Sok olvasónk 1993-ban, amikor az újság elődje, a Dave Erickson által alapított Mountain Bike Action Hungary indult, még pajzán gondolat sem volt. Szerkesztőségünk régebbi tagjai viszont akkor már egy ideje montiztak. Nem nehéz utána számolni, hogy már keményen a harmincas éveink közepe felé, vagy már azon is túl vagyunk, azaz jó két évtizede hajtjuk a pedált…
Profi déhás a 90-es évek elején: cicanaci, canti fék, merevvilla…
De mit is jelentett montizni a kilencvenes évek elején? Sopronban, ahol felnőttem, és ahol ma minimum négy komoly bringabolt van, csak a járműalkatrész boltban lehetett kerékpárt kapni. Csepel Sast meg Campinget, néha egy-egy BMX-et. Páraknak később sikerült magán úton Ausztriából behozniuk pár Offroad, Sator vagy Kettler, esetleg Bianchi gépet. A pénztelen tömegeknek viszont maradt a sufnituning: reszeltük a canti fékeket, fúrtuk a lyukakat, hogy könnyítsünk, terjedtek a dögnehéz fékmerevítő patkók, fűrészeltük a kormányt, mert a keskeny volt az igazi profizmus jele. Szóval dübörgött a dilettantizmus, hiszen senki nem látott még igazi montit, meg versenyt. Közvetlenül a kilencvenes évek legelején volt itthon először igazi, több helyszínes MTB kupasorozat, ami akkor egyenlő volt a cross countryval. Sopronban ’92-ben láttunk először telót, ami hihetetlen négy centit mozgott – papíron. Gyakorlatilag egy jobb Ritchey Logic acélvilla is kényelmesebb és jobban irányítható volt. Aztán megnyílt a Heavy Tools bolt, ahol minden nap megnézhettünk élőben egy 62.000 forintos (tehát teljesen elérhetetlen) Deore DX-es Alu Compot. Ez már maga volt a földi paradicsom. Ahogy a pozícionált váltók megjelenése is… Fiatalabbak kedvéért: a lánc nem ugrott egy kattintással magától a helyére, hanem érzésre kellett megtalálni a következő fokozatot.
A CC élmezőny 15 éve: John Tomac (Raleigh), Tinker Juarez (Klein), Gerhard Zadrobilek (GT Xi Zang Lee) és Thomas Frischknecht (Ritchey P-21). Utóbbi itt még telós stucnival (!) ment
Ebbe a lelkes, ám tökéletesen hozzá nem értő világba robbant be Dave újságja, hogy irányt mutasson: az első számokban Manitou (még amikor bringákat is gyártottak), Fat Chance (még amikor létezett) és Yeti bringák bemutatói. Interjúk Ned Overenddel, John Tomac-kel, Jimmy Deatonnel. Előtte soha nem hallottuk ezeket a neveket, ezzel valószínűleg a mai fiatalok megint így vannak már, de magoltuk az adatokat és rojtosra olvastuk a cikkeket. Ők lettek a sztárjaink, és a bringáink az elérhetetlen vágyálmaink. A rendszerváltás okozta eufórikus örömöt, naiv lelkesedést és bájos vadkeletiséget megérezte a Nyugat is, mert kuriózumként az évtized közepén – Dave hathatós közbenjárására – idehozták a világkupát Budapestre, amin olyanok is indultak, mint René Wildhaber, aki ugye ma a világ egyik legjobb endurósa.
Ilyen Yeti volt az, amivel Jimmy Deaton és Missy Giove évekig verte a férfi és női DH mezőnyt. A rugóút öt centi körül volt elöl és hátul is
Ennek apropóján járt akkor hazánkban a német Mountain Bike magazin. Pontosan tizenöt évvel ezelőtt a júliusi számukban jelent meg a számukra vadromantikus (Magyar)ország montisairól a következő cikk, amelynek szó szerinti fordítását kortörténeti dokumentumként közöljük:
——————————————
Helyszín: Budapest
Nincs még egy város Keleten, amely ekkora érdeklődéssel fordulna a Nyugat felé. Az emberek nem kérnek sem a szocializmusból, sem a katonai rezsimből. Eközben a hegyikerékpározás egyre fontosabb szerepet játszik a helyi fiatalok életében, a kerékpár egyaránt státusz- és szabadságszimbólum. A Mountain Bike az első világkupa keretein belül figyelte meg a magyar színteret.
A budapesti világkupán a rajongók teljesen kifordultak önmagukból: házilag készített kereplőkkel, kavicsokkal töltött palackokkal sarkallták a profikat még jobb teljesítményre. Emellett olyan hangosan üvöltöttek, hogy majd beszakadt a versenyzők dobhártyája. A keleti elnyomásból semmi sem volt érezhető a VK-n. Nyíltnak és öntudatosnak mutatták magukat a magyarok a pálya szélén. Ugyanakkor elragadtatottan és lelkesen szemlélték a VK cirkusz színes világát. A profik bringáit az utolsó csavarig áttanulmányozták, a rajongók pedig autogramokra és relikviákra vadásztak.
Fat Chance Titan: azóta sem készült szebb bringa. Rajta a kor etalon cuccai: Syncros nyeregcső, Cook Bro’s hajtókar, és az itthon is mindenki által használt Panaracer Smoke külsők. Érdemes a combos áttételeket is megfigyelni
Éjjel-nappal a csapatok kamionjai körül nyüzsögtek és figyelték hőseiket munka közben. Hiszen ki tudja mikor térnek vissza a világ első számú versenyzői a Duna menti városok királynőjének tartott Budapestre…
Négy éve még megfordultak a járókelők, ha Budapest utcáin egy mountainbike-ot láttak elsuhanni. Ma már a terepkerékpárok látványa olyan megszokott dolog, mint a Trabi a Mercedes mellett. A hegyikerékpár előre törése terén Magyarországon már megállíthatatlan: szupermodern boltok állnak az ócska kis sufnituning bódék mellett, ahol minden csavart helyben gyártanak le. A magyar montisok abszolút naprakészek: az Oakley szemüveg kerülő nélkül az USÁ-ból érkezik. Az olyan nevek, mint RockShox, Ritchey vagy Ringlé nem hangzanak idegenül. Mindazonáltal a látszat csal: a montizás Magyarországon a legdrágább sport. Egy átlagos munkavállalónak nagyjából háromhavi fizetését kell összegyűjtenie egy LX-es géphez. Az olyan tuning alkatrészek ára pedig, mint mondjuk egy Manitou villa, gyakran meghaladja a komplett bringáét. Keleten az 1991-es politikai fordulat óta a biciklik ára drasztikusan megemelkedett. Két éve egy Scott Boulder átszámítva még csak 350 dollárba került, most viszont már 800 dollárt kell kipengetnie egy lelkes bringásnak.
Amikor mi kezdtünk bringázni csak a színesség számított…
A Szabadság-hegy szilárdan bringás kezekben van. Régebben a szocialista országok lányai itt pihenték ki magukat, ma viszont a Slalom Klub fiai tombolnak idefent. A hatalmas területen egy sport- és szabadidőparkot alakítottak ki, ahol a montisok számára (semmiben) nincsenek határok. A számtalan triál és montis ösvény egy mesés bringás paradicsom. A sportpálya mellett még két félcső, egy freestyle- és egy gördeszka pálya is van. A srácok egész nap ott nyomatják, gyakorolják az új mozdulatokat és trükköket.
A jelenlegi ifjúsági szállás pincéjében van a harmincfős klub otthona. Itt minden megtalálható, ami elengedhetetlen egy modern egyesület életéhez: szauna, pihenő- és hálószobák, fitnesz- és tornaterem, öltözők, zuhanyzó, közösségi helyiség tévével, műhely és a bringáknak tároló helyiség. A fiatalok emellett jó barátai David Ericksonnak, aki gyakran kíséri el őket egy-egy tekerésre, majd hajnalig bulizik velük. Természetesen vannak versenyek is, de a szlalomosoknál a szórakozás az első. Szabadidejükben a Szabadság-hegyen találkoznak, és a környéken száguldoznak bringával. Tavaly közösen Kaprunba utaztak, hogy a sztárjaikat egyszer testközelből is láthassák. A falakon rengeteg fotó látható az emlékekről, amelyek mindegyike egy újabb izgalmas történetről mesél.
Mr. Yeti: a különleges
Rosta Gábornak öt évig kellett spórolnia. Csak ezután engedhette meg magának az álombringáját. 3600 dollárért rendelt magának egy Yeti A.R.C.-t Amerikából. Azóta a barátai kedvesen csak Yetinek hívják. De nem csak azért, mert mindig a durangói kultmárka egyen mezében feszít, hanem mert ő az egyedüli, akinek Magyarországon ilyen bringája van. Gábor életében messze a bringázás a legfontosabb. Bár a húszéves montis gyógyszerészként dolgozik, szívesebben bütykölget szerelőként a Slalom Klubnál. Szabadidejében a kollégái bringáit szereli, túrázni jár velük a Budapest környéki erdőkbe, bulizgat és élvezi az életét.
David Erickson
„Kezdetben az emberek még némán álltak a pálya szélén és csak kívülállóként bámulták a montis futamot”- meséli a magyar montizás ősapja, David Erickson. „Most már ugyanolyan őrülten szurkolnak, mint az amerikaiak.” David két évvel ezelőtt alapította meg a Mountainbike Action Hungary nevű magazint. Attól a naptól fogva meredeken nő a hegyikerékpározás népszerűsége és az iránta tanúsított lelkesedés. „Pár éve még csak százötven induló volt a rajtvonalnál, ma már legalább hatszáz versenyző küzd versenyenként. A hegyikerékpározás különösen vonzó a fiatalok számára.” A 31 éves David eredetileg Kaliforniából származik, ahol régebben egy nagy számítógépes cégnek volt az egyik vezető beosztású alkalmazottja. Pár év stressz után egy csapásra döntenie kellett, mert az orvosa két lehetőség elé állította: vagy elmegy nyaralni vagy meg fog halni. Így feleségének hazájába, Magyarországra ment. A tervezett három hónapból egy új élet lett. Megalapította az amerikai Mountainbike Action magyar változatát, és azóta írja cikkeit alkatrészekről, kultuszról és emberekről. Közben pedig Magyarországon maga is kult-személyiséggé vált. Ahogy Zap a Mountain Bike-nál, úgy David a magyar színtér különc figurájaként szeret megjelenni. Arra pedig különösen büszke, hogy hároméves harc és számos az UCI-val történő levélváltás után Magyarországra tudta hozni a világkupát.
Szöveg: Michael Badichler és KGÁdám
Fordította: KGÁdám
