fbpx

Vaude 2018: 40 év tapasztalata a kerékpárosok szolgálatában!

A német Vaude több mint 40 év tapasztalatával szolgálja ki a túrázók és kerékpárosok igényeit és legmagasabb szintű elvárásait. A céget 1974-ben alapította Albrecht von Dewitz. A firma családi vállalkozásként indult és azon ritka cégek közé tartozik, amely vezető szerepe mellett mind a mai napig őrzi a tradíciókat és az alapító család tulajdonában is maradt. Annyira, hogy 2009 óta az alapító lánya, Antje vezeti a céget.

A termékpaletta fejlesztésén túl a Vaude különös figyelmet fordít a fenntartható fejlődésre, és a minőségbiztosítási mutatók területén is évről-évre jelentős eredményeket ér el. Nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, úgy az újrahasznosított, illetve környezetkímélő alapanyagok felhasználásának terén, mint a gyártási folyamatokhoz felhasznált energiák esetében. Elutasítják a fosszilis energiahordozókat, inkább 100%-ban megújuló energiaforrásból származó energiát használnak a gyártáshoz. Sokan úgy tartják, hogy a környezettudatos és környezetkímélő eljárásokon alapuló termelés magasabb költségekkel jár a hagyományosnál, a Vaude mégis a piacon kiemelkedő ár/érték arányú portékát kínál, magas minőségű, megbízható technikai színvonalon.

S17_A99O0905_VAUDE_martinerd_muc_r_resize2017-re vadonatúj táska kollekció kerül a piacra Comyou néven, közvetlenül a cég dél-németországi központjából, a Bodeni-tó közelében fekvő Obereisenbachból. Az új Comyou család négy gyönyörűen kialakított táskából áll és tökéletes társa lehet minden városi bringásnak! Vízálló, textil-hatású anyagának köszönhetően megjelenése egyszerre sportos és elegáns. Tetszetősen elegyíti a kompromisszummentes funkcionalitást és a stílust, köszönhetően a csúcstechnológiával előállított szövetnek, amihez természetes bambusz fogantyúkat párosítottak.12428_d_resize

„Made in Germany” minőség, ami kulcsfontosságú a cég termékpolitikájában, különösen a táska-divízióban, amelynek integráns része a klíma-semleges gyártástechnológiák alkalmazása a fenntarthatóság szellemében. A cég számára a fenntarthatóság ideájához tartozik a városi kerékpáros szegmenst kiszolgáló termékek folyamatos fejlesztése is – ezzel kívánnak hozzájárulni a városi kerékpározás népszerűsítéséhez és a kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséhez.

S17_O1Q0042_VAUDE_michaelmueller_MUC_r_resizeA Comyou-kollekció megjelenésében kifejezetten elegáns, abszolút illeszkedik a városi közegbe. Minden egyes darabját úgy tervezték, hogy mind a bringán, mind az irodában megállja a helyét. A finom megjelenésű, textil hatású külső anyag rendkívül strapabíró, kosztaszító felületkezeléssel. A táskák szerkezetét egy varrásmentes, úgynevezett sonic-welding eljárással állítják össze. Ez egy speciális hegesztési eljárás, amelynek során a két összeillesztendő műanyagot olyan magas rezgésszámon kezelik, hogy a két anyag gyakorlatilag egybeforr, tartós és teljesen vízhatlan egységet képezve. Ezen túlmenően az anyag teljesen PVC-mentes PU-bevonatú poliészter, amely újrahasznosított üdítős palackokból készül. A fogantyúba is szorult némi természettudatos rafinéria, a bambusz ugyanis az egyik leggyorsabban növekedő fajta, gyakorlatilag kiapadhatatlan forrásnak számít és időtlen eleganciát biztosít. COMYOUA táskák záródása a lehető legegyszerűbb, mégis a legjobb vízzárást biztosítja. A módszer a vízbiztos vitorlás és túrazsákok világából szivárgott át a kerékpározásba, egyszerűen – itt a bambuszfogantyúnál fogva – letekerjük, ezzel a rakománynak megfelelő méretűre állítjuk be és hermetikusan zárjuk. Minden táskához puha és strapabíró, állítható vállpánt is jár. Diszkrét fényvisszaverő elemek biztosítják a jó láthatóságot a forgalomban és gyenge fényviszonyok mellett is.12430_678_resize

A Comyou sorozat négy különböző modellből áll. A legkisebb a Comyou Box kormány táska. Ez egy “kézitáska formátum”, ami egyetlen kattintással, könnyen és gyorsan fel- és lekapcsolható a kormányra rögzített KLICKfix adapter segítségével. Egy nagy főrekesz és egy kis cipzáras belső zseb alkotja.

S17_O1Q7724_vaude_michaelmueller_MUC_r_resize

A szerkezetileg hasonló, de nagyobb Comyou Shopper modell már a csomagtartó tetején kap helyet, ahol egy Snap-it adapter rögzíti biztosan. Ideális darab egy jó kis bevásárláshoz, vagy éppen elugrani vele a vasárnapi piacra.

A másik kettő a Comyou Pro és Comyou Back Single modellek. Mindkettő méretesebb, a csomagtartóra szerelhető oldaltáska, tárolókapacitásukban és funkcionalitásukban nagyjából azonosak, a fő különbség a záródásukban rejlik.

12428_202_resizeMíg a Comyou Back Single a Comyou családra jellemző letekerhető, bambusz-markolatos megoldást alkalmazza, addig a Comyou Pro-nál a hagyományos, ráhajthatós fedelet találjuk. 12429_202_resizeA táskák stabil hátlapjának köszönhetően a súlypont is stabil, így a kerékpáros közlekedés is biztonságosabb. 12428_202_b_resize

A VAUDE teljesen megújította a jól bevált QMR rögzítési rendszerét. Az új QMR 2.0 rendszer már könnyebb, szerszám nélküli beállítást tesz lehetővé és az új zárrendszernek köszönhetően a rögzítés is gyorsabbá és egyszerűbbé válik.

s17_l1q3216b_vaude_attenberger_r

2017-re megújul az méltán népszerű Aqua Bag sorozat, ami a legelső kerékpárosok számára készített termék volt a Vaude kínálatában még a ’80-as években. Ezúttal több technikai részletet is továbbfejlesztettek – a csomagtartó táskák új hátpanelt és zárrendszert kaptak és további modellekkel bővült a család. A fejlesztésekben meghatározó szerepe volt Maximilian Semsch-nek, a Vaude sokat tapasztalt bringás világvándorának. Ha hosszú kerékpáros túrához, megbízható és strapabíró táskát keresünk, akkor a 100%-osan vízálló, ponyvaszerű, környezetkímélő tarpaulin alapanyagnál és a felcsavarható felső záródásnál jobbat keresve sem találunk. A Vaude legendás Aqua sorozata pedig kétségtelenül etalon ebben a műfajban! A tarpaulin PVC-mentes PU-bevonatú poliészter, amely a környezettudatosság és fenntarthatóság szellemében újrahasznosított üdítős palackokból készül.

2016_kategorieteaser_taschen_radtaschen(9)

A vízhatlan Vaude Aqua táskák a vitorlássportból is ismert feltekerhető módon állíthatók be a rakománynak megfelelő méretre és zárhatók le vízbiztosan. A holmik áttekinthető tárolását külön belső táska könnyíti meg. Az oldaltáskák a kerekek jobb és bal oldalára egyaránt felszerelhetők, a le- és a felszerelés az új, továbbfejlesztett QMR 2 rögzítőrendszernek köszönhetően gyakorlatilag egy-két mozdulat. A megújult Hardback 2.0 hátlap biztosan tartja a helyén és védi a rázkódástól a pakkot, rögzítőkörme gyorsan és egyszerűen, szerszám nélkül állítható 360 fokban. A három-pontos rögzítésnek köszönhetően az Aqua Bag oldaltáskák stabilan tartanak a helyükön, míg kívül kiegészítő hurkokat találunk, amelyek további csomagok rögzítését teszik lehetővé. Külső bevonatuk teljesen vízálló, a felverődött sarat pillanatok alatt le lehet tisztítani a felületéről, akárcsak a fényvisszaverő betétekről.

12415_592_resize

Az Aqua BOX kormánytáska egyetlen kattintással, könnyen és gyorsan fel- és lekapcsolható a kormányra rögzített KLICKfix adapter segítségével. Puha és strapabíró pánt jár hozzá, amivel pillanatok alatt válltáska lesz belőle.

12493_d_resize

Az Aqua FRONT helye az első csomagtartón van. Párban kapható, 2×14 literes tárolókapacitással. 2017-től az új Hardback 2.0 hátlappal és QMR 2 rögzítőrendszerrel érkezik. A tartozék vállpánt segítségével a csomagtartóról levéve válltáskaként is funkcionál.

S17_L1Q3303b_VAUDE_Attenberger_r_resize

Az Aqua BACK hátsó csomagtartóra való. Párban kapható, tárolókapacitása 2×24 liter. Akárcsak az AquaFRONT, az AquaBACK is megkapta az új Hardback 2.0 hátlapot és a QMR 2 körmös rögzítőrendszert, melyek 3 pontos együttes rögzítése az eddigieknél is pontosabb és zajmentes elhelyezkedést garantálnak a csomagtartón. A stabilabb rögzítésnek köszönhetően a felpakolt kerékpár súlyelosztása és súlypontja is stabilabb, ami biztonságosabb kerékpározást eredményez! Az opcionálisan felszerelhető vállpántok fülei itt dupla szerepet kapnak, ugyanis ezekhez rögzíthetjük szükség esetén a 30 literes Vaude Top Case-t.

Az Aqua BACK SINGLE az AquaBack szóló változata, amely darabonként is megvásárolható, ha túráink rövidebbek, netán ingázni használjuk napi rendszerességgel és csupán egy darabra és nem egy párra lenne szükségünk. Tárolókapacitása 1×24 liter.

12412_592_resize

Az Aqua BACK PLUS párban kapható a hátsó csomagtartóra. Alapjaiban megegyezik az Aqua BACK konstrukcióval, de itt táskánként kapunk egy plusz hegesztett külső rekeszt is, ami jól jöhet a hasznos apróságoknak, iratoknak, szerszámoknak. A táskapár össz-tárolókapacitása itt már 51 liter!

topc

A Top Case az Aqua Back és Aqua BACK PLUS „koronája”. 30 literrel növeli a rendszer tárolókapacitását és a hátsó csomagtartó tetejére, az Aqua BACK-hez, vagy az Aqua BACK PLUS-hoz rögzíthető – önállóan csak külön utazótáskának alkalmas, illetve a bringáról levéve oldaltáskává, vagy hátizsákká alakítható.

12424_d_resize

A BeGuided Small & Beguided Big vízhatlan térképtartókat az Aqua Box kormánytáska tetejére rögzíthetjük tépőzár segítségével, egyetlen mozdulattal.

S17_L1Q3258b_VAUDE_Attenberger_r_resizeEgy jól megtervezett, moduláris táskarendszerhez nélkülözhetetlenek a belső kiegészítő táskák, amelyek segítségével rendet tarthatunk a táskák rakományában. S17_L1Q1444b_VAUDE_Attenberger_rA SortYour Box az AquaBOX kormánytáska belső táskája, ami kompatibilis a kormánytáska vállpántjával, így a bringáról leszállva külön hordtáskaként is használható.

12426_069 (1)_resize

A SortYour Bag hálós belső rendszerezőt az első és hátsó táskákban használhatjuk, a táskából kivéve pedig akár fel is akaszthatjuk. Szuper ötlet az egyik oldalon elhelyezett puha, mikroszálas panel – így a SortYour Bag ruhával megtömve akár párnaként is funkcionálhat, ha netán a szabadban töltenénk az éjszakát.

12421_069_resize

Az Addita Bag változtatható méretű, hálós belső tároló – akár az első, akár a hátsó táskákba. Használhatjuk a szennyes ruha belső elkülönítésére, de külső pántjai segítségével akár az Aqua BACK vagy az Aqua FRONT külsejéhez is rögzíthetjük és száríthatjuk benne menet közben a nedves holmit!

12423_069_resize

Toolbag Back & Toolbag Front szerszámos táskák nem csak a szükséges szerszámoknak tökéletesek, de hasznosak az apróságoknak és egyéb értékeinknek is.

További információ a forgalmazó honlapján.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo