fbpx

Új versenyző a csapatban?

Utoljára 2010-ben igazoltunk le új versenyzőt a LiMiT Racing Team-be, akkor az éppen sérülésből felépülgető Lukács Rajmundot.

Rajmi azóta tökéletesen bebizonyította, hogy felépülése kiválóan sikerült, hiszen számos kiemelkedő eredményt hozott. 2011-ben az Országos Bajnokságon szerzett bronzérme mellett negyedik helyen végzett a Jasnán rendezett Szlovák Kupán, majd 2012-ben már Magyar Bajnok, illetve az Év Downhill Versenyzője lett. A jövőben is hasonló eredményekre számíthatunk tőle, de kihívói is akadnak bőven, tehát könnyű semmi esetre sem lesz az élen maradnia.

LiMiT Racing Team

Úgy gondoltuk, egy kis vérfrissítés nem árt a csapatnak és ha minden jól megy, akkor egy új tagot üdvözölhetünk a klubban. Fontosnak tartjuk, hogy folyamatos utánpótlásról gondoskodjunk, hiszen a hosszútávú sikereknek ez a kulcsa.

A rágós húsok mellé ideje már egy friss pipi a csapatba, és annak a friss pipinek is jót tesz egy kis gondoskodás, hogy finom ropogós vagy “omlósz” legyen. Na de a viccet félretéve nem mintha a többiek már bottal járó nagypapák lennének, de még nekik is jól jöhet egy pár évvel fiatalabb, ígéretes csapattárs, a hangulatról nem is beszélve.

És hogy ki lehet ő? Amint véglegesedik, azonnal eláruljuk, addig is várjuk a tippeket, hogy mi legyen a beavatása! 🙂

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo