fbpx

ROSE Bikes 2014 – Rózsás kilátások a jövő évre…

A múlt hét második felében rendezett sajtótáborban lehetőségem nyílt megismerni a ROSE Versand GmbH 2014-es modellpalettáját. Három nap alatt rengeteg újdonsággal, egyedi ötlettel szembesültem, ezen kívül alapos tesztnek vethettem alá a jövő évi modelleket. 6,3 kg tömegű országúti „rakéta” és 220 mm-t mozgó downhill gép is megfordult alattam. A két véglet között rendkívül széles a kínálat. Nézzük, hogy milyen kerékpárok közül választhat a leendő vásárló!

A teszttábornak a közel 3000 méter magas Zugspitze osztrák oldalán elhelyezkedő Lermoos adott otthont.  Nyáron rengeteg kerékpáros és gyalogtúrázó választja Tirol e részét kikapcsolódásra, a szabadidő aktív eltöltésére, a kijelölt túraútvonalak és a gyönyörű kilátás miatt. Az ideális helyszín tehát adott volt, hogy minél alaposabb próba alá vessük a jövő évi modelleket.

Országúti kerékpárok

Több mint 8 óra utazás után reggel 7 óra környékén értünk Lermoos-ba, ahol gyors kipakolás, majd pár óra felületes alvás következett. Az elsők között voltam, aki kisétált a szálloda előtt kialakított tesztparkba és egy a laptopján tevékenykedő urat szólítottam meg. A bemutatkozás során megtudtam, hogy Jürgen Telahr áll velem szemben, aki 2011 óta az országúti modellek fejlesztéséért felelős. Jürgen korábban 15 évet dolgozott az autóiparban, de szívéhez mindig közelebb állt a kerékpározás, így 5 éve már bringákkal foglalkozik. Az újdonságok bemutatására tehát a legjobb embert sikerült megtalálnom.

Jürgen épp a Gran Fondo modell részleteit mutatja be

Jürgen épp a Gran Fondo modell részleteit mutatja be

2014-től bevezetésre kerül az országúti maratonozásra és túrázásra szánt Gran Fondo széria, egyből két típussal.  A kedvezőbb árú alumínium vázas modell 7 méretben lesz elérhető, és a sloping geometria miatt optimális választás lehet akár hölgyeknek is. A Xeon Team GF váz kúpos (1 1/ 8” –1 ¼”) karbon villát fogad, belső bowden elvezetéssel rendelkezik, valamint teljesen Di2 kompatibilis. Ezen kívül a fejcső hossza két menetes közdarabbal növelhető 2- és 4 cm-el, igénytől függően a kényelmesebb üléspozíció érdekében.

Rose Xeon Team GF

Rose Xeon Team GF – érdemes megfigyelni a stucni alatti hézagolókat

Ez azért jobb, mintha csak hagyományos spacer-t raknák a kormányszár alá, mert a kormánycsapágy felső csapágya is feljebb kerül, így nagyobb merevség, ezáltal pontosabb kormányzás érhető el. A váz tervezése során a letisztult dizájnt tartotta szem előtt Jürgen, így került a hátsó fék a láncvillákra (mondjuk az állítgatás így körülményesebb), illetve ennek eredménye a váz vonalaiba illeszkedő nyeregcsőbilincs is. A Xeon Team CGF karbon vázra épül és külsőre szinte teljesen megegyezik az alumínium modellel.

Rose Xeon Team CGF

Rose Xeon Team CGF

Alapjában véve a geometriában sincs különbség, viszont a CGF esetében nincs lehetőség a fejcső hosszúságának növelésére. Ami eltérő, az a közvetlen első váltó felfogatás és nyilván a vázanyag, ami nagyobb laterális merevséget biztosít, annak ellenére, hogy a rezgéseket jobban elnyeli.

A legjobban fogyó Pro SL típus új formájú csöveket kap, de megmarad a „tökéletes mindenes” kategóriában.

Rose Pro Sl - elképesztően jó ár-érték arány

Rose Pro Sl – elképesztően jó ár-érték arány

Az első bringa amit sikerült kipróbálnom, a csúcs karbon Xeon X-Lite volt Sram Red szettel és Ksyrium kerekekkel. A váz geometriára megegyezik a Xeon CRS típussal viszont eltérő karbonszövetből készülnek, így az X-Lite 150 grammal könnyebb. A tesztelt kerékpár kompletten 6,3 kg alatt volt (pedál nélkül) és ezt érezni is lehetett a meredek emelkedőn.

Rose Xeon X-Lite - szinte repült felfele

Rose Xeon X-Lite – szinte repült felfele

Nagyon jól gyorsítható, hajtás irányban kifejezetten merev, remekül irányítható a lejtmenetekben is. Amit nem sikerült megszoknom az a SRAM Red váltás, valahogy a „Double Tap” nekem nem jött be.  Ha valami nem tetszik a felszereltségben az nem jelent gondot, ugyanis a leendő vásárló a webshop konfigurátora segítségével maga választhatja ki a kívánt alkatrészeket. Így a vásárlás során nem kell azon gondolkozni, hogy mit kell majd lecserélni, ha megvettem a gépet, hanem teljes mértékben személyre szabott bringa érkezhet.

Pár méter erejéig volt szerencsém a Xeon Dx-hez, ami egy tárcsafékes, alumínium vázas országúti kerékpárt takar. Az alumínium vázat a jobb hőelvezetés érdekében alkalmazták. Az egész bringa robosztusságot sugall, a SRAM Red hidraulikus fékek komoly fékerőt biztosítanak. Eleinte figyelni kellett, hogy ne csússzon meg a hátsó kerék minden egyes fékezés alkalmával.

Rose Xeon DX - a mászás azért kicsit több erőbefektetés igényelt, mint az X-Lite esetében

Rose Xeon DX – a mászás azért kicsit több erőbefektetés igényelt, mint az X-Lite esetében

Lehetőségem volt még az LKT Team – Brandenburg által használt  Xeon Cw tesztelésére is. A névből sejthető, hogy ez egy aerodinamikai szempontokat szem előtt tartva megtervezett, versenyzésre optimalizált országúti bringa. Brutálisan merev és 30 km/h fölött tényleg érezhető, hogy jobban „hasítja a szelet”, mint egy hagyományos vázformával rendelkező kerékpár. 2014-től egy speciális új nyeregcső lesz elérhető a Cw-hez, ami Monolink és hagyományos pálcás nyergek fogadására is alkalmas, továbbá Di2 akkumulátor is „elrejthető” benne.

Rose Xeon Cw a Zugspitze lábánál

Rose Xeon Cw a Zugspitze lábánál

Cyclocross

Európa-szerte egyre népszerűbb a terepkerékpározás, a látványos küzdelmek és a jó közvetítési lehetőségek miatt. Jól tudják ezt a ROSE-nál is, így kétféle bringát kínálnak a szakág szerelmeseinek.  Mindkettő alumínium vázas, viszont az egyik tárcsafékkel, míg másik cantilever fékekkel szerelt. Jürgen elmondta, hogy a versenyzők részéről még mindig van igény utóbbira, a könnyebb súly és a jobban megszokott kezelhetőség miatt. A tárcsás bringák esetében a fék lehet bowdenes Avid vagy Shimano, valamint az új hidraulikus Red.

Rose Pro DX Cross - a képen bowdenes tárcsafékkel és a jövő évi 11 sebességes Force szettel

Rose Pro DX Cross – a képen bowdenes tárcsafékkel és a jövő évi 11 sebességes Force szettel

Mountain Bike

Egy mondattal el lehetne intézni az MTB frontot. Minden van! Szerintem nincs olyan ember a Földön, aki nem talál a ROSE 2014-es kínálatába ízlésének és bringázási szokásainak megfelelő gépet. Az előfordulhat, hogy valaki mondjuk Mavic kerék helyett DT Swiss terméket szeretne, de ez gyakorlatilag két kattintással megoldható a konfigurátorban.

A sajtótájékoztató előtt biztosra mentem és a 9,5 kg tömegű 26”-os karbon merevfarú gépet, a Psycho Path-ot vittem ki egy körre. Teljes X.0 váltás, Formula R1 fékek, DT kerekek és az új 2014-es SID villa alkották a felszereltséget. Meg kell említenem, hogy több tesztelő egybehangzó véleménye alapján a 2014-es Rock Shox villák kifejezetten jól sikerültek. A fekete felületkezelés a becsúszókon egységesebbé teszi a dizájnt, és remélhetőleg nem lesz vele olyan kopási probléma, mint néhány DT Swiss vagy Manitou villánál volt.

Rose Psyco Path - szívesen hajtanám minden nap...

Rose Psyco Path – szívesen hajtanám minden nap…

A Psycho Path-ra felülve az első benyomások a következők voltak: milyen magasan van a középcsapágy és milyen széles a kormány. Eleinte fura volt, de pár méter alatt sikerült megszoknom és kifejezetten élvezetes másfél órát töltöttem e kerékpár nyergében. Felfelé murvás/sóderes mászás vitt, ahol többször kipróbáltam, hogy mennyire jól gyorsítható és agilis a bringa. Összességében jól vizsgázott, kellően merev és hatékony a mászás során, ezt abból is észrevehettem, hogy a 42-es nagytányérról nem kellett letennem a láncot elöl a meredek emelkedő ellenére.  Lefele „ki kellett próbálni” a sípályát átszelő meredek köves ösvényeket. A kerékpár meglepően jól viselte a jóval nagyobb „vasakra” tervezett lejtőt, egyedül a szuperkönnyű Formula fékek sikítoztak hangosan a nem rendeltetésszerű használat miatt. A freeride pálya már csak hab volt a tortán, simán abszolválható volt a Psycho Path számára.

Rose Psycho Path - háttérben a Zugspitze

Rose Psycho Path – háttérben a Zugspitze

A sajtótájékoztató során kiderült, hogy jövőre komoly újítások lesznek az MTB kínálatban. Rövid rugóutas és merev bringák tekintetében hosszabb távon a németek is a 650B és a 29”-es kerékméretekben látják a jövőt. Ezt támasztja alá az, hogy a 2014-ben már 5 különböző modellt kínálnak 27,5”-es kerekekkel.

A sajtótájékoztató családias hangulatban zajlott

A sajtótájékoztató családias hangulatban zajlott

Három árszint közül választhat majd a leendő vásárló: ”jó, jobb, legjobb „sorrendben. A megnevezések elsőre talán furán hatnak, de tényleg elmondható, hogy az alacsonyabb felszereltséggel rendelkező bringák is okosan összeválogatott alkatrészekből állnak. A konfigurátor még több lehetőséget biztosít majd, hogy mindenki egyéni preferenciáinak megfelelő kerékpárt választhasson.

Megújul a Count Solo modell. A trendeknek megfelelően 650B kerekekkel lesz elérhető, ehhez igazított geometriával. Hardtail alumínium váz, tapered fejcső, belül vezetett kábelek, kiváló ár-érték arány. Ha valaki 27,5”-es bringát szeretne érdemes egy pillantást vetni rá.

Rose Count Solo - 650B versenygép elérhető áron

Rose Count Solo – 650B versenygép elérhető áron

A legkomolyabb fejlesztés talán a 650B XC fully, a Thrill Hill. 115 mm rugóút, 1,9 kg-os váztömeg taggal, ipari csapágyas, üreges tengelyes forgáspontok és gyakorlatilag az összes napjainkban elérhető csúcstechnológia megtalálható a vázon. A teljesség igénye nélkül: tapered fejcső, PressFit 30 középcsapágyház, 12X142 mm-es átmenő tengely hátul, vázon belül vezetett kábelek, konzolos első váltó felfogatási lehetőség…

Rose Thrill Hill - egy igazi álombringa

Rose Thrill Hill – egy igazi álombringa

Akkora volt a pörgés az új modell körül, hogy látni is alig lehetett. A velós Thommey kolléga valami hatalmas szerencse folytán első nap ki tudta próbálni, de a későbbiekben esély sem volt rá. Egyszer azért kíváncsi lennék, hogyan viselkedik alattam, izgalomba hozott engem is…

Az all mountain kerékpárok területén is hódít a 650B. A bocholti illetőségű cég Granite Chief néven kínál 145 mm-t mozgó mindenes élménybringát. A próba sok meglepetést tartogatott vele. A szemerkélő esőben szinte mindenki a szállodában pihent, ennek ellenére úgy gondoltam, ha már tesztelni jöttem végezzem becsülettel a „munkámat”. Egy freeride kör volt betervezve, de az időjárás miatt nem ment a felvonó, így a feljutást is magam kellett megoldanom. Véleményem szerint a mászásoknál a 650B kerék nagyon hasonlóan viselkedik a 26”-os kistestvéréhez, a vizes köveken, gyökereken a megszokott módon pörgött el.

Rose Granite Chief - hazánkba jó oldalra szerelt fékkarokkal jön :)

Rose Granite Chief – hazánkba jó oldalra szerelt fékkarokkal jön 🙂

Lefele az első fékezésnél nagyon meglepődtem. Elsőre nem is értettem mi történt, de aztán sikerült gyorsan kapcsolnom; fel voltak cserélve a fékkarok, valószínűleg az angol kollégák miatt.  Lefelé valamilyen szinten éreztem a 650B kerék előnyeit, kevésbé csúszkált a bringa, mint egy ugyanilyen méretű gumival szerelt 26”-os. A nagyobb rugóutas gépeknél át lett dolgozva a rugózási karakterisztika, alacsonyabb nyomáson lehet használni a tagot, így érzékenyebb lesz a mozgás.

Alaposan le tudtuk tesztelni a jövő évi kínálatot

Alaposan le tudtuk tesztelni a jövő évi kínálatot

Amint visszaértem a Granite Chief tesztjéről egyből tudtam mi lesz a következő, amit ki kell próbálnom. Egy 29”-es karbon merev bringa, hogy viselkedik a csúszós mászáson. Összességében azt kell mondjam kiválóan. Egyszer sem csúszott meg Mr. Big az igen technikás gyökeres emelkedőn. Az egyetlen probléma, ami alacsony termetemből fakadóan majdnem minden nagykerekűnél előjön, hogy a kormány nagyon magasan van és extrém negatív dőlésszögű kormányszárra lenne szükségem a kényelmes használathoz. Azt is meg kell említeni, hogy hasonló felszereltséggel alig nehezebb, mint a Psycho Path, így aki egy mindenes versenygépre vágyik, lehet, hogy ezzel jár a legjobban.

Rose Mr. Big - nagyszerűen mászik

Rose Mr. Big – nagyszerűen mászik

Aki a nagy kereket fully vázzal kívánja kombinálni, annak sem kell csüggednie. A Root Miller ideális élménybringa, míg a DR. Z inkább kompetitív célokkal rendelkező riderek választása lehet. Előbbit volt lehetőségem hajtani, de nekem nem jön be ez a „tank” jelleg. Nagy, nehézkes, nehezen fordul, de ez szubjektív. Van olyan, akinek ez a tökéletes játékszer!

Rose Root Miller- nagyfiúk játékszere

Rose Root Miller- nagyfiúk játékszere

Végül, de nem utolsó sorban következzenek a keményebb felhasználásra tervezett 26”-os gépek!

Jimbo nagybácsi kifejezetten szimpatikus volt! Az Uncle Jimbo 165 mm-t mozog, optimális választás lehet Enduro versenyekre is akár. Ennél a modellnél már tényleg hatalmas segítség a menet közben állítható nyeregcső.

Rose Uncle Jimbo - jó barátom lett a nagybácsi

Rose Uncle Jimbo – jó barátom lett a nagybácsi

A Rock Shox tag és az új Pike villa valami hihetetlenül érzékenyen mozgott. Nem is szaporítanám a szót, a videón látható, hogyan viselkedett a freeride pályán. Ha csak a „fun” faktort nézzük, egyértelműen csillagos 5-ös.

Akinek ez sem elég, a 185 mm-t mozgó Sky Fire lehet  a megváltó. Horst Link rugózási elv, duplán csapágyazott forgáspontok, igen komoly tempó érhető el vele a lejtőkön.

Rose Sky Fire - annyira új, hogy még csak a nyers alumínium vázat láthattuk, felőlem így is maradhatna...

Rose Sky Fire – annyira új, hogy még csak a nyers alumínium vázat láthattuk, felőlem így is maradhatna…

Jövőre teljesen új tervezésű DH bringát kínál a ROSE,  The Unchained néven. Szintén Horst Link elv, 200 vagy 220mm rugóút hátul beállítástól függően. Jelentős innováció még a 430 – és 440 mm között állítható láncvilla hossz. A hátsó fék Post Mount adaptere 180 mm-es tárcsát fogad, a forgáspontok anodizáltak a figyelemfelkeltés miatt. Egy kevés időre ezt a monstrumot is volt alkalmam terelgetni, ami rögtön feltűnt, hogy merev maradt a hátulja tekerés során is, a nagy rugóút ellenére.

Rose The Unchained - kompromisszummentes DH gép

Rose The Unchained – kompromisszummentes DH gép, ami hatékonyan tekerhető is

Őszintén szólva, a gépben rejlő potenciált még a Lermoos környéki traileken se lehetett kihasználni. Miután visszagurultam a DH bringával a tesztparkba, egy fura srác szólt, hogy ilyen ruhában nem lehet ezzel menni. Bobby Root volt az, aki ROSE szponzorált versenyző és a freeride egyik legnagyobb fenegyereke, mindig van egy jó poénja, és úgy kezeli a bringát, mintha azon született volna.

Bobby Root azért tud bringázni...

Bobby Root azért tud bringázni…

Összegzés

A kiváló géppark nem jelent semmit, ha nincs mögöttük rendes kiszolgálás és marketing. A ROSE ezen a téren is nagyon erős. A cég dolgozói közül rengetegen maguk is kerékpároznak, így tudják milyen fontos az, hogy a vásárló az igényeinek leginkább megfelelő bringát kapja. Ezért van a korábban már említett konfigurátor is, a rendkívül széles modellválaszték és a nagyon kedves, hozzáértő kiszolgálás is.

A fejlesztés olyan emberek kezében van, akiknek szívügyük a bringázás és kiválóan értik a szakmát. Dizájn tekintetében is több választási lehetőség van, a matt feketétől kezdve akár a manapság igen divatos neon színekig. Alapvetően a letisztult formák jellemzőek a cég termékeire, ezért gyártják például az MTB bringákat is belül vezetett bowdenekkel.

ff_Presscamp-8389

A versenysportban manapság talán Simon Gegenheimer neve merülhet fel leggyakrabban a ROSE márka kapcsán. A német fiatalember rendre Világkupa dobogó közelében végez az XCE szakágban. Személyében egy nagyon szimpatikus, igazi sportembert ismerhettem meg, aki rengeteget tesz azért, hogy a világ élvonalába kerüljön. Az első nap például egyből 4000 m szintet mászott edzés gyanánt…

Simon Gegenheimer és a Psycho Path

Simon Gegenheimer és a Psycho Path

Azáltal, hogy nincs hagyományos kiskereskedelem, a kerékpárok kiemelkedően jó ár-érték aránnyal rendelkeznek. Annak, aki új bringa vásárlását tervezi érdemes egy pillantást vetnie a ROSE webshopra, hátha talál kedvére valót, vagy ha nem, akkor akár virtuálisan építhet is.

Cycle your way!

Képek: Bognár Tamás (Thommey), Rose Versand

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo