fbpx

Peter Sagan nyilatkozott a váltásról

A még mindig csak 26 éves világbajnok, Peter Sagan új csapatával kapcsolatban nyilatkozott a Cyclingnewsnak, tól az első összetartáson.

peter_sagan

A megérdemelt pihenőbe még beleférnek a hasonló jótékonysági események, Sagan Kaliforniában támogatott egy gyermekmentő alapítványt.

A szlovák sztár évi 6 millió eurós rekordfizetésért igazolt 3 évre a Bora-Hansgrohe csapatához, akik a nemzetközi első osztályba tartanak 2017-re.

Nagyon izgalmas, mert egy kis csapatból alakul éppen egy nagy csapat, és hiszem, hogy segítünk ebben a fejlődésben – mondta Sagan a Cyclingnews-nak, a többes szám a népes kelet-európai kontingensre utal, akik a Tinkoffból érkeztek, Juraj Sagan, Maciej Bodnar, Michael Kolar and Erik Baška Rafal Majka, Pawel Poljanski, valamint Jay McCarthy is a feloszló WorldTour gárdából igazolt át a (minden bizonnyal) új német WorldTour csapatba.

Októberben találkozott először hivatalosan Peter Sagan a csapattal, az első összetartás keretében sor került felmérésekre is:

Először találkoztunk a csapatvezetőkkel, a személyzettel és minden rendben volt, nagyon jók voltak az első benyomásaim, várjuk az első edzőtábort. Mivel sokan mentünk át a Tinkoffból, nem csak jó csapattá érik a Bora, de a beilleszkedés is könnyebb.

A világbajnok a Santos Tour Down Under-en, Ausztráliában kezdi majd a szezont a tavaszi klasszikusokra és sok más versenyre készülve:

Jövőre a klasszikusokat szeretném nagyon komolyan venni. Ha jól sikerülnek, elégedetten mehetek a Tour de France-ra, ahol meglátjuk hogyan alakul a forma. Beszélhetnénk eredményekről, de nehéz jósolni, minden szezon más.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo