fbpx

Vuelta 2013: dögunalmas hegyi etap a Pireneusokban – videó

Valószínűleg még a tegnapi megrázkódtatásokat nyögte a mezőny nagy része, és a mai időjárás sem volt teljesen felhőtlen, így a 15. szakasz utolsó emelkedőjén már nem támadták átütő erővel egymást a favoritok, a szokásos sor együtt érkezett egy ismét sikeres szökevény mögött.

vuelta_2013_15

Andorra és a francia területen magasodó Peyragudes között 224 kilométert és négy nagyobb hegyet kellett ma teljesíteni, ami papíron komoly támadásoknak adhatott volna teret, de a valóságban inkább nagyon elfáradtak a bringások a végére (tegnaphoz hasonlóan most is sokan feladták a versenyt). Mégis volt egy hőse a mai napnak, a francia Alexandre Geniez (FDJ) az utolsó emelkedőig minden szökevénytársát leszakítva emlékezetes szólógyőzelmet aratott.

Videón az utolsó kilométerek:

A 15. szakasz azonban jobbára a francia versenyző karrierje szempontjából marad emlékezetes, az esélyesek között ugyanis nem történt pengeváltás a királyetaphoz is méltó szintrajz ellenére sem. Az összetett menők közül csak Nicolas Roche (Saxo-Tinkoff) próbálkozott, de egy percnél távolabb nem sikerült elszakadnia a szokásos Nibali-Horner-Valverde-Rodriguez-Pozzovivo sortól, végül csak 13 másodperc lett a különbség. A holnapi befutó emelkedője kevésbé meredek, de mint tudjuk, a tempó teheti izgalmassá a versenyt…

Vuelta a Espana 15. szakasz eredménye:

1 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 6:20:12
2 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:03:03
3 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:03:07
4 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:03:20
5 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
6 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
7 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha
8 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
9 José Herrada Lopez (Spa) Movistar Team 0:03:23
10 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 60:20:21
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:50
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:42
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:57
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:43
6 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:03:49
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:04:59
8 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:06:18
9 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:07:46
10 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA 0:11:17

Vuelta a Espana 2013. – 14. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 13. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 12. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 11. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 10. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 9. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.