fbpx

Óriási verseny és meglepő fordulat a Dubaji Körverseny utolsó szakaszán

Az előzetes várakozások ellenére a Dubai Womens Tour utolsó szakaszán is komoly verseny folyt az összetett első helyért. A nagy tempójú sík szakaszon az addig összetett második helyen álló Lucy Van Der Haar időjóváírásokkal megszerezte az első helyet, míg a szakaszt egy pár másodperccel hazaérő szökés nyerte. Ezen a napon a magyar versenyzők is folyamatosan aktívan versenyeztek, de nem sikerült a győztes szökésbe bekerülniük.

Szabó Adrienn, Temela Eszter, Jordán Dorka

A Dubaji Körverseny utolsó szakaszán egy 112 km hosszú, minimális szintkülönbséget tartalmazó városi pálya várt a női mezőnyre, ami az előzetes várakozások szerint túl sok kihívást nem tartogatott a versenyzők számára. Az előző napi szakasz után mindenki arra számított, hogy az összetett első 3 helyezettje fog meccselni a részhajrákon és a véghajrákon az első helyért, hiszen csak 10 mp különbség volt az első és a harmadik helyezett között. A várakozásoknak megfelelően indult a szakasz, óriási tempóban kezdett a női mezőny, ennek ellenére folyamatos szökési kísérletek jellemezték a versenyt, melyből magyar részről a Pannonia Regional Team bringása Jordán Dorka is kivette a részét. De senki nem tudott tartósan megszökni, csak pár másodpercre engedett el mindenkit a mezőny, majd a részhajrák előtt keményen bedarálta őket.

A locsolás már a rajtban elkezdődött

Az összetettben második helyen álló Lucy Van Der Haar nyerte az első két részhajrát, mellyel lefaragta a hátrányát az összetettben vezető Tatsiana Sharakovával szemben és azonos idővel álltak a táblázat élén. A cél előtt 25 km-rel viszont nem várt fordulat történt, a hátszélben egy 6 fős szökés tudott ellépni a mezőnytől, melyből végül 5 fő pár másodperccel haza is ért és ezzel elvitték az időjóváírásokat, melynek eredményeképpen jobb szakaszon elért helyezéseivel Lucy Van Der Haar nyerte az összetettet és a sprinttrikót is.

Szabó Adrienn, Temela Eszter, Jordán Dorka

A Pannonia Regional Team bringásai közül Szabó Adrienn a 49., Jordán Dorka az 57., Temela Eszter a 75. helyen ért célba, míg a Doltcini Van Eyck Sport versenyzője Szabó Zsófia a 27. helyet szerezte meg.

Az utolsó szakaszt a Pannonia Regional Team csapatvezetője így értékelte:
“Mivel a versenyzőink az előző nap 4 perc fölötti hátrányba kerültek az összetettben, ezért megpróbáltunk bekerülni egy szökésbe, hátha az összetettben vezetők elengednek minket a nagy hátrány miatt, sőt az összetettben vezető csapatának kifejezetten jól jött volna, ha elvisszük az időjóváírásokat. Az első részhajrá után próbálkoztak a lányok Jordán Dorkával az élen, de nem engedtek el senkit pár másodpercnél messzebbre. A tempó is átlag fölötti volt, féltávnál 43 km/h volt az átlag, ami egy női mezőnytől elég jónak számít, így esélytelen volt elmenni. Kb 25 km-rel a cél előtt az egyik visszafordító után a hátszélben tudott ellépni egy hat fős boly, amiben ketten is ott voltak a norvég csapatból, köztük az összetettben második helyen álló Lucy Van Der Haar is. Nem igazán értettük a helyzetet, hogy a Minszk ezt, hogy tudta így elnézni, mert ez garantált vereséget jelentett számukra. Erről a szökésről sajnos lemaradtunk, de 4 nap után már lehet nem tudtunk volna egyébként sem hozzátenni. Végül a mezőnyben érkeztek meg a versenyzőink pár másodperccel a szökés után.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk, ha jól tudom ők az első olyan magyar versenyzők, akik UCI többnapos versenyt fejeztek be magyar csapat tagjaként, de nem válogatottként. “

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.