fbpx

SR Suntour Axon Werx Carbon XC-villa teszt: mindent tud, amit a legjobbak, sőt…

Mountain bike cross-country és maraton versenyzésre is alkalmas teleszkópos villát tesztelhettünk az SR Suntour Axon Werx Carbon személyében, ami bizonyította, hogy ott a helye a legjobb XC villák szűk elitjében.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az összes tesztvilla közül ebbe sürítette a Suntour a legtöbb tudását.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az összes tesztvilla közül ebbe sűrítette a Suntour a legtöbb tudását.

Biztos akad, akinek tajvani gyártótól a kedvező árú kerékpárokban található OEM villák jutnak eszébe, nos az Axon Werx Carbon nem ez a kategória. Karbon lábak, váll, karbon nyak, szuperül mozgó belsőségek, versenyképes tömeg. Nem nagyon lehet belekötni. Ennek persze elkérik az árát is, furcsa lenne, ha ez nem így lenne, de azért minimálisan még így is kevesebb pénzt kell leszurkolni ezért a Suntour telóért, mint a legnagyobb nevű konkurensek legdrágább termékeiért.

axon_werx_235

Az ár nyilván fontos szempont, végeztem egy kis saját felmérést a jelenleg kapható csúcs XC villák között. Nos, kettőt kivennék a kalapból, hiszen a legújabb generációs Fox-ok pillesúlyúak (1400 gramm alatt) és mozgás szempontból is hőskorukat idézik, de 50%-kal drágábbak az Axonnál. Hasonló a helyzet a karbon Lefty-kkel, vagy kisebb gyártók szuperkönnyű csúcsvilláival.

axon_werx_245

Ami a Suntour versenytársa lehet, a Rock Shox Sid WorldCup széria, vagy a DT csúcs XC villái. Ezek kb. 20%-kal drágábbak. Mozgás szempontjából kicsit mások, igazából ízlés kérdése, ki mit szeret, a Suntour Axon Werx a DT-re hajaz nagyon. Merevség szempontjából a SID a nyerő ezek közül. Mind a DT csúcs telói, mind a SID WorldCup-ok könnyebbek kicsit az Axonnál,

axon_werx_236

Amit az Axon Werx Carbon árszintjén meg lehet vásárolni, azok a Kashima bevonatos régebbi Fox-ok, a jobb elektromos e-lockos Magura villák, vagy a nem WorldCup szériás Sid-ek. Ár/érték arányban tehát kimondhatjuk, hogy jó vétel a Suntour.

axon_werx_238

Az Axon Werx karbon és alumínium nyakkal is létezik, mi az előbbit kaptuk tesztre. Néhány gramm előnyt jelent ez, levágott nyakkal nem sokkal lépi túl az 1500 grammot, és ebben már a lockout kar is benne van, hiszen az is hozzá tartozik (1565 g). A tömegről többet ne is beszéljünk, mert egy nagyon könnyű villát kisebb kihívás készíteni, mint olyat, ami szuperül működik.

axon_werx_239

Ahogy már írtam, karbon lábakon áll a teló, magnézium papucsokkal, alapból 160 mm-es tárcsához passzoló postmount fékkonzollal, Q-Loc gyorszáras titán átmenőtengellyel. Az újabb generációs Axon Werxen már a váll is karbon, a nyak pedig választható szintén a szénszálas anyagból, 1,1/8-1,5”-es tapered kivitelben. A becsúszószárak 32 milliméteresek, 7050-es alumíniumból.

axon_werx_237

Az Axon Werx az új RL-RC patront használja a csillapításhoz, ami három az egyben megoldás, egy patronon keresztül állíthatjuk a kis sebességű kompressziót, a visszaút csillapítást és a lockoutot. A gyakorlatban remekül finomhangolható a rendszer és a tömeg szempontjából is optimális megoldás ez.

axon_werx_241

A jobb szár alján lévő tekerő, amivel a visszaút csillapítást állítjuk, nagyon finoman működik, de ez elmondható az egész villáról, ugyanez igaz a kis sebességű kompressziót állító csavarról a szár tetején. Nálam nagyjából középértékek adták ki az igazit, vagyis el nem tudom képzelni, hogy létezik olyan ember, aki ne tudná belőni ízlésének megfelelően.

A lockout bowdenjének megszorításához le kell szerelni a fedőlapot, majd így megszorítani egy kis fogasléc elemben, de miután ezt megtettük, olyan pontos, kormányról vezérelhető lockoutot kapunk, ami mögött elbújhatnak a nagynevű gyártók. A kar határozott, a kioldókart pedig csak meg kell pofozni mutatóujjunkkal, akár a kormány szorítása közben.

axon_werx_246

A titán Q-Loc gyorszár szintén műremek, gyorsabban és egyszerűbben oldható, zárható a tengely, mint bármilyen más ismert megoldás. ráadásul külön csak 70 grammot nyom, ami egy hétköznapi csavaros tengelynek sem rossz adat. A kerék kivételekor ha oldjuk a kilincset, meg kell nyomni a túlsó oldalon a kis gombot, így a kis piros lamellák visszahúzódnak és kihúzható a tengely.

axon_werx_244

A légkamra a bal szárban kapott helyet. Már amikor a kupakot letekerjük, akkor is érezhető, milyen igényes kidolgozású termékkel van dolgunk. A PSI érték beállítása nagyon egyszerű, a táblázat szerint pont annyi PSI-t kell belefújni, ahány kilót nyomunk. Tehát az 55 kg alattiaknak 40-55 PSI-t, az 55-65 kiló közöttieknek 55-65 PSI-t és így tovább, a 100 kilósoknak 100-at. A SAG-nak a villáknál szokásos 15-30% között kell lennie, felhasználástól függően.

axon_werx_247

A táblázatos értéket túlfújtam, aztán onnan engedtem alkalmanként vissza a légkamra nyomásából. Újból és újból örömmel konstatáltam, hogy ezt a villát bizony vétek túlfújni, mert elképesztően finom mozgása van a felső tartományban. Nem létezik az a sok villánál érezhető holtpont, amit „át kell szakítani”, hogy meginduljon. A mozgás aztán lineáris, azaz egyre nagyobb döccenők kellenek az egyre nagyobb mozgáshoz.

axon_werx_250

Mivel nagyon finoman megindul és kis erő hatására is szépen mozog, csodásan kisimítja például ülve, felfelé vagy síkon tekerve a gyökeres, köves terepet. Cserébe kiállva tekeréskor persze pogózik, a Suntour Axon Werx olyan villa, melynél érdemes használni a lockoutot, szerencsére élmény kezelni, sok más konkurens gyártóéval ellentétben. A csillapítás mesés és nagyon pontosan szabályozható.

axon_werx_251

Egy XC villához nagyon illik szerintem a lineáris karakterisztika, lefelé magabiztossá tesz. Nincs szükség arra a progresszivitásra, mint a komolyabb lejtőző gépeknél, ahol be kell kalkulálni, hogy nagyobb letörésekről ugrálnak vele, ezért egyre jobban keményedni kell a telónak az út végére, mert óriási erőhatásokat is tolerálnia kell.

axon_werx_248

Fontos kérdés a merevség az irányíthatóság szempontjából. Nos egy Sid Brain után került be közvetlenül a bringába, és minimálisan érezhető volt merevségbeli különbség a Sid javára, aszfalton kanyarogva, fékezve. Később viszont, ahogy mentem vele kicsit, már soha nem éreztem hiányosságot, semmi gond nem volt az irányítás pontosságával, nem éreztem csavarodást fékezésnél.

axon_werx_234

Összességében egy valóban versenyzésre is alkalmas villa a Suntour Axon Werx, tulajdonképpen nincs gyenge pontja. Pont azt tudja, amit a felhasználási területe megkövetel, így különösebben érdekes értékelést nehéz is írni róla. A teszt tartós volt, nyár óta bent van a bringában, probléma sem merült fel semmi, nem eresztett, nem mutatta kiszáradás tüneteit.

Az SR Suntour Axon Werx Carbon 29-es villa magyarországi ajánlott fogyasztói ára 390 000 Ft, Suntour villákról bővebb információ a hazai forgalmazó oldalán található: http://neuzer.hu/cms/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo