fbpx

Szlovák győzelem a Visegrádi 4-ek kerékpáros versenysorozat első napján

Lengyelországban vette kezdetét az idén UCI kategóriás kerékpárversenyként zajló V4, azaz a Visegrádi 4-ek – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország – által rendezett esemény.

10356580_10202342821145473_1220142517_n

Az első napon Polkowice és Wroclaw között nagyjából sík terepen kellett megtenni 170 kilométert a nemzetközi mezőnynek, az időjárás Lengyelországban is esős, nedves volt. A győzelmet a szlovák Erik Baska szerezte meg a Dukla Trencin csapatából, a cseh Jiri Hochmann előtt. Magyar versenyzőnek nem sikerült UCI-pontszerző helyen végezni. A versenysorozat négy UCI 1.2-es versenyből áll, csütörtökön Csehországban, pénteken Szlovákiában, szombaton pedig Magyarországon szurkolhatnak a bringásoknak, a szombati Hungarian GP-n a magyar bajnok Lovassy Krisztián is tervezi a részvételt, de kontinentális csapatunk, az Utensilnord is indul a futamokon, valamint a legjobb magyarokat is láthatjuk más csapatokból.

Aki szeretne szurkolni a versenyzőknek, megteheti ezt a Győr-Komárom-Nyergesújfalu-Esztergom-Visegrád útvonalon. A 152 kilométeres szakasz délben rajtol a győri ETO Parkból, és a mezőny fél 3 után érkezhet Visegrádra, ahol három és fél hegyi kört tesznek meg, majd 4 óra előtt kerülhet sor a befutóra a bobpálya tetejénél.

A magyar verseny útvonala

A magyar verseny útvonala

 

Eredmény – Grand Prix Poland:

1. BASKA Erik (SVK) Dukla Trencin Trek
2. HOCHMANN JIRI (CZE) JiriTeam Dukla Praha
3. DETKO Artur (POL) Mexller
4. WOJCIECHOWSKI Piotr (POL) Mexller
5. DABKOWSKI Konrad (POL) ActiveJet Team
6. KIRPSZA Piotr (POL) BDC Marcpol
7. GRONKIEWICZ Kacper (POL) BDC Marcpol
8. BISSINGER Florian (GER) WSA-Greenlife
9. NOWAK Mateusz (POL) CCC Polsat Polkowice
10. HOSEK Josef (CZE) Bauknecht – Author

További magyar vonatkozású eredmények:

26. RÓZSA Balázs – Utensilnord
46. KUSZTOR Péter – Amplatz – BMC
88. MAZZI Alessandro – Utensilnord
98. BENDEGÚZ Bernárd – Utensilnord
DNF MADDALUNO Gennaro – Utensilnord
DNF KENYERES Ábel – Utensilnord

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo