fbpx

Pozzato visszajátszotta magát a válogatottba!

Az elmúlt hétvégén Franciaországban és a lombardiai olasz klasszikusokon mutatott kirobbanó formája következtében Paolo Bettini szövetségi kapitány – korábbi kijelentésével ellentétben – a héten már Filippo Pozzato nevét is említette a firenzei vb-n részt vevő versenyzők között.

GP Ouest France - Plouay 2013

Pozzato beválogatása nem is annyira ellentétes Bettini korábbi álláspontjával, hiszen egy hónapja úgy fogalmazott, Pippónak győzelmekre van szüksége, hogy beférjen. Nos, Pippo hozta a győzelmeket, ráadásul egy héttel az olaszországi Coppa Agostini versenyen aratott sikere után a Lampre-Merida klasszisa a legrangosabb kerékpáros versenysorozatban, a WorldTour-ban is bizonyított, megnyerve Franciaországban a GP Ouest France viadalt. Ez egyben a csapatot szponzoráló Merida kerékpárgyár új csúcsmodelljének, a Merida Reacto EVO országúti bringának is a legnagyobb eddigi sikerét jelentette, s talán a Lamprésok idei teljesítményével eddig elégedetlen tulajdonos, a Galbusera család is megenyhült kicsit…

GP Ouest France - Plouay 2013

A tavaszi klasszikusokon mutatott mérsékeltebb teljesítmény után Pozzato jól használta ki a nyári hónapokat, hogy felkészüljön a szezon második felére. Legutóbb a három lombardiai egynaposon is remek formát mutatott, ami kitartott a Plouay környékén rendezett francia WorldTour verseny, a GP Ouest France kemény pályáján is. A GP Ouest France rajtját követően egy négyfős szökevénycsoport lépett meg, akiknek a mezőny komoly teret adott, előnyük a 16 és fél percet is elérte. Két körrel a befutó előtt azonban a mezőny rákapcsolt, ekkor Davide Cimolai, Elia Favilli és Daniele Pietropolli keményen dolgoztak, hogy a Lampre-Merida kapitányát jó pozícióba hozzák. Pozzatónak csak az utolsó 5 kilométeren kellett a maga erejéből megvívni a csatát, és kitűnő taktikai érzékkel oldotta meg a feladatot, amihez technikai részről a Reacto EVO kerékpár is segítségére volt.

GP Ouest France - Plouay 2013A sportigazgatónkkal, Bruno Vicino-val részletesen elemeztük a pályát, és kiderült, hogy amennyiben szembeszél fúj, türelmesnek kell lennünk – engedett bepillantást Pozzato a kulisszák mögé, miután megszerezte az utóbbi évek legfontosabb győzelmét. Pozzato megmutatta, hogy kötélidegei vannak, hiszen a lehető legtovább szélárnyékban maradt, miközben a 70 főre fogyatkozó főmezőny a belga Greg Van Avermaet-t üldözte. Pippo az utolsó pillanatig kivárt, hogy Plouay-ban, a célegyenesben minden erejét beleadva támadhasson.

A spórolás az utolsó kilométereken meghozta gyümölcsét: a hajrában Pozzato robbantására senki nem tudott válaszolni, így a korábbi kétszeres olasz bajnok harmadik győzelmét szerezte a szezonban, bizonyítva, hogy számításba kell venni nevét az olasz válogatott összeállításánál a firenzei világbajnokságra. Ez a siker óriási jelentőséggel bír, nem csak nekem, de az egész Lampre-Merida csapat, a Galbusera-család, és a technikai szponzorunk, a Merida számára is. És természetesen ez a győzelem a nyáron végzett nagyon kemény tréning jutalma – tette hozzá a Lampre-Merida klasszisa.

 

Eredmény:

1. Filippo Pozzato, ITA/TEAM LAMPRE-MERIDA 5:59:54

2. Giacomo Nizzolo. ITA/Radioshack Leopard, azonos idővel

3. Samuel Dumoulin, FRA/AG2R la Mondiale, a. i.

4. Jurgen Roelandts, BEL/Lotto Belisol, a. i.

5. Daniele Bennati, ITA/Team Saxo-Tinkoff, a. i.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo