt vendégeskedő sajtósok és a kereskedők vettek részt. A meghívottak szinte mindegyike indult a másnapi versenyen, így itt került kihirdetésre a reggeli program: reggeli 5:30-kor a szálloda éttermében, közös indulás 5:50-kor, rajthoz beállás 6:10-kor, rajtzóna zárása 6:50-kor, éles rajt 7:00-kor. Mindez 5 órai kelést feltételezett, amivel kapcsolatosan voltak fenntartásaim, de inkább a rizottómba temetkeztem, és igyekeztem nem borozni. A második fogásnak felszolgált kissé véres steak annyira azért nem illett egy verseny előtti menübe, de azért többségünk ezt is eltüntette derekasan. Ezután a magam részéről korai nyugovóra térés következett.

Az előtérben látható hölgy korosztálya idehaza nem éppen túlreprezentált az országúti kerékpársportban

Az előtérben látható hölgy korosztálya idehaza nem éppen túlreprezentált az országúti kerékpársportban

Az öt óra, az bizony öt óra – nincs mese, kelni kell. Alig öt óra alvás után (aludtam volna többet is, csak éjfél előtt nem szokott sikerülni), nem hátrány, ha az embernek mindene össze van készítve, mert a gondolkodás még nehezen megy. Hasonlóképpen, mint a reggeli. Az 5:30-as kajálás szinte csak a szálloda személyzetének keserítésére volt jó, a gyűrött arcú pincérlány hasonlóképpen gyűrött, de túl sokat enni képtelen bringásoknak hordhatta az ébresztő kávékat.

Így nézett ki a terep a felsőcsőről szemlélve – amikor éppen nem takarta el a lógó nyelvem

Így nézett ki a terep a felsőcsőről szemlélve – amikor éppen nem takarta el a lógó nyelvem

Erős nagy dilemmában voltam azzal kapcsolatosan, hogy hogyan öltözzek fel a mai napra. A rajt helye 9 km-re van a szállodától, a hőmérséklet a korai órához mérten hűvös. Szerencsére az elmúlt napok nyálkás-esős időjárása már a múlté, verőfényes időt jósolnak mára. Viszont 1.000 méter fölé is feltekerünk, ott fenn, illetve onnan lefelé meg ki tudja, mi lesz. Végül a következő döntést hozom: rövidgatya, rövid ujjú mez, karmelegítő, meg egy vékony széldzseki a zsebbe. Utólag a döntés jónak bizonyult, a dzseki jó szolgálatot tett a rajt helyszínére való kitekeréskor, valamint a rajtra való várakozás során, míg a karmelegítő fel-le húzogatásával kiválóan lehetett az emelkedők és a lejtők során a hőérzetet a megfelelő szinten tartani. További kérdés az étel/ital problémaköre. A kettő közül számomra mindig az ital a szűk keresztmetszet, nagy melegben a maximálisan szállítható két 0,75 literes izolöttyel feltöltött kulacs maximum 100-120 kilométerre elegendő. Kaját azt lehet elegendőt vinni, akár 165 kilométerre is. Kérdés, hogy mennyit? Osztás/szorzás után 3 banánban, 5 müzliszeletben és egy energiazselében egyezek ki magammal.

A rajtot Felice Gimondi lövi el

A rajtot Felice Gimondi lövi el

Bergamo peremtelepülésein haladunk át, majd beérünk a belvárosba. A gépjárműforgalom csekély, a bringás annál intenzívebb. Professzionális megjelenésű országútisok érkeznek minden irányból, egyforma mezes csapatok csapódnak hozzánk, így a rajtzónához érkezve már vagy negyvenen vagyunk. A rajt egy széles sétányon került kijelölésre, ahol kordonokkal elválasztott, rajtszám szerinti zónákba engedik be az embereket. Mi kedvező pozícióba, elölről a második zónába kerülünk, így a 4-500. helyről várhatjuk a rajtot. Mögöttünk 3.000 ember gyülekezik: akinek tömegiszonya van, annak sajnos le kell mondania erről az élményről. Várakozás közben vidám jelenetek játszódnak le. A legkülönbözőbb embereknek a legkülönbözőbb időpontban támad kedve „könnyíteni”, így folyamatos az átmászás a kordonon, és a versenyközpontnak otthont adó épület falának körbehugyozása. Ami engem illet, én inkább rajtzónán belül kerestem magamnak egy kanálist.

Bergamo külvárosában még együtt haladt a több ezer bringás

Bergamo külvárosában még együtt haladt a több ezer bringás

Hét óra előtt tíz perccel kihúzzák a menetirányra merőleges zónaelválasztó kordonokat, és előre húzódva a tömeg teljesen feltölti a rajtzónát. Ideje elgondolkoznom azon, hogy mi is a célom itt ma. A chipes időmérés és ellenőrző pontok lehetővé teszik, hogy menet közben módosítani lehessen a választott távot. Tehát ha az ember éppen megrogyni készül, akkor az áhított 165,3 kilométer helyett lekanyarodhat a 95,7 km-t jelző útiránynál is, vagy netán a 134,5 km mellett is dönthet. Egy biztos: bármi is történjen, a hosszú távot fogom végighajtani, hiszen ha már helyezések tekintetében esélyem sincs, legalább a kihívás legyen a lehető legnagyobb. Visszaemlékezve a 2006-os Tátra Maratonra, és az ottani, 212 kilométerre viszonyított 31,6-os átlagomra, jó lenne valami hasonlót menni itt is. Emellett jó lenne nem eléhezni, nem kiszáradni és nem elesni. A frissítőpontokon a lehető legkevesebb időt szeretném eltölteni, viszont egyszeri megállásra sajnos biztosan szükség lesz.

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Eldördül a rajt, kezdődik a közel hatórás műszak. Meglepően nyugodtan indul mindenki, legalábbis az én pozíciómban mindenképpen. A zegzugos, kanyargós utcák hálózatán igyekszem balesetmentesen átjutni, a város körüli körgyűrűn viszont egy mentő szakítja ketté a mezőnyt – szerencsére az első felében maradok. A tempó nem túl erős, 35-38 km/h között változik, pár kilométer után felveszem a ritmust, és elkezdek előrefelé mászni a hatalmas tömegben. Az első, egyben legkisebb emelkedő lábához 8 km után érkezünk – ropognak is a váltók rendesen. A nagytányérról kicsire váltás sokaknak nem megy problémamentesen, nem ritka a leesett lánc meg az erőlködő váltórendszer. A dologban az a furcsa, hogy ebben a mezőnyben Campagnolo Chorus és Shimano Ultegra alatti szetteket szinte nem is látni. Persze egy rossz beállítás csodákra képes…

Ha már fel kell tenni a rajtszámot a bringára – amit egyébiránt utálok –, akkor legalább legyen a lehető legkisebb…

Ha már fel kell tenni a rajtszámot a bringára – amit egyébiránt utálok –, akkor legalább legyen a lehető legkisebb…

A Colle dei Pastáról (de jó neve van) való ereszkedés csak kis ízelítőt ad abból, ami a továbbiakban vár rám: enyhén kanyargós lejtmenet, viszont a sebességmérő stabil hetvenes tempó feletti értéket mutat. A dologban csak az a zavaró, amikor ennél a tempónál folyamatosan előznek a helyi erők…

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

A következő erőpróba a Colle del Gallo, mely a Giro D’Italia előző napi szakaszának (a nyolcadiknak) is részét képezte. Közel 430 m szint 7,5 kilométeren, azaz kb. 5,7%-os átlagemelkedés. Próbálok haladni rendesen, közben messzire kalandoznak a gondolataim. Megközelítőleg a 25. kilométernél tartok, előttem van még 140. Ilyen távon bármi történhet, a versenyzés ugye kockázatos és veszélyes üzem. Eszembe jut a Rabobankos, Pedro Horrillo előző napi balesete is, ami innen nem messze történt. Ezután saját eddigi bukásaimat veszem sorra, és megállapítom, hogy számtalanszor halhattam volna már meg, vagy lehettem volna egy életre nyomorék. Valamiért ez mégsem így történt, valami, vagy valaki tehát nagyon vigyáz rám, fene tudja, hogy megérdemlem-e egyáltalán. Emellett eszembe jut az is, hogy a legnagyobb versenyzők közül sokan voltak mélyen vallásosak, talán éppen azért, mert ők is rájöttek, hogy ha valaki ezt az iparágat űzi, akkor nem árt jó kapcsolatokat ápolni a túlvilági erőkkel. Egy pár percre hihetetlenül kicsinek és sebezhetőnek éreztem magamat, ezt azelőtt sohasem éreztem. Egyértelmű lett számomra, hogy itt csak részben múlik rajtam, hogy befejezem-e a versenyt avagy sem…

A környék még az előző napon erre haladó Giro d’Italia díszleteitől színpompás

A környék még az előző napon erre haladó Giro d’Italia díszleteitől színpompás

Némi lelkiélet és teológiai fejtegetés után végül felértem a hegy csúcsára, hogy aztán a keservesen összeszedett szintet egy technikás lejtmenet keretein belül hiánytalanul elveszítve érjek a Selvino lábához. Ezt a hegyet mindhárom táv résztvevői megmásszák, majd a rövidtávosoknak ezzel véget is ér a történet, és már csak egy 40 kilométeres gurulás vár rájuk a célig. A szintemelkedés aránylag egyenletesen 5,8-6,0%, a kaptató klasszikus magashegyi oda-vissza forgatós szerpentin. Minden hegyre jut egy-egy apró, ámde érdekes felismerés. Például, hogy milyen drága bringákkal lehet milyen lassan menni… Super Recorddal szerelt Pinarello Prince-eket hagyok magam mögött, közben viszont arra is rácsodálkozom, hogy hatvanéves szálkás urak mennyire tudnak menni felfelé. A hegy felénél aztán lazán pörgetve elhalad mellettem egy leányzó. Ekkor érzem úgy először, hogy valamit talán rosszul csinálok. Beállok mögé, kompakt hajtóművel szépen halad felfelé 16-17-el. Úgy tűnik ez az a tempó, ami pillanatnyilag a legkellemesebb nekem is.

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

A Selvinóról lefelé végleg belátom, hogy ez nem az én versenyem. Nem elég, hogy felfelé is középvacak formát mutatok, ezeken a technikás lejtőkön kifejezetten katasztrofális a teljesítményem. Egyetlen cél maradhat már csak, valami jobb átlagot összehozni. Ránézek az órára, 28,5-ös óraátlagot mutat. Jó lesz belehúzni… Közben egy erősen negyvenes hölgy repeszt el mellettem lefelé – lám Olaszországban ilyesmi is előfordulhat. Beállok mögé, gyönyörűen halad lefelé, ahogyan az a nagy könyvben meg vagyon írva. A hegy aljába érve a versenypálya ritka, közel sík szakaszával találkozhatunk. Kezdetben egy másik kollégával megyek kettesben, majd beér egy nagyobb boly, és váltott vezetéssel haladunk. Az út aztán lassan emelkedni kezd, szépen elbúcsúzunk a rövidtávosoktól, és jobbra fordulva rátérünk a Giro 8. etapjának második emelkedőjére: cél a Forcella di Bura a maga 884 méterével.

A frissítőállomásokat jól látható módon jelölik…

A frissítőállomásokat jól látható módon jelölik…

A lejtmenetben összeverődött 30-40 fős csapat az exponenciálisan emelkedő kaptatón egyre inkább apró csoportokra esik szét. Ezt a hegyi utat már az előző nap buszos kirándulása során megismerhettem. Olyan útvonalat képzeljen el az olvasó, ahol a sziklafalat pont annyira vájták ki, hogy az űrszelvény meglegyen, maga az út pedig inkább egy sáv széles, mint másfél, két jármű szembetalálkozása során ajánlott a tükör behajtása, és bizonyos kanyarokon a turistabuszok csak előre-hátra tolatgatós centizés után képesek átjutni. A profik tegnap itt olyan fapofával tekertek, mintha éppenséggel síkon haladnának. Ezzel szemben én egyre inkább úgy érzem, hogy a következő kisebb hegyen való áthaladás után folyadékkészlet feltöltésre lesz szükségem. Más tanulsága is van ennek a hegynek. A lassú haladás közben ráér az ember arra, hogy a versenytársak bringáit elemezze. Hihetetlen, hogy mennyi számomra még mindig ismeretlen kerékpármárka létezik. Hihetetlen továbbá, hogy hányféleképpen lehet csúnyán megdizájnolni egy vázat. Na meg hogy milyen drága bringák milyen csúnyán képesek recsegni…

…ha viszont betérünk ide, ügyeljünk rá, hogy közben ne vigyük magunkkal a mögöttünk haladó első kerekét

…ha viszont betérünk ide, ügyeljünk rá, hogy közben ne vigyük magunkkal a mögöttünk haladó első kerekét

A következő 665 méteres csúcs annyira mély nyomokat nem hagyott bennem, leszámítva a combomban jelentkező izomgörcsöt, aminek jóvoltából a lejtmenet során többször vannak komoly fájdalmaim – magnéziumhiány, mondják a szakemberek. Közben már nagyon várom az utolsó előtti frissítő állomást, hogy 120 km után végre megállhassak egy fél percre. Illetve úgy voltam vele, hogy amennyiben a bolyom tagjainak többsége továbbhalad, abban az esetben megnyomom az utolsó hegyet azzal a maradék két deci löttyel és utána pedig valahogy beagonizálok a célba. A sors azonban nekem kedvez: a társaság kollektíve lekanyarodik a frissítőállomáshoz. A figurát pofátlanra veszem: előretolakszom, megtöltetem az egyik kulacsomat és már repülök is tova. Erre a helyzeti előnyre szükségem is lesz: az emelkedőn ugyanis ismét hátba ver mindenki.

A hosszútávon 6 jól felszerelt frissítőállomás várta a granfondistákat

A hosszútávon 6 jól felszerelt frissítőállomás várta a granfondistákat

A Costa Valle Imagna nem feltétlenül életem legkeményebb emelkedője, de ennyire már régen szenvedtem. Gyakorlatilag már szinte minden mindegy, lényeg, hogy felérjek a tetejére, aztán beérjek a célba, tök mindegy, hogy mennyi idő alatt. A bal combom görcsölése állandósul, nagyon oda kell figyelnem, hogyan ülök a nyeregben és mikor állok ki. Most érzem a verseny során először, hogy a 39/23 ide most kevés – vagy éppenséggel túl sok, ki hogyan értelmezi. Továbbra sem gondolom, hogy kompakt hajtómű kéne, viszont egy 26-os lánckerék a jelenlegi 12-23 mellé befigyelhetne, és akkor tényleg minden körülményhez szükséges áttétel ott lenne a soromon – talán ez az igény hívta életre a hátul 11 fokozatú rendszert?

Nem fukarkodtak az étellel-itallal a jó taljánok

Nem fukarkodtak az étellel-itallal a jó taljánok

A hegytetőre érve egy kulacstöltés erejéig megállok a frissítőnél, majd zuhanok is tova. Közben konstatálom, hogy valami szénsavas narancslevet kaptam – hiába, a kerékpározás hazájában is hibázhatnak olykor. A csúcs utáni első falun egy hihetetlen kanyarkombináció vezet keresztül – jobbos, majd balos, majd megint jobbos, éles balos, kaptató fel, zuhanás le… Szerencsére minden kereszteződésben rendőr áll, hihetetlen profin biztosítják a helyszínt – ez igaz volt az egész pályára. Innentől kezdve már csak gurulni kell, aztán a táv végén némi sík. Úgy döntök, hogy a lejtőt a lehető legnagyobb tempóban nyomom, majd a síkra érve kicsit kajálok, és az utolsó 10 km-en pedig kitolok magamból mindent, ami még bennem maradt. Erre szükség is lesz, hiszen az utolsó hegy tetején egy gyalázatos, 26,3-as átlagot mutatott a műszer. A végső cél: a 28 km/h.

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

A lejtő aljába érve nagyobb bolyt pillantok meg tőlem úgy 200 méterre. Kajálásra nincs idő, és az eléhezés finom jelei ellenére utánuk eredek – majd ha felérek, kajálok. Nagyon haladnak, felérve rájuk stabil 43-45-ös tempóban nyomják, így az étkezés gondolatát elvetem, és folyadékfelvétel után beállok inkább én is tempózni. A szintgörbén apró pukliként jelentkező emelkedő nagyon fájdalmas így 155 km után, de ezen átbukva most már tényleg sík következik. Négyen-öten forgunk elöl, páran megpróbálnak elmenni, de megfogjuk őket. Az egyik ilyen elmenés leszerelésénél elől haladok, majd azt veszem észre, hogy egyedül maradtam. Megyek tovább a saját tempómban, ami jelen esetben 47-48 km/h-t jelent, és annak ellenére, hogy beér a boly, innentől kezdve már nem nagyon tudnak lekerülni/leváltani.

Újabb kaptatót tudhat maga mögött az élmezőny egy része

Újabb kaptatót tudhat maga mögött az élmezőny egy része

Figyelem a táblákat – 3000 méter van csak hátra. Beugrik állandó korteskedésem a pályasport érdekében. Ismét csak azt tudom mondani, hogy ha a pályán nem gyakorolnám évek óta a 44-46-os tempó tartását 10-15 körön keresztül, akkor ezt most, amit éppen csinálok, nem bírnám ki. Van a bolyban egy rajtszám nélküli komoly kinézetű figura, néha elém áll és vezet nekem 4-500 métereket, majd a célegyenes előtt udvariasan félreáll. A célvonalhoz egy meglepő kanyarkombináción keresztül jutunk el, itt kerül le az a két ember, akik végül a bolyból meg képesek előzni. Végső mért átlagom 27,7 km/h lesz, a hivatalos pedig 28,1, ez a 422. helyre elegendő. Túlzás lenne azt állítani, hogy elégedett vagyok a teljesítményemmel, de a görcsöt leszámítva végig aránylag jól éreztem magamat, és valójában ez a lényeg.

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

Országúti maraton olasz módra: Granfondo Felice Gimondi

A hosszútáv 1.400 teljesítője közül végül kiderült, hogy én voltam az egyetlen – így egyben a legjobb 🙂 – magyar. Előző nap még úgy tűnt, hogy a társaságból hárman is végignyomjuk ezt a távot, de a többiek már a felkészülés során elvéreztek. Az egyik kolléga gyomorproblémákra hivatkozva maradt távol a rajttól, míg a másiknak sikerült egy vadonatúj bringás gatyát vásárolnia, és ebben rajthoz állni. Balszerencséjére már a rajthoz vezető 9 kilométer során kiszakadt a nadrág a lehető legkellemetlenebb helyen – elöl a betét mellett –, így végül a középtáv mellett döntött. Következzen hát az örök tanulság: versenyre kizárólag jól kipróbált bringával és felszereléssel menjünk!

A profik kicsit lazábban haladtak előző nap ott, ahol nekem már igencsak fájt a dolog

A profik kicsit lazábban haladtak előző nap ott, ahol nekem már igencsak fájt a dolog

Jó tanácsok kezdő granfondistáknak:

– Miután sok mindennek kell helyet találni a mez zsebében, ezért nem hátrány a nyereg alatti tatyó a pótbeleknek és a marokszerszámnak, illetve minden olyan dolognak, amire folyamatosan nincsen szükségünk. Bár hülyén néz ki, de hasznos.
– Biztonság kedvéért a verseny térképét is belecsomagolhatjuk a nyeregtáskába – különösen jól jön ez külföldön, ismeretlen helyen.
– Nagyon jó szolgálatot tesz a felsőcsőre ragasztott szintgörbe. Nekem menet közben igencsak jól jött, hogy folyamatosan tudtam, hol vagyok, és mi vár még rám.
– Legyen nálunk két darab pótbelső.
– A müzli- és energiaszeletek csomagolásának végét célszerű ollóval kissé bevagdosni, hogy menet közben foggal könnyen nyithatók legyenek.
– Kerüljük az új, ki nem próbált felszereléseket: vonatkozik ez bringára, alkatrészre és ruházatra egyaránt.
– Ha nem vagyunk jó lejtőmenők, álljunk be egy olyan versenyző mögé, aki tapasztaltnak tűnik. Azokon az íveken haladva, amin ő, garantáltan gyorsabb lesz a lejtmenet.

A szerző, amint éppen úgy néz ki, mintha tudna lefelé haladni – pedig nem

A szerző, amint éppen úgy néz ki, mintha tudna lefelé haladni – pedig nem

Granfondo Felice Gimondi – az UCI Golden Bike sorozatának tagja

A neves olasz versenyző nevét viselő nemzetközi nyílt amatőr versenyt 2011-ben 16. alkalommal rendezik majd meg. A rendezvény évek óta szerepel az UCI „Cycling for all” versenynaptárában, mely a licenc nélküli amatőrök számára rendezett versenyeket foglalja magába. Ezen belül 1999-ben hozták létre az UCI Golden Bike sorozatot, melybe a legjobban megszervezett amatőr versenyek kerülhetnek be világszerte. Jelenleg 7 verseny birtokolhatja ezt a magas minőséget jelző címet – ennek egyikéről szólt a mostani beszámoló.

A 2009-es versenyen egész pontosan 3.568-an vettek részt. A nemek aránya a férfiak javára dőlt el, így a rajtnál mindössze 159 hölgyet találhattunk. A rajtolók közül a legtöbben a hosszútávot választották, 1.352 férfi és 47 nő tekerte végig a 165,3 kilométert. A résztvevők 95%-a olasz, emellett svájci, francia, német, holland, brit, amerikai, dél-afrikai, új-zélandi, belga, osztrák és magyar versenyzőket láthattunk az eredménylistán.

A verseny nyílt jellegű, azon bárki elindulhat, így a mezőny elején nem feltétlenül tapasztalatlan sporttársakat találunk. A hosszú táv győztese, a 4:32’55”-es idővel és 36,32 km/h-s átlaggal teljesítő Ivan Fanelli 2008-ban Szeghalmi Bálint csapattársa volt a Cinelli csapatánál, tavaly az olasz hosszútávú bajnokságon a 7. helyen végzett a profik között. A 2. helyezett Anatoli Chaburka 2006-ban még a belorusz válogatottban versenyzett, a 3. helyen befutó Vincenzo Pisani személyében pedig a 2008-as olasz master nemzeti bajnokot és ex-profit tisztelhetjük. A legprominensebb azonban a 4. helyezett Sergio Ghisalberti, aki 2008-ban még a Milram Pro Tour csapat versenyzője volt. A női győztes Barbara Lancioni is brutális időt hajtott: 4:56’49” alatt teljesítette mintegy 33,4 km/h-s óraátlaggal a távot – persze ez egy olasz válogatottól kevésbé meglepő.

Ennyi idősen én is ilyen fitt és derűs szeretnék lenni

Ennyi idősen én is ilyen fitt és derűs szeretnék lenni

Viszont azon se lepődjön meg a lelkes amatőr, ha a régmúltból ismerős arcokkal találkozik. Minden egyes évben ugyanis más-más Gimondi sikernek állít emléket a verseny, a rajtvonalnál pedig az adott versenyhez kapcsolódó nagy neveket találhatunk. Idén Gimondi 1966-os Párizs–Brüsszel győzelme volt a téma, így a rajtnál a verseny további győztesei gyülekeztek: Pierino Gavazzi (1980); Tommy Prim (1983); Guido Bontempi (1986); Franco Ballerini (1990); Andrea Tafi (1996) és Stefano Zanini (1998).

A korábbi versenyek meghívottjai közül szemezgetnék még egy kicsit: Gianni Motta, Eddy Merckx, Gianni Bugno, Claudio Chiapucci, Roger de Wlaeminck, Maurizio Fondriest, Ivan Gotti, Francesco Moser, Marco Pantani, Tony Rominger, Giuseppe Saronni, Bernard Thevenet. Persze nem minden ex-profi tekeri le ténylegesen a távot, de azért kivételek is akadnak. Eddy Merckx-nek 2005-ben, 60 évesen mindössze kerek három óra kellett a rövidtávhoz, míg Francesco Mosernek 1997-ben, 46 évesen ugyanehhez 2 óra 52 perc.

A Granfondo magyar résztvevői a verseny után

A Granfondo magyar résztvevői a verseny után

Megjelent a Bikemag 2009. szeptember-októberi számában.

A 2011-es Granfondo Felice Gimondit május 15-én rendezik. A rendezvény honlapja: http://www.felicegimondi.it/

Szöveg: HBalage
Fotó: G.M.S., Studio5.com, HBalage, Molnár Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.