fbpx

Világrekordok és érthetetlen bukások a pályaversenyen az olimpián

Olasz világcsúcs férfi csapat 4000 méteren az elődöntőben, a dánok a másik ágon elgázoltak a briteket és így jutottak be a döntőbe, a nőknél csapat 4000 méteren az ezüstérmes britek estek el a célba érkezés után.

A pályaversenyek 2. napja nagyon érdekesen alakult az olimpián, gyakorlatilag folytatódott az előző nap elkezdődött furcsa esések és rekordok sorozata.

A férfiak 4000 méteres csapat üldözőversenyében az elődöntőben az egymás ellen küzdő Új-Zéland és Olaszország  válogatottja is világcsúcsot hajtott, az utolsó körökben még a szigetországiak vezettek, de Filippo Ganna a végén három kört vezetett, mellyel folyamatosan csökkentette az olaszok hátrányát és végül győzelemre és világcsúcsra (3:42.307) vezette a csapatát.
A másik elődöntőben a britek és a dánok csaptak össze, ahol a dánok komoly előnnyel vezettek már a britekkel szemben, az utolsó körökben már mindkét csapat csak 3-3 fővel volt versenyben, amikor a britek egyik versenyzője egy rossz váltás miatt leszakadt a többiekről és elég nagy hátrányba került. A dánok vonata utolérte a leszakadt britet, viszont az aero pozícióban haladó dán első ember nem vette észre az előtte jóval lassabban haladó kerékpárost és gyakorlatilag belerohant. Szerencsére a csapattársai jobban figyeltek és ők ki tudták kerülni a két eleső a bringást. A döntőbe a dánok kerültek, mert utolérték az ellenfelüket. A bronzért Ausztrália és Új-Zéland fog megküzdeni.
A dánokhoz kapcsolódik még, hogy a kvalifikációban kinesio tape-et (vagy ahhoz hasonló szalagot) használtak a sípcsontjukon, ami aerodinamikai előnyt jelenthet, ezért a britek kérték az UCI-t, hogy zárják ki a dán csapatot, de a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség csak figyelmeztette a csapatot és a mai napon már nem is használták a szalagot (tehát egyértelmű, hogy nem sérülés miatt viselték).

A bukás a nőket sem kerülte el, a csapatüldözéses versenyen a brit válogatottal történt egy különös eset, a célbaérkezés után a csapattársak örültek az eredményüknek és egyikük a nagy örömködésben nem vette észre az előtte haladó csapattársát, akibe belehajtott. Mindketten meglepődtek a videó szerint. A britek végül a második helyet szerezték meg a német válogatott mögött, akik új világcsúcsot (4:06.166) állítottak fel.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.