fbpx

Szuper Beton a Marokkói Körversenyen

A magyar kontinentális csapat utódjaként létrejött Szuper Beton legénysége az UCI Africa Tour sorozatba tartozó, 2.2 kategóriás Marokkói Körversenyen indul Április 1. és 10. között.

a magyar csapat a 2014-es Marokkói Körversenyen

a magyar csapat a 2014-es Marokkói Körversenyen

A Marokkói Körversenyt 29. alkalommal rendezik meg, 2014-ben már részt vett Stubán Ferenc legénysége, sőt, az összetett éllovasnak járó sárga trikót is viselhették Alessandro Mazzi és Kusztor Péter révén. Az Utensilnord mérlege akkor három második hely, további három Top 5-ös helyezés volt, valamint öt nap sárga trikóban.

A Szuper Beton csapatvezetője ezúttal mérsékeltebb eredményeket vár: “Miután idén kimaradt a programból a hosszabb közös edzőtáborozás, a Marokkói Körverseny a felkészülés jegyében telik majd, hogy gyűjtsék a fiatalok a versenykilométereket a szezon további részére, mely során 6-7 UCI kategóriás többnaposon tervezzük a részvételt.”

A srácok Húsvét hétvégéjén még Magyarországon edzettek:

A hazánkat nemzetközi szinten képviselő országúti csapat versenyzőire kemény 10 nap vár: a Marokkói Körverseny össztávja 1540 kilométer, mely során komoly hegyeket is le kell majd küzdeni. A mezőnyben afrikai nemzetek válogatottjain kívül német, francia, belga, holland, olasz, svájci, sőt venezuelai csapatok is indulnak.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo