fbpx

Szlovák győzelem a MTB Magyar Nagydíjon

Nemzetközi mezőnyben, végül szlovák győzelemmel zárult a szombati McDonald’s BringaMánia Fesztivál első napján megrendezett Mountain Bike Magyar Nagydíj. Martin Haring magabiztos, több mint 2 perces fölénnyel nyerte a versenyt.

XCC híd

A Magyarországon újdonságnak számító XCC verseny a McDonald’s BringaMánia Fesztivál első napján, augusztus 31-én a Mátrában debütált. A több mint százfős mezőny 14 órakor rajtolt a sástói Oxygen Adrenailn Parkból, ahol gyermek, amatőr felnőtt, master és elit kategórákban, összesen 23 korosztályban indulhattak a montisok.

Martin Haring_ok

Az elit férfiak között komoly harc folyt a győzelemért az erős nemzetközi mezőnyben. A rajt után Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), Szalay Péter (Cube Balaton Team), Csielka Márk (Waberer’s Aerus Cube MTB Team) és a szlovák Martin Haring (CK Banska Bystrica Cycling Team) tört az élre. Haring az első kör után leszakította maga mögött Buruczkit és Szalay-t, és kemény tempót diktálva végig az élen tekert.

XCC

A második és harmadik hely sorsa kevésbé volt kiszámítható: Buruczki a hatodik körben egy technikai kiállást követően a negyedik helyre csúszott vissza, de egy körön belül visszavette pozícióját az akkorra magát második helyre felküzdő Csielka Márktól. Végül Szalay visszaállt a harmadik helyre és az utolsó körre stabilizálódott a sorrend.

matra_xcc_034

A hölgyeknél elit kategóriában Dósa Eszter a Vitalitás SE Scott-Nutrixxion versenyzője, master nők között Csikesz Orsolya, a szegedi Team Heavy Pedál kerekese, amatőr felnőtt nőknél pedig Farkas Livia állhatott a dobogó legfelső fokára.

matra_xcc_041

A felnőttek után 17 órakor a gyermek kategóriák kis versenyzői is rajthoz álltak 5 kategóriában U5-től U13ig, kategóriánként eltérő hosszúságú pályákon. A legfiatalabb „ versenyző” 1,5 éves volt, és egy háromkerekű bringával vágott neki a távnak._MG_7698

A Fesztivál első napján zajlott az országúti Rose-Velo.hu Kékesi Csúcstámadás is, ahol 650 kerekes küzdötte le a Gyöngyös-Kékestető rövid, de izzasztó távot. A versenyt a férfiaknál Makács Gábor, a hölgyeknél Dr. Karasz Zsuzsanna nyerte.

_MG_7914

Az elit licenses versenyzők számára kiírt Kékes Nagydíjon Szalay Péter bizonyult a legjobbnak, míg hölgyek között Dósa Eszter győzött, aki ezen a versenyen a mountain bike-ját cserélte országútira.

Fotógaléria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.638848899482475.1073741837.133666210000749&type=1

A fesztiválról bővebben: www.bringamania.hu

Eredmények – MTB Magyar Nagydíj: www.temposport.hu

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.