fbpx

Retteghet a világ: élesben Cavendish szupervonata – Tirreno-Adriatico 6. szakasz – videó

Brutális fölénnyel nyerte az Omega Pharma – Quick-Step csapata a mai hajrát; Contador 9 kilométerre az összetett győzelemtől.

Tirreno-adriatico-stage-6-profile-2014

Ma a sprintereké volt a terep, a 187 kilométeres szakasz kulcsmomentuma a 40 kilométerrel a cél előtt magasodó Sant’ Elpidio a Mare dombocska volt, ahol a Cannondale olyan tempót diktált, ami Marcel Kittelnek (Giant-Shimano) már sok volt. Egy darabig még úgy tűnt, csapattársai segítségével felér a mezőnyre, de végül nem járt sikerrel.

Sant’ Elpidioba érve, a szökevényeket annak rendje és módja szerint utolérve megint városi kőrözés várt a kerekesekre. Itt még Gilbert bepróbálkozott, de az elmúlt napok megpróbáltatásai után a versenyben maradt sprinterek csapatai aligha engedhették meg, hogy bárki is elvegye a lehetőségüket, így hamar utol is érték az ex-világbajnokot. Az Omega és a Lotto csapata felsorakozott, végükön Cavendish-sel és Greipellel, ám az egyik kanyarban a Gorilla csapata hibázott, páran el is vágódtak, közben a kék-feketék rákapcsoltak…

A 2009-es Columbia vonatot idéző felvezetés eredménye olyan hatalmas Cavendish győzelem lett, hogy időkülönbséggel ért át a célvonalon, még Petacchi is második lett, Renshaw is befért a 10-be. A riválisok csapatai el kezdhetik vakarni a fejüket, mi lesz a Tour lankás szakaszain…

Fotó: Stefano SIrotti / sirotti.it

Fotó: Stefano SIrotti / sirotti.it

Az esélyesek között semmi nem változott, leszámítva, hogy a tegnap 11. helyre visszaeső Horner feladta a versenyt. Holnap rövid időfutammal zárul a verseny.

Videón a befutó

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]http://www.youtube.com/watch?v=lL0lsIp6mII[/youtube]

 

A szakasz végeredménye:

1 Mark Cavendish (GBr) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 4:16:15
2 Alessandro Petacchi (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
3 Peter Sagan (Svk) Cannondale
4 Arnaud Demare (Fra) FDJ.fr
5 Tony Hurel (Fra) Team Europcar
6 Robert Wagner (Ger) Belkin Pro Cycling Team
7 Kristian Sbaragli (Ita) MTN – Qhubeka
8 Bartosz Huzarski (Pol) Team NetApp – Endura
9 Mark Renshaw (Aus) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
10 Davide Appollonio (Ita) AG2R La Mondiale

 

Az összetett állása:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo  25:17:15
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:02:08
3 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff-Saxo 0:02:15
4 Julian David Arredondo Moreno (Col) Trek Factory Racing 0:02:39
5 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:02:40
6 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Team Sky 0:02:50
7 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:02:51
8 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:02:56
9 Giampaolo Caruso (Ita) Team Katusha 0:02:58
10 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:03:06

Tirreno-Adriatico 1. szakasz

Tirreno-Adriatico 2. szakasz

Tirreno-Adriatico 3. szakasz

Tirreno-Adriatico 4. szakasz

Tirreno-Adriatico 5. szakasz

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo