fbpx

Szenzációs eredmény! – Magyar kerékpáros sztár születik

Valter Attila megszerezte pályafutása eddigi legjobb WorldTour eredményét, a Katalán Körverseny utolsó szakaszán szökésből a 3. helyen ért célba.

Az elmúlt hét bővelkedett nemzetközi országúti versenyekben és szerencsére már több magyar versenyzőnek is szurkolhattunk a TV-közvetítések alatt, amire talán még soha nem volt példa a magyar kerékpársport történetében. Ráadásul nem arról volt szó, hogy egy magyar is ott van a mezőnyben és talán értékelhetően be tudja fejezni a versenyt, hanem aktívan részt vettek a versenyben.

A múlt héten zajló WorldTour kategóriás Katalán Körversenyen Valter Attila hívta fel magára többször is a figyelmet, a tavalyi Tour de Hongrie győztese most nem az összetettért volt harcban, hanem a szökésekben vállalt aktív szerepet. Több szakaszon is szökésbe került az FDJ csapatában versenyző magyar bringás és végül az utolsó szakaszon jött ki számára a lépés. A világelit mezőnyben olyan sztár versenyzőkkel került szökésbe, mint Thomas de Gendt és Matej Mohoric, ami eleve nagy szó. A két említett bringással a végén már nem bírta a tempót, de a hazaérés sikerült, a mezőny előtt pár másodperccel ért célba Valter Attila, ami számára a 3. helyet jelentette a hetedik, zárószakaszon, azaz megszerezte élete első WorldTour dobogóját.

„Micsoda szakasz, nagyon boldog vagyok, hisz ez az első WorldTour dobogóm. A durva kezdés után napról-napra jobban éreztem magam ezen a viadalon, és ez önbizalmat adott. Éhes vagyok a sikerre, alig várom a következő verseny rajtját” – mondta Valter Attila.

Egyértelműen látszik, hogy Valter Attila folyamatosan fejlődik, egyre feljebb lépked a világelitben, ennek jó bizonyítéka a mostani 3. hely is. Lassan eljutunk odáig, hogy már nem lesz lehetetlen, hogy egy magyar versenyző akár egy háromhetesen is szakaszt nyerjen. Bár itt halkan megjegyezném, hogy Valter Attila képességeit nézve őt biztosan előszeretettel fogja a jelenlegi csapata fontos hegyisegítőként használni, ha lesz a csapatban komoly összetettre esélyes versenyző.

Dina Mártonról sem szabad megfeledkezni, a múlt héten ő a Settimana Internazionale Coppi e Bartali 2.1-es versenyen állt rajthoz, ahol a hegyi trikóért volt végig versenyben, pontosabban a második szakaszon megszerezte a legjobb hegyimenőnek járó mezt és csak az utolsó, azaz az ötödik szakaszon tudták róla levenni, de így is a második helyen végzett a hegyi összesítettben, ami szintén hatalmas eredmény.

„Sajnálom, szerettem volna megtartani a zöld trikót, de ma két problémám volt, a bal és a jobb lábam. Nem volt bennem több, próbáltam ugyan tartani Osorio kerekét, de nem sikerült. Ez a kerékpársport szépsége. Holnap reggeltől még komolyabban fogok azért dolgozni, hogy elfelejthessem ezt a csalódást, és tovább küzdjek a céljaimért” – foglalta össze Dina.

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo