fbpx

Újra elérhetőek a BORN táplálékkiegészítők és testápolók hazánkban!

A BORN neve ismerősen csenghet minden kerékpáros számára, hiszen a múltban a holland márka táplálékkiegészítői és testápoló termékei komoly hírnévre tettek szert hazánkban (és persze a világon), de sajnos egy ideig nem volt magyar forgalmazó, most viszont bejelenthetjük, hogy újra elérhetőek a BORN termékek Magyarországon.

A BORN nem a fiatal márkák közé tartozik, a cég történelme egészen 1985-ig vezethető vissza, ugyanis ekkor alapították meg a hollandiai Bornban (innen az elnevezés), ami azt jelenti, hogy mára már 36 éves a márka. Kevés állóképességi sportolókat célzó táplálékkiegészítő gyártó cég rendelkezik ilyen hosszú történelemmel és persze tapasztalattal, ami rendkívül meglátszik a BORN termékeken. Holland cég lévén a kerékpározás egyik fellegvárában volt lehetőségük kifejleszteni a termékeiket, melyben partnerük voltak a világ legjobb bringásai, mint például a holland válogatott kerékpárosai. A BORN nem csak az energia-utánpótlást biztosító táplálékkiegészítők terén alkotott maradandót, hanem különböző melegítő krémek, olajok és egyéb testápoló termékek is összeforrtak a márka nevével.

Mielőtt részletesebben a termékek bemutatására térnék rá előtte engedjetek meg nekem két mondatot a BORN márkával kapcsolatban. Amikor én a kerékpársportot kezdtem 2 évtizeddel ezelőtt akkor az első energia zselé, amivel találkoztam az a BORN zseléje volt, így kb örökké beleégett a fejembe ez a márka. Ezenkívül akkoriban hideg, esős időben mindenki a BORN melegítőkrémjét ajánlotta, mert annyira jó volt, ami kb a mai napig nem veszített a népszerűségéből…

Táplálékkiegészítők

Ami a kerékpározáshoz kellhet táplálékkiegészítő, az gyakorlatilag megtalálható a BORN termékpalettáján. Többféle izotóniás/szénhidrátos ital, energia zselék, szeletek, regeneráló termékek, szinte még választani is nehéz belőlük, bár a ilyen termékek esetén a nagy választék előnye, hogy mindenki megtalálja az ízlésének és anyagcseréjének megfelelőt.

Sport italok

Sportolás, kerékpározás közben kiemelten fontos az elektrolitok és a szénhidrát/energia pótlása, melyre a sport italok tökéletesen alkalmasak. A BORN kínálatában többfélét is találunk az izotóniástól kezdve a magas szénhidráttartalmúig. Az DRINK ISOTONIC egy magas elektrolit tartalmú italpor, ami a folyadékháztartás egyensúlyát képes biztosítani, és emellett alacsony mennyiségű szénhidrátot is tartalmaz. Az ISO PRO egy szintén izotóniás italpor, de már több szénhidrátot tartalmaz, míg az ENERGY MULTI CARBO az összetett szénhidrátjaival nagy mennyiségű energiát képes pótolni, az ISO PRO+ ENDURANCE pedig már peptideket is tartalmaz, melyek az izomvesztést akadályozzák meg hosszútávú sportolás közben. Ezenfelül izotóniás pezsgőtabletta is található a BORN kínálatában a WATTS & MINERALS személyében, ami könnyű szállíthatóságával igazán praktikus és nem csak sportolás közben tudjuk hidratálni magunkat vele, hanem egy meleg nyári napon is helyreállíthatja a folyadékháztartásunk egyensúlyát.

Energia Zselék

Az energia zselék (már csak a nevükből adódóan is) sportolás közben kiválóan tudják biztosítani az energiát, – bár azt mindig érdemes hozzátenni, hogy a megfelelő sporton kívüli táplálkozást nem helyettesítik – magas szénhidráttartalmuknak köszönhetően pótolják az elvesztett energiát és a vércukorszintet stabilan tartják. Többféle energia zselét találunk a BORN palettáján, a klasszikus energia zselé az ENERGY SUPER GEL, amivel elkerülhetjük az eléhezést és a teljesítményünk romlását, a SUPER LIQUID GEL folyósabb állagú, ezáltal könnyebben elfogyasztható és folyadékot sem muszáj hozzá innunk. A SUPER LIQUID GEL kapható koffeines verziókban is, ami a fáradó keringésünket pörgeti meg még egy kicsit. És ha már a pörgés került szóba, akkor a FINAL BOX zselé az, ami a verseny utolsó órájára készült, egy jó nagy adag koffeinnel, szénhidráttal és magnéziummal segíti kihozni magunkból a maximumot.

Energia szeletek

A hosszabb távú edzések, versenyek alatt a zseléken túl a szilárd táplálékbevitel sem árt, ami tartósabb energiát biztosít és a gyomrunk számára is természetesebb táplálékforma, mint a zselék. Erre a célra fejlesztették ki az energia szeleteket, amik a szénhidrátbevitelen túl még finomak is. A BORN alapvetően háromféle energia szeletet kínál, ami többféle ízben kapható. A BITESIZE kisebb méretű szelet elérhető talpas és csokival bevont változatban, lassú és gyors felszívódású szénhidrátot tartalmaz, ami megakadályozza az eléhezést és az éhségérzetet, akár edzés után is fogyasztható. A FLAPJACK BAR egy zabpehely alapú szelet lassú és gyors felszívódású szénhidrátokkal, ennek a szeletnek az egyik nagy előnye, hogy meleg időben nem olvad. Az XTRA BAR-t úgy tervezték, hogy extra mennyiségű szénhidrát tudjon felszívódni belőle, emellett tökéletes táplálék nyáron, mert forró időben sem olvad el.

Regeneráló termékek

Az edzés utáni táplálkozás pont olyan fontos, mint az edzés közbeni, a jól kiválasztott táplálék gyorsítja a regenerálódást. Természetesen a BORN is kínál ilyen célra speciális táplálékkiegészítőket, amik a szénhidrátvisszatöltés mellett a fehérjebevitelre is alkalmasak. A RECOVERY+ gyorsan feltölti a lemerült glikogénraktárakat és az izmok gyors regenerálódásához fehérjét biztosít. A RECOVERY SUPPLE SHAKE tejjel és vízzel is kikeverhető, és ez a BORN termék tartalmazza a legtöbb fehérjét, igazán megterhelhető edzések után ajánlott. A RECOVERY NUTS BAR egy praktikus szelet, ami edzés után elfogyasztva megszünteti az éhségérzetet és a regenerációt is gyorsítja.

Testápolók

A testápoló megnevezés kicsit megtévesztő, mert ide tartoznak a különböző melegítő krémek is, amik hozzájárultak a BORN hírnevéhez. Ezenfelül kínál a BORN krémet kidörzsölődés ellen, regeneráló balzsamot, masszázsolajat és még tusfürdőt is.

A BORN WARM UP bemelegítő krém hűvös verseny előtt nagyon jó választás, gyorsítja az izmok üzemi hőmérsékletének elérését és nem fogunk megfagyni a bemelegítés elején. A BORN PROTECT EXTRA a hidegtől és az esőtől védi meg a testünket és mindezt úgy, hogy a bőrünk tud lélegezni alatta, 0 és 10 fok között a legjobb választás. A BORN PROTECT OIL kevésbé hideg időben nyújtja ugyanazt mint a PROTECT EXTRA, 15 fok körül és esőben érdemes használni. A NO FRICTION CREAM-et használva sokkal tovább marad kényelmes a nyereg és a kidörzsölődés lehetősége is minimalizálódik. Ha sportolás után el szeretnénk távolítani a bőrünkről a védőkrémeket akkor erre a célra a WASH LOTION nyújt optimális megoldást, az AWAKE SHOWER-rel pedig zuhanyzás közben frissíthetjük fel magunkat. A RECOVERY RELAX balzsam egy kemény edzés után ellazítja az izmokat és gyorsítja azoknak a regenerációját. Ha pedig egy jó masszázs olajra van szükségünk akkor ott a BORN MASSAGE OIL.

További információt a BORN termékekről a bikepower.hu oldalon találsz.

 

AZ MKB Cycling Team is a BORN termékeket választotta

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo