fbpx

Utánpótlás: Dina Marci új korosztályban, új bringával, újra dobogón

A fiatal generáció egyik legtehetségesebb képviselője, a PCCC csapatát erősítő, cyclocrossban és mountain bike-ban is a dobogós helyekért küzdő Dina Márton az U19 korosztályba lépett idén, s egyúttal új támogatója is akadt a BMC hazai képviselője személyében.

dina_marci_1

Az idei első megmérettetés XCO-ban még a defektekről szólt Pétfürdőn, de a hivatalos hazai XCO nyitányon, Szlovákgyarmaton már jól alakultak a dolgok. Marci az eBike.hu Kupa történéseit foglalja össze, és a tervek szerint idén többször is jelentkezik majd a Bikemagon akár a hazai versenyekről, akár az utánpótlás válogatott nemzetközi megmérettetéseiről:

Végre ez a verseny is eljött. Már nagyon vártam. Langenloisban nem sikerült a válogatási elvárásokat teljesítenem, ezért mindem erőmmel azon voltam, hogy itt minél jobb formában tudjak versenyezni. Már szerdán kiutaztunk Balassagyarmatra, és megnéztük a pályát, ami nem nagyon változott. Ugyanaz a kemény emelkedőkkel és gyors, nem túl technikás lejtőkkel tűzdelt pálya volt, mint az elmúlt években.

dina_marci_2

A verseny napján öcsémmel, szüleimmel és edzőmmel, Cser Gabival utaztunk le. Az új időrendnek köszönhetően egy órával később kellett indulni, ami azért jól esett, de még így is fél tizenegyre értünk le, mert Dani 12-kor rajtolt. Gábor és Dani is elég jól ment, mindketten harmadikok lettek. Én is bíztam valami hasonlóan jó eredményben. Ezen a versenyen debütált az új 29er BMC kerékpárom, amit a Prime-Bikes Magyarországtól kaptam, illetve az SH+ sisakom és szemüvegem is.

A beszólításnál kisebb hátrányba kerültem, mivel még csak első éves junior vagyok, ennek ellenére sikerült jól kilőnöm, és negyedikként kezdhettem az emelkedőt. A második mászásig együtt haladtunk elöl, mikor Domi kicsit megnyomta az emelkedőt, és onnantól egyedül mentem a harmadik helyen. A negyedik körben még sikerült kicsit gyorsítanom, de ez már csak arra volt elég, hogy még egy két elit versenyzőt utolérjek. Előttem Bányai Dominik és Erdélyi Attila értek be U19-ben.

Köszönöm a remek itatást Daninak, a rengeteg segítséget szüleimnek, illetve a felkészítést Cser Gabinak!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo