fbpx

Pelikán megszökött – és nyert

Pelikán János eseménydús, és ami még ennél is fontosabb, eredményes hétvégét zárt. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő bringás szombaton másodikként végzett a 130 kilométeres, Velencei-tó körüli versenyen, majd vasárnap megnyerte az Esztergom és Dobogókő között megtartott Kínok Kínja elnevezésű országúti viadalt.

Pelikán János a Kínok Kínján

Pelikán János a Kínok Kínján

Az első hegyen (Esztergomból felfelé, Dobogókőre) még nem volt túl nagy a tempó, Pelikán nem is akciózott, de egy idő után Kiss Gergő megindult, a Cube-Balaton Team versenyzője meg vele tartott, és nem hagyta magát leszakítani. Ezek után volt még néhány sikertelen szökési kísérlet, utóbb azonban Kiss Gergő egy szlovák versenyző társaságában meglépett.

„Néhányszor próbáltam utolérni az elöl haladó kettőst, és néhány sikertelen próbálkozás után össze is jött. Jó tempót mentem a teljes ellenszélben, úgyhogy felértem Kiss Gergőékre. Előreálltam a pilisszántói meredeken, a szlovák versenyző leszakadt, és egy idő után Kiss Gergő is, de a hegy tetejére már együtt érkeztünk. Lejtmenet Pilisszentkeresztig, aztán balra, Dobogókő felé – megint emelkedőn. Egy-két perc telt el, amikor szökevénytársam feladta a próbálkozást, hogy ott maradjon velem. Tudtam, a maximumot kell nyújtanom, hogy hazaérjek, hiszen huszonhat kilométer volt még hátra. Az emelkedőn jó volt a tempóm, aztán lefelé, a ködben, a vizes úton életre-halálra hajtottam, mert tisztában voltam vele, hogy az üldözők elég jól mennek lefelé. Ennek az lett az eredménye, hogy kétszer is mellém került a hátsó kerék, vagyis közel voltam az eséshez. Szerencsére megúsztam, és a tempót is tartani tudtam, úgyhogy a végén 2 perc 14 másodperces előnnyel értem haza.” – mondta a versenyt megnyerő Pelikán János, aki szombaton már Solighettóban versenyez.

Forrás: felixpromotion.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo