fbpx

Közép – Ázsia bringatúra, második rész

2. rész

A szűk szerpentinek egyre kiszélesedtek, s hirtelen föltűnt a Pyanj folyó, s a másik oldalon Afganisztán és a Hindukush hegységrendszer. Innentől fogva majd egy héten át a folyó partját követtük, s gyönyörködhettünk a másik oldalban. Olyan volt, mint egy mozi, betekintést nyerhettünk a középkorba. Afganisztán e félreeső helyére nem vezetett út, vagyis kocsik nem közlekedtek, nem volt bevezetve az áram, s nyoma sem volt a betonnak. A nők színes selymekbe burkolózva hordták fejükön a vízzel teli köcsögöket, a hosszú szakállú férfiak hosszú lebernyegben vagy kaftánban ökrökkel művelték a földeket. A falvakat szűk ösvények kötötték össze, néha a meredek sziklafalba vésve, vagy farönk és gallyhidakon keresztül. Mesébe illő volt a táj, s a kis emberkék, ahogy végezték mindennapi teendőiket a másik oldalon.

A Szovjetuniónak stratégiailag fontos határ volt, főleg az afgán megszállás alatt. Az egész határsáv alá volt aknázva, s lőállásban álltak a tankok. Mindkettőt tapasztalhattuk, előfordult hogy aknamezőn keresztül vezetett az út, s a sziklákon mindenhol „Mini” felirat volt. Kilőtt tankot is láttunk, de jellemzőbb volt a sorsára hagyott, örökölt darab, melyet az újonnan függetlenné vált ország hadvezetése nem tudott fenntartani.

azsia330

Túránk legmagasabb pontja: a Fehérló hágó...

Gyakorivá vált a katonai ellenőrzés, 15 kilométerenként kis orosz támaszpont fogadott, hol gyanakvóan, kérdőre vonva, hol lelkesen, integetve (…) Furcsállották is, hogy nem félünk ilyen közel az afgán határhoz, hiszen odaát lakik Osama bin Laden. Sok tadzsik szerint egyébként a Pamírban bújkál…

Találkoztunk egy osztrák motorossal, aki hosszú évek óta járja már Ázsia elfelejtett sarkait. Mindig otthagyva motorját valahol, mert csak a nyári hónapokban motorozik. Tőle tudtuk meg, hogy közel járunk már a félve várt útleszakadáshoz, akkor már 18 napja nem lehetett közlekedni rajta, s ahogy a helyszínen megtudtuk, pár órára újra és újra megnyitották a gyalogosoknak (…) Végül odaértünk, sok-sok ember és nagy kavalkád közepette látszott már a hírhedt hely. Lendületet vettem, de egy 20 méteres szakaszon csak tolni lehetett, szerencsére odaugrott két férfi és segített. A meredek, keskeny sávon aligha tudtam volna egyedül átkelni. A másik oldalon a mély homokban hirtelen otthagyva engem elfutottak.

azsia3041

A kerékpáros nomádok találkoznak ősi társaikkal…

Föntről hangos morajlás hallatszott, s kövek kezdtek potyogni. Nagyobb falat ezúttal nem érkezett, minden komolyabb gép nélkül, csákányokkal verték alul a falat, s lapátokkal hordták el az alágördülő hegyomladékot. Mikor már biztonságban tudtam a bringám, visszamentem a következő vállalkozónak Évának, hogy segítsek. Mikor a közepén volt a leszakadásnak, hirtelen vissza kellett farolni, majd futni amerre látnak, segítőstül együtt, mert nagydarab kövek kezdtek alázúdulni, s olyan porfelhő lett, hogy nem láttam már, mi történik odaát. A porhoz hozzájött a félhomály, majdnem besötétedett addigra már. Vártak egy pár percet, míg megnyugodott a hegy szelleme, s újra próbálkoztak. Szép sorban átkelt mindegyikünk, s elhagyva a teherautókat, felvertük sátrainkat az út szélére (…)

A következő napokon a Pyanj folyó kiszélesedett és egy széles tó mellett tekerve jutottunk el Gorno Badakhshan fővárosába: Khorogba. Az útikönyvünk által ajánlott legolcsóbb szállás bezárt, s miután nem tetszett a kamionosszálló konténere, leszólított egy helyi, hogy ő szívesen átadja a házát nekünk. Ámultunk bámultunk, egy igazi pamiri domot kaptunk, s ránk bízta mennyit fizetünk. A jellegzetes pamíri négyzet alakú ház a jurtákra emlékeztetett, belül minden fa, középen egy kályha, réssel a plafonon a kályhacsőnek. Hatalmas szőnyegeken pihenhettük ki túránk első 900 kilométerét.

azsia336

Néha a bringámnak is pihenésre volt szüksége…

Este felkerestük a helyiek fürdőjét, melyet kiürítettek csak a mi számunkra. Reggel nagy meglepetés volt a bazár, ahol hosszú sorokban ültek a mamókák saját termékeikkel. Itt reggelizett a fél város, leültünk velük szembe s kentük a túrót a kenyerünkre. Volt aki tepsiben sütit hozott, de volt kompót is! Újra netközelbe kerültünk, így rá is cuppantunk nyomban a gépekre a fiatalok házában. A bringákat az előtérben hagytuk lezáratlanul. Éva elment sétálni, majd félóra múlva visszajött, s mit sem sejtve rákérdezett, hogy hova raktuk a brinyókat. Hogyhogy hova?!! Kiszaladtunk, s hűlt helyük volt. Az utcán rohangálva, hamarost több rendőr is segített már, nyugtatgattak, hogy itt semmi sem tűnik el. Aztán megláttuk az egyiket, letéptük róla a srácot, s majdnem fölkoncoltuk, hogy hol a többi, de nem tudott róluk.

Többször végigfutott a gondolat bennem – vége a túránknak! Pont itt, a Pamír fennsík lábánál! Nem telt el negyed óra, mikor hirtelen kacagó fiúk tűntek fel száguldozva bringáinkkal. Nem értették a felháborodásunkat, hiszen ők csak kipróbálták… Nem tudtam lenyugodni, erre föl kaptam ajándékba egy tradicionális pamíri sapkát.

azsia345

Elértük a Pamír főgerincét! Háttérben a Lenin csúcs (7134m)

Másnap fölmálháztunk, s nekivágtunk a Pamírnak, 800 kilométer várt ránk a másik oldalon elterülő Ferghana völgy legnagyobb városáig Oshig, a nagyrészt 4000 méter fölött kanyargó úttal átszelt, gyéren lakott ismeretlen fennsíkon.

Napokig a Gunt folyó ligetes völgyében tekertünk rendületlenül fölfelé. A híres fürdőváros, Dzhelondi híre hajtott minket is. Képesek voltunk engedni a csábításnak, s egyik nap fölfele 80 kilit tekerni, hogy beáztassuk magunk. Mindenképp megérte, bár a fürdőváros, csupán egy 2×2 méteres kád volt (külön férfi-női!), de így is felejthetetlen élményt nyújtott.

azsia348

Hopsz… az út hova tűnt?

Harmadik nap délutánjára fölértünk a Koy Tezek hágóra, 4271 méterre. A furcsa csak az volt, hogy a másik oldalon nem egy hosszú lefele vezető szerpentin fogadott, hanem egy enyhe lejtő – gurulhattunk vagy száz métert! A vegetáció teljesen eltűnt, a távolban kiszáradt sóstavak maradványai, kietlen sziklák, s havas hegycsúcsokkal tarkított végtelen táj fogadott. Az akklimatizációval nem volt gond, hiszen lassan tekertünk fölfelé, szervezetünknek volt ideje hozzászokni a megváltozott körülményekhez. Néha azért mégis azon kaptam magam, hogy kapkodom a levegőt, s mély lélegzeteket veszek. Helyenként tökéletes aszfalton gurultunk, majd néha hepehupássá vált, foltossá, majd teljesen eltűnt. Zötykölődve botorkáltunk nagy kavicsokon, mikor Bazsinak egyszer csak keresztülszúrta a kerekét egy százas szög, viccesen mutatott…

A térképeken jelzett települések – otthon úgy terveztem, hogy ott majd föltankolhatunk élelemmel, ha úgy adódik – gyakran csak egy-két házból álltak. Azokba a házakba viszont mindig behívtak, s leírhatatlan szeretettel fogadtak. Az egyik családnál megtudtuk, hogy csak nyáron laknak itt fönt, több ezer birkájukkal, több száz tehenükkel és lovaikkal. Pazar látvány volt a kenyérsütés, egy nagy kondér hátoldalára ragasztott tészta kisütése.

azsia356

Határhágó senkiföldjén, több mint 30 kilit tekertünk a tadzsik és kirgiz ellenőrzőpont között...

Napközben általában napos idő volt, de ahogy estefelé eltűnt a nap, hirtelen zuhant 10 perc alatt 25 fokot a hőmérséklet, s éjszakára röpködtek a mínuszok. Ahogy közeledtünk a Pamír főgerincéhez, egyre szélsőségesebbé vált az időjárás, gyakran nem tudtam fázzak-e vagy megsüljek, mivel hogy hátulról tűzött a nap, szemből meg fújt a jeges szél. A Tehén-kút (Uybulok) hágó tetején, 4234 méteren még havazott is! Általában délelőtt hátszéllel indultunk, s 11 körül 180 fokkal megfordult, próbálva visszatolni minket.

A fennsík keleti részén föltűntek az első jurták, melyekben Tadzsikisztánban élő kirgizek laktak. A tadzsikok és pamíriak hosszú évszázadok óta kő- és agyagkunyhókban laknak, míg kirgiz társaik a szovjet kényszer városítással is dacolva fölmenekültek a magas lejtőkre, s megtartották ősi szokásaikat. A jurtákból hihetetlen sebességgel rohantak kis kölkök teáskannával ki az útra, s invitáltak be sátraikba. Mesés látvány volt belülről egy-egy jurta. Minden kézimunka, s az eszközök tényleges használati tárgyként, némelyik ütötten-kopottan, másik díszesen, egészen máshogy festettek, mint halvány árnyékuk otthoni múzeumainkban…

azsia381

Kati szívesen felcserélte drótszamarát paripára Kirgizisztánban...

Más fogalmak közt élnek az emberek a fennsíkon, más az idő és tér érzékelésük. Úgy tűnt, mint ha elcsíptünk volna egy utolsó csücsköt, egy az egész világon megszűnőben lévő életvitelből. Az embereknek nem volt hova sietniük, napjaik minden perce ki volt töltve értelemmel teli cselekedettel. Meg volt mindenük…bár…, egy éve megnyílt a határ Kínához. Kamionkonvojok hozzák be Tadzsikisztánba a szemetet. Szomorú látvány volt, de a helyi bazárokat ellepte a kínai dömpingáru, a fröccsöntött műanyagtenger… Nyugatra általában kicsit szkepticizmussal gondolnak, az igazi megváltó, a hőn áhított és bálványozott ország, az ő „nyugatuk”, ahova sokan vágynak: Kína. Hónapok kérdése, s rájönnek a pamíriak, hogy mennyi mindenük nincsen, s mennyi mindenre vágynak tulajdonképpen, s hogy az, milyen sokba kerül, s nekik azt mind meg kell szerezni, hogy boldogabb emberek legyenek, s elindul az ördögi kör, amit mifelénk már jól ismerünk. Nem maradhat senki sem a paradicsomban, ki lesz mindenki tuszkolva a farkasok közé.

Folyópart mellett haladtunk a fennsík második legnagyobb városa Murghab felé. A Pamírból alázúduló vízmennyiség eddigre már lenyugodott, s a szabályozatlan meander kanyarulatok az Őstisza képét varázsolták szemünk elé. A füves parton szúnyogok tanyáztak, akik nyomban meg is támadtak minket, s hiába próbáltuk lehagyni őket, lazán tartották a 40-es átlagsebességet, sőt képesek voltak a gorekabáton is keresztül szúrni.

azsia100

Dinnye... Foto: Koncz Csaba

Murghab korábban katonai támaszpont volt. A környéken 17 szovjet bázis működött, nem csoda hiszen közel a kínai, pakisztáni, afganisztáni határ. Pár éve csomagoltak, s eltűntek az orosz alakulatok, a városban azóta a lakosok többsége munkanélküli (…) Az egyetlen közfürdő a városban épp zárva volt, így hosszas keresgélés után találtunk egy családot akiknek volt fürdőjük. Nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy külföldiek látogatják „bánjájukat”. Kérték, jöjjünk vissza kér óra múlva, addig fölfűtik a vizet. A meleg fürdő és szauna után vacsora várt ránk, azaz a többiekre, mert jómagam gyomrommal gyengélkedve a szállásunkon maradtam. A kaja után előkerült minden csecsebecse, Katit kifestették, a helyi szokás szerint vastagon összehúzva a két szemöldököt. Befonták haját egy hosszú fonállal, s majdnem föladták rá a menyasszonyi ruhát…

azsia102

Foto: Koncz Csaba

A család kedvességétől megittasulva indultunk másnap tovább a legmagasabb hágó felé. Bár ezer méternél kevesebbet kellett fölfele küzdenünk, a ritka levegő miatt igen fárasztónak tűnt. Havas hegycsúcsok között kanyargott fölfele az út, míg 4655 méteren elértük a Pamir Highway legmagasabb pontját, a Fehér Ló hágót (Ak Baital). Tűző napsütés mellett is csak pár fokkal volt nulla fok fölött a hőmérséklet. De mit számított az, fölértünk s hónak nyoma sem volt, mint ahogy két héttel előttünk még állítólag tetemes mennyiséggel küszködtek az átkelők. A másik oldalon föltűnt a hosszú elektromos kerítés, még a szovjetek építették ki a kínai határ mentén. Bizarr látványt nyújtott, főleg amikor kénytelenek voltunk ötven méterre tőle sátrazni, mert úgy összeszűkült a völgy egyik este.

Az utolsó gyöngyszemek egyike a Karakul tó volt, melyet félig megkerültünk egy nap alatt, s melynek színe folyamatosan változott türkizből lila felé. Ő a nagy fekete tó, kisebb testvére a határ mentén húzódó hegy másik oldalán, a Pamír óriás Muztagh Ata lábainál fekszik, s 4 évvel azelőtt pont ott sátraztunk. A tavat elhagyva végre föltűnt a Lenin csúcs, a maga 7134 méterével! Bár neki is van ősi neve, mégis rajta maradt a nagy főnök emlékezete. Nem úgy a legnagyobb Pamír csúcs, a Kommunizmus csúcs, melyet mindenki már a régi-új nevén, Ismoil Somoni csúcsnak hív, a tadzsikok Mátyás királya után.

azsia103

Határőrök... Foto: Koncz Csaba

Soha nem tapasztalt ellenszélben harcoltunk a határ felé az utolsó hágóra. Megelőzött egy mikrobusz, s kipattant belőle néhány svájci turista, hogy fényképezzenek. Alig tudtak megállni, s nem igen sikerült mozdulatlanul tartani a kamerát, végül hangos káromkodás mellett visszaszálltak s tovasuhantak. A határon aztán beértük őket, kiderült, egy utazási irodától vannak, s épp útvonalat járnak be. Jövőtől fogva Tadzsikisztán is fölkerül a felkínált utakhoz, az utolsó országok egyikeként…

A kilépésnél majdnem csúnyán megjártuk, mivel a vámtiszt közölte, hogy ő gyűjti az érméket, s addig nem mehetünk tovább, míg nem kap egy magyart ajándékba (…) Csabi szerencsére talált egy kétszázast, melyet nagy nehezen elfogadott a vámos, s csillogó szemekkel jelentette ki, hogy igazi barátok vagyunk…

Három hetet töltöttünk Kirgizisztánban, mégis nehezemre esik olyan lelkesedéssel írnom róla, mint túránk első részéről. A táj itt is gyönyörű, de Tadzsikisztán után nem igen tudott semmi se lázba hozni már. Utoljára akkor esett le az állunk, amikor visszatekintettünk a Pamírra. A közelből jól látszott az egész főgerinc, a legmagasabb csúcsokkal. Itt is voltak kedves emberek, bár sokan pénzt reméltek tőlünk. A falvakban iszonyú munkanélküliség van, sokszor akaszkodtunk össze részeg emberekkel. Az országban a nyugat szele fúj. Európai autók garmadája, benzinkút építési dömping, roskadásig megpakolt boltok, európai útjelző táblák (az EU által előírt színekkel). S az emberek tekintete? Ismerős volt, de nem az új élményeinkre hasonlított, hanem az otthoni tapasztalatokra. De nem akarok igazságtalan lenni. Vendégségben voltunk egy kávézó tulajdonosának lányánál, egy vidéki család idilli kertjében, Oshban pedig az ország egyetlen palaentológusa hívott meg pici lakásába. Az útépítés során dinoszauruszra bukkantak, kaptunk is szuvenírbe egy-egy dinó fogat.

azsiamap1

Szintrajz

Közeledett a naplemente, mikor egyik este, egyszer csak eltörött a nyeregcsövem. Megadta magát a hiper-szuper Syncros alu nyeregcső. Tanulság: minél kevesebb alu cuccot szabad egy komolyabb bringatúrára elvinni. Pedig kibírta a korábbi ázsiai utjaimat… Már-már azt hittem, nekem annyi a túra, mikor a következő falu ezermestere megpreparálta valahogy. Így se volt egy leányálom letekerni 25 kilit a csomagokon ülve, vagyis legtöbbször inkább állva…

Napokig egy felduzzasztott folyó partján tekertünk, majd egy hágó másik oldalán, a melegvizű Toktogul tó partján napokig pihentünk és dolgoztuk fel friss élményeinket, pisztráng és dinnyeevészet mellett. Az utolsó kilométereket a fővárosig nem is tudtuk már megtenni, mert az egyik kis városban elterjedt a hír, hogy érdeklődünk a kézzel készített nemezszőnyegek, a híres shyrdakok iránt. Házról házra vonszoltak minket, minden nagymama készít életében hármat-négyet. Végül jómagam csak egyet, de volt, aki hármat is vett belőle. Felmálházva (darabja: 10-15 kiló) indultunk tovább, de az erős szélben úgy imbolygott minden, hogy félő volt a csomagtartók nem élik túl az utolsó hágót.

azsiamap2

Megállítottunk egy szakadt Zsigát, becuccoltunk mindannyian (máig érthetetlen hogyan??!), s irány a főváros, Bishkek. Az utolsó napok szállásunkon teltek, délben keltünk, nagyot reggeli-ebédeltünk, majd aludtunk estig. Bementünk kicsit a városba, s másnap ismét vízszintesen töltöttük a nap nagy részét. Most jött ki rajtunk csak igazán, mit is kért tőlünk a Pamír fennsík!

A tiszta tekintetek, akik utunk során fogadtak minket, mindenüket odaadták nekünk. Felbecsülhetetlen ajándék ez, hiszen szeretetüket adták, viszonzást nem várva cserébe. Rég feledésbe merült vidékeken tekertünk, most kezdik csak újra felfedezni. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy bátran látogassatok el minél előbb, amíg még él az ott lakókban az érdeklődés és bizalom a másik ember iránt.

Mennyit kóstált a túra fejenként:

-repülőjegy: 140e Ft

-vízumok, engedélyek: 50e Ft

-kinti költségek: 50e Ft

összesen: 240e Ft/fő

Netinfók:

http://utazas.com/utazas/forum/forum.cgi/?action=temak&uticel=3
“Pamir Highway Tadzsikisztánban”

Más utazoktól friss infók: thorntree.lonelyplanet.com

Tadzsikisztánról:

http://www.traveltajikistan.com/

http://www.lonelyplanet.com/destinations/central_asia/tajikistan/

http://www.angelfire.com/sd/tajikistanupdate/Pamirról: www.pamirs.org

Térkép: http://www.lib.berkeley.edu/EART/tajikistan/100k.html

(1:100 000 (!!) tuti jó szovjet katonai térkép Tadzsikisztánról)

A túrával kapcsolatosan bármi infó: jorgrudolf@yahoo.com

Szöveg: Jörg Rudolf
Képek: Jörg Rudolf
Eredeti cikk: BikeMag, 2005 áprili
s

A túránk megvalósításában segített az Univer Magyarország, a Velotrade, a VauDe és a Zöldpont kerékpárbolt (Bp., XI. ker., Bartók Béla u. 21.Tel.: 1/365-0945, www.bicycle.hu), ahol Kántor Zoli végtelen türelmével és magas fokú szakértelmével startra kész állapotba hozta bringáinkat! Köszönjük Mindenkinek!!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.