fbpx

Utánpótlás: Pelikán megvédte bajnoki címét, és nem bírt megállni…

Pelikán János megvédte időfutam bajnoki címét, és ezt megfejelte még eggyel, vagyis az elmúlt hét végén sem pihent. De haladjunk sorban, hiszen már pénteken is várt némi izgalom a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő bringásra.

Pelikán János_ob3

„Viszonylag későn, fél öt tájban indultam, és bár én nem szeretem a késői rajtokat, a délutáni meleget, de ez volt, ezt kellett szeretni – kezdte Pelikán, majd rátért a lényegre, arra, hogy mi történt a kétszer hét és kétszer három kilométerből álló távon. – Az időfutam arról szól, hogy végig a maximumot nyújtod. Ha jól esik a bringázás, valamit rosszul csinálsz. Ennek megfelelően nekem sem esett jól, de legalább haladtam. A végére a húsz kilométeres távon 45.3 kilométer per órás átlagsebesség született, ami elég jó. Mivel címvédőként én indultam utoljára, a célban rögtön meg tudták mondani, hogy nyertem, méghozzá másfél perccel.” – mondta a bajnok, akit Móricz Dániel és Rózsa Balázs követett.

Pelikán János_ob2

Pihenésre, pláne ünneplésre nem volt sok idő, mert másnap Bonyhádon rajtolt a 100 kilométeres mezőny országos bajnokság. Kicsit lassan indult a négy 25 kilométeres körből álló verseny, ám a KSI folyamatos akciózása csak felkorbácsolta a riválisok adrenalin szintjét. Varró Gergely folyamatosan támadott, s valamelyik KSI-s mindig elmenésben volt, de a mezőny végül együtt maradt az utolsó körre.

Pelikán János_ob4

„Hat kilométerrel a cél előtt az utolsó emelkedőn négyen maradtunk elöl. Varró Gergely, Rózsa Balázs, Nagy Olivér és én. Innen felváltva tempóztunk a cél előtti emelkedőig, amit nagyon meghúztam, bár a lábaim már alig bírták. Csak a tetőn néztem hátra, ahonnan már csupán ötszáz méter volt a célig. Azt láttam, hogy ellenfeleim leszakadtak, szóval innen már egyedül haladtam a célig” – mondta Pelikán, aki ennek a győzelemnek talán még jobban örült, mint a péntekinek, mert ebben a számban nem sorolta magát az esélyesek közé.

S ha ez még nem lett volna elég, következett a ráadás: Kincsesbányán az Author-kupa (19 és 29 év közöttiek), valamint a Bringa Bt-kupa (29 és 39 év közöttiek), amelynek mezőnyét együtt indították.

Pelikán János_ob

„Már a második körben kialakult a nap szökevénycsoportja: Csomor Zoltán, Bacsek Zoltán, Hemmert János, Müllner Zoltán és én alkottuk. Jó tempót diktáltunk, úgyhogy távolodtunk a mezőnytől, amelyben a csapattársam, Arany Gábor kontrollálta az eseményeket. A negyedik körben már csak négyen maradtunk – Müllner leszakadt -, és mivel az utolsó körre is együtt maradtunk, sprintbefutó volt várható. Az utolsó kanyar után Bacsek megindult, de én vele tartottam. Elszakadtunk a többiektől, de egyszercsak hátranézett, ezzel együtt megtorpant, én meg nekimentem a hátsó kerekének és már feküdtem is. Csomor Zoli is átesett rajtam, úgyhogy a versenyt Hemmert nyerte, én meg miután összeszedtem magam, befutottam másodiknak” – nyilatkozta Pelikán, aki az Author-kupát megnyerte, mert a szökésben nem volt ebből a korosztályból való versenyző.

Forrás: felixpromotion.hu

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo