fbpx

VDO 2017 – innováció és precizitás német minőségben

A német VDO  sok-sok évtizedes múlttal rendelkezik, hírnevét még a XX. század első felében alapozta meg autóipari beszállítóként – számos szenzort, tachográfot, műszerfalat és egyéb elektromos műszereket is gyártanak. Ez a tapasztalat és a szakmában elvárt precizitás a garancia a kerékpáros kilométerórák minőségére is. 

HT2A4623
A kerékpáros órák divíziója 1999-ben állt önálló lábra és azóta is töretlen lendülettel folyik a fejlesztés. 2005-ben jelentek meg a C-sorozattal, ami már digitális wireless technológiát alkalmazott vezeték nélküli óráiban. 2008-ban elkezdték alkalmazni a mai napig népszerű ANT+ digitális technológiát, 2010-ben pedig piacra dobták első kerékpáros GPS-eszközüket. 2014-ben mutatták be a vadonatúj, akkor még 6 modellből álló  – az X-csoportot váltó – M-sorozatot, amit 2017-re jócskán továbbfejlesztettek és az idei Eurobike-on mutattak be a nagyérdeműnek. Jövőre javul a teljesítmény, gyarapodik a szolgáltatások száma és változtatnak a dizájnon is, ugyanis a korábbi fekete/fehér színkombinációt váltja a tiszta fekete, piros gombokkal! Ráadásul a plusz funkciók mellett a fogyasztói árak változatlanok maradnak az idei árakhoz képest!

MZero:

HT2A4619_m0okJövőre új belépővel nyit a VDO M-széria, méghozzá a kicsi, kompakt, hihetetlenül egyszerű és praktikus MZeroval! Öt alapfunkcióval rendelkezik – aktuális sebesség, menetidő, megtett napi táv, összes megtett táv, óra – így ideális választás fiatalabbaknak is első kerékpáros komputernek. Relatív nagy méretű kijelzőjéről az adatok könnyen leolvashatók. Kizárólag kábeles kiszerelésben lesz elérhető, integrált kormányrögzítéssel.

Javasolt fogyasztói ár: 4 990 Ft

M3.1:

HT2A4610_m31_okokA 2014-ben megjelent M3-at váltja 2017 márciusától az új  M3.1. Kompakt kis kerékpáros komputer, ami elérhető lesz WR – tehát kábeles és WL – vezeték nélküli változatban is. Az új M3.1 már D3-as digitális jelátvitelt alkalmaz. Méri a sebességet, a megtett távolságot és a tekeréssel töltött időt, kör- és részidőt, de nyilvántartja a megtett összes távot, az összes tekert időt és a maximális sebességet, valamint osztott képernyőjén nyomon követhető az átlagsebesség, valamint az attól való eltérés és annak mértéke is, az adatokat pedig jól láthatóan jeleníti meg a három-soros kijelzőjén. A digitális jelátvitelnek köszönhetően a VDO M3.1 már pedálcsapásszám-mérőt is fogad. Méri a hőmérsékletet és akár két kerékméretet is beállíthatunk az eszközön a rendszerbe integrált listából kiválasztva. A készülék jelzi az elem merülését és a DataSafe protokollnak köszönhetően az tárolt adatok sem vesznek el elemcserénél.

Javasolt fogyasztói ár WR/WL: 10 490 Ft/18 990 Ft

M4.1:

HT2A4613_41_okAz új VDO M4, akárcsak az M3.1 elérhető lesz WR – kábeles és WL – vezeték nélküli változatban is. A kábel nélküli M4.1-nél a digitális D3 jelátviteli rendszer lehetővé teszi a digitális kódolású, vezeték nélküli pedálcsapásszám-mérő szenzor csatlakoztatását is, ami plusz három funkcióval bővíti a menüt és felszerelés után automatikusan csatlakozik az órához.  A szinte minden igényt kielégítő kerékpáros-szolgáltatásokon túl – plusz-háttérvilágítás, elemmerülés-kijelző, két programozható kerékméret, rész idő és rész táv mérés, memóriabiztonság elemcserénél – barometrikus magasság – és hőmérő funkciókkal is gyarapodik a felhasználó. A magasságmérő önmagában 13 plusz funkciót nyújt, köztük az aktuális magasságot és a százalékos emelkedést, illetve lejtést is mutatja.

Javasolt fogyasztói ár WR/WL: 19 990 Ft/26 990 Ft

M6.1:

HT2A4615_61_okAz M6.1 az új Docking Station segítségével könnyedén csatlakoztatható számítógéphez, ahol a VDO-Software kiértékeli és közösségi oldalon publikálható fájlformátumba konvertálja az eszköz által rögzített adatokat, amiket így megoszthatunk a Stravan, Facebookon, etc. Az óra D3 digitális vezeték nélküli jelátvitellel dolgozik és komoly magasságmérő funkciókat tudhat magáénak – egészen pontosan 19-et – aki ezt választja, mindezt megkapja akár grafikus megjelenítésben is, természetesen háttérvilágítással! Memóriájába 10 túra adatait lehet eltárolni, amelyek – csakúgy, mint az összes M modellnél – az elemcsere során is megmaradnak, akárcsak a beállítások. Az M6.1 az opcionális D3-as kódolású pulzus- és pedálcsapásszám-mérőt is könnyedén kezeli, ami jócskán megdobja az elérhető funkciók listáját – szám szerint 11 pulzusmérő – és 3 pedálcsapásszám-mérő funkcióval. A plusz szenzorok a komputer hatótávolságán belül automatikusan csatlakoznak az eszközhöz. Szintén közös családi vonás az elemlemerülés-jelző, ami nem csak a komputer, hanem a csatlakoztatott jeladók – sebesség, pulzus- és pedálfordulat mérő – töltöttségi szintjét is figyeli.

Javasolt fogyasztói ár: 34 990 Ft

M7 GPS:

HT2A4617_m7_1A VDO M7 GPS a kiváló kerékpáros edzőtárs. Kompakt, formás kis darab, ami gyakorlatilag mindent tud, amit egy nívós kerékpáros komputernek tudnia kell. A sebességgel és távolsággal kapcsolatos összes adatot GPS-alapon generálja és jeleníti meg a jól olvasható, nagyméretű kijelzőjén. A GPS-t barometrikus magasságmérő is kiegészíti, ami a kijelzőn grafikusan is megjeleníti az adott kaptató emelkedését, illetve az aktuális túra magassági profilját. Különlegesség a Back-to-Start funkció, ami  megmutatja, hogy a kiindulási ponthoz képest milyen messze és milyen irányban vagyunk éppen. Az eszköz USB-n keresztül csatlakoztatható PC-re, ahol a VDO-Software kiértékeli és közösségi oldalon publikálható fájlformátumba konvertálja az M7 által rögzített túra adatokat, amiket így már megoszthatunk a Stravan, Facebookon stb.

Javasolt fogyasztói ár: 29 990 Ft

HT2A4621

A VDO órák hazai forgalmazója a Boneshaker.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo