fbpx

Változások a csapatfelállásban

Relatív régen jelentkeztünk már, ám ez koránt sem azért volt, mert épp ne lenne történés, inkább ellenkezőleg, melynek egyik eleme, hogy kisebb fajta jövés-menés ment végbe a LiMiT Racing Team versenyzőit illetően.

Év végén lejáró szerződések, egy kicsivel szerencsétlenebb szezon, mint az azt megelőző és néhány reménysugár a hazai downhillre nézve (legális pályák, felvonós bringapark, lassan-lassan feléledő hazai versenynaptár stb.) mind azt sugallta, hogy némi változtatás kell a csapatban, amiből a versenyzői felállás sem maradhatott ki. Ne is kerülgessük tovább a forró kását, Keresztes Péter az érkező fiatal tehetség, aki sok szempontból megfelelő választásnak tűnik, persze ezt majd a következő szezonok fogják eldönteni.

Keresztes Péter, fotó: Gémesi Balázs

Peti mindössze második felnőtt évadját fogja megkezdeni idén, ám egyértelműen ott van már a hazai élvonalban. A bicskei srácot már régóta figyeltük, először ellenfélként, majd lehetséges csapattagként. 2011-ben épp az Országos Bajnokságra utazva kaptam egy telefont az akkori csapatvezetőjétől, hogy Peti nem fog tudni juniorban indulni az OB-n, és így Ettingshausen Máté arcpirítóan fiatal „pilótánk” elvesztette legfőbb riválisát. Rettenetesen sajnáltuk, és ettől egyre inkább körvonalazódott bennem, hogy egy ilyen tehetséges ridert nem kéne veszni hagyni.

Szó szót követett, és megkötetett a „házasság”, de nézzük mit mondott erről ő: „A LiMiT Racinggel már régóta szemezgettem, mindig is tetszett a csapat és az ott történő dolgok, azonban ez nem csupán szimpátián múlott. Az elmúlt években sok nehézséggel kellett megküzdenem, amik egyre jobban azt a döntést érlelték bennem, hogy tovább kell lépnem. Ez tavaly év közben meg is történt és így a 2GP LiMiT Team-be „repültem”. A megújult színekben sikerült számos jó eredményt elérnem, többek közt egy abszolút győzelmet és egy országos bajnoki második helyezést. Úgy gondolom, hogy nagyon pozitívan együtt tudtunk működni ez idő alatt, ezért is jöhetett szóba év végén a LiMiT Racing Team. Nagyon izgatott vagyok, hiszen már épülget az idei szekér, ami egy Mondraker Summum lesz. Kíváncsian várom, hogy viszonyulunk egymáshoz a pályán! Az eddigiek alapján nagyon ígéretes szezon elé nézünk … Mindjárt vége a felkészüléseknek és jönnek a versenyek , ahol mindent megteszek annak érdekében, hogy egy nagyon sikeres év jöhessen létre a LiMiT Racing Team színeiben!” – és még utána sok ilyen :). Hozzátenném, hogy ezeket az eredményeket az első felnőtt szezonjában érte el Petyánk!

Keresztes Péter a második helyen a 2012-es Downhill Országos Bajnokságon (Lukács Rajmund 1., Szabó Endre 3., Gyulai Csaba 4., Vígh-Kiss Gábor 5.)
Fotó: Gémesi Balázs

Ahogy ő is mondta, átül a csapatbringára, a 2013-ra megújuló Mondraker Summumra. Azonban erről majd egy kicsit később, hiszen ez megér egy külön misét, a tervező Cesar Rojo és csapata fejlesztgette „itt-ott” az amúgy is bevált vázat.

Bízunk benne, hogy a csapatfrissítés újra eredményességet hoz, ugyanis 2011-ben Lukács Rajmi érkezésével új színt vittünk a belső életbe és habitusba, aminek biztosan köze volt a sikerekhez, legyen ez így 2013-ban is. Még akkor is, ha barátunk, Liszi Attila távozik az egyesületből, és elméletileg egy új, egyéni alakulatban folytatja. Négy szezonon keresztül róttuk együtt a kilométerek tízezreit, illetve megannyi verseny sikerét és néha búját éltük meg, azonban az élet úgy alakult, hogy külön folytatjuk. Kívánunk itt is további sok sikert neked Ati! (Nem mintha ezentúl annyira távol versenyeznénk egymástól…)

Ennyit a személyi változásokról, Szabó Endre és az Országos Bajnok Lukács Rajmi az elkövetkezendő években is csapatunkat erősíti, úgyhogy egyre szerteágazóbb a felállás az országban, ami logisztikailag nem egyszerű, de ha eddig felülemelkedtünk rajta, akkor talán ezután is fog menni.

Végezetül egy őszi videó, amiben az egyik „főszereplő” Keresztes Péter.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.