Szenzációs világkupa: Absalon és Gunn-Rita győztek, Parti harmincadik!

Parti András, az EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team versenyzője élete legjobb mountain bike világkupa-eredményét produkálva a 30. helyen végzett a franciaországi La Bresse pályáján!

A sorozat negyedik fordulója azonban nem csak magyar szempontból szolgált szenzációval, hiszen gyermeke születése óta először tudott nyerni világkupa versenyen a mountain bike sport nagyasszonya, a norvég Gunn-Rita Dahle, valamint az elit férfiak között is egy „régi motoros”, az idén ismét remek formában versenyző olimpiai címvédő, a francia Julien Absalon szerezte meg a győzelmet.

Absalon a Houffalize-ban aratott sikere után már második győzelmét szerezte a sorozatban, ezúttal hazai pályán a legrosszabbkor elszenvedett bukás ellenére is nyerni tudott – bár éppen hogy – a cseh Jaroslav Kulhavy előtt. Parti András az 1 óra 37 perces versenyen Absalon mögött 7:24 perc hátrányban érkezett egy nagyon erős mezőnyben, a 30. helyen, ami talán az eddigi legkiválóbb eredménye a magyar férfi mountain bike sportnak, s nem mellesleg 46 UCI-ranglista pontot ért.

„Nagyon jól sikerült ez a verseny, maximálisan elégedett vagyok! Ez életem eddigi legjobb világkupa-helyezése és Magyarországé is a felnőtt férfiak között. Már reggel éreztem, hogy jók a lábaim, reméltem, hogy egy jó versenyt tudok ma futni. Azt hiszem, ezzel magamnak is bizonyítottam, hogy ott a helyem az olimpián, amire a kvalifikáció ezzel a versennyel le is zárult. A jövő héten hirdeti ki az UCI a kvótákat, de nekünk minden bizonnyal meglesz. Most néhány nap pihenés jön, mivel már elég régen, március elején kezdtem a szezont és sok pihenésre nem volt időm, majd – remélhetőleg – felkészülés az olimpiára, de addig is szeretnék még beérni a következő világkupákon a top 30-ba!” – összegzett pekingi olimpikonunk, aki Londonban másodszor lehet a magyar olimpiai csapat tagja.

Parti András

A nemzetek olimpiai kvalifikációs rangsorát a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) az elkövetkezendő napokban zárja; Magyarország kvótaszerzése esetén Parti András utazik Londonba; erre a hölgyeknél a francia világkupa pályáján bokaszalag sérülést szenvedett Benkó Barbara (Focus MIG Team) lehet esélyes.

Eredmények

Férfiak:
1.     Julien Absalon (Fra) Orbea Racing Team     1:37:33
2.     Jaroslav Kulhavy (Cze) Specialized Racing     0:00:07
3.     Ralph Naef (Swi) Multivan Merida Biking Team     0:00:40
4.     Florian Vogel (Swi) Scott – Swisspower MTB Racing Team     0:01:24
5.     Fabian Giger (Swi) Rabobank Giant Offroad Team     0:01:41
6.     Christoph Sauser (Swi) Specialized Racing     0:02:08
7.     Jean-Christophe Peraud (Fra)     0:02:20
8.     Maxime Marotte (Fra) BH – SR Suntour – Peisey Vallandry     0:02:35
9.     Max Plaxton (Can)     0:02:51
10.     Lukas Flückiger (Swi) Trek World Racing     0:03:20

30.     Andras Parti (Hun) Euroone-Waberer’s-Cube MTB Team     0:07:24

Nők:
1.     Gunn-Rita Dahle Flesjaa (Nor) Multivan Merida Biking Team     1:39:57
2.     Katerina Nash (Cze) Luna Pro Team     0:00:16
3.     Julie Bresset (Fra) BH – SR Suntour – Peisey Vallandry     0:00:55
4.     Catharine Pendrel (Can) Luna Pro Team     0:01:12
5.     Maja Wloszczowska (Pol) CCC Polkowice     0:02:22
6.     Georgia Gould (USA) Luna Pro Team     0:02:46
7.     Katrin Leumann (Swi) Ghost Factory Racing Team     0:03:06
8.     Annie Last* (GBr) Milka Brentjens MTB Racing Team     0:03:20
9.     Emily Batty (Can) Subaru – Trek     0:03:51
10.     Sabine Spitz (Ger) Sabine Spitz Haibike Team     0:05:14

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.