Operación Puerto: a doppingdoki az utolsó szó jogán – videó

Tegnap a madridi bíróságon véget ért az Operación Puerto dopping botrányban elhíresült doppingdoki, Eufemiano Fuentes büntetőjogi tárgyalása a Madridi Bíróságon, ahol az utolsó szó jogán a páciensei életének veszélyeztetésével vádolt sportorvos is megszólalt.

Mint ismeretes, a 2006-ban kirobbant doppingbotrány főszereplője, Fuentes doktor laborjában több száz konzervált vért tartalmazó tasakot foglaltak le, melyekből többet is sikerült beazonosítani a felelős antidopping hatóságoknak és a sportági szövetségeknek köszönhetően. Elsősorban profi kerékpárosokét és spanyol atlétákét, a hírekben megemlített profi futballisták, teniszezők és kosárlabdázók ügyében viszont nem haladt előre a történet.

Eufemiano Fuentes

Eufemiano Fuentes

A spanyol törvények szerint viszont magát Fuentest csak páciensei életének veszélyeztetésével, és egészségügyi szabályok megszegésével vádolhatták meg, lévén Spanyolországban nincsenek hatályos antidopping törvények. Ugyanilyen okból citálták Fuentesszel együtt bíróság elé a legendás sportigazgatót, a korábban az ONCE kerékpáros csapatát irányító Manolo Saizot is, két másik kerékpáros szakvezető – Vicente Belda és Jose Ignacio Labarta (Kelme) – valamint Fuentes nővére, Yolanda társaságában. A vádlottakra börtön is várhat, az ítéletre 6 héten belül kerülhet sor.

Január 28-a óta 24 alkalommal tárgyalták Fuentes ügyét Madridban, mely során a legemlékezetesebb tárgyalás, amikor a sportorvos kilátásba helyezte a régóta várt – nem csak kerékpáros – páciensek beazonosítását, de a bírónő – köznapi nyelven fogalmazva –  „elszalasztotta” a lehetőséget, hogy kiderüljön, kik jártak vértranszfúziós kezelésre Fuentes laborjába. Az antidopping világszervezet (WADA) természetesen azóta követeli a vérkészítmények beazonosítását, amiről szintén dönt majd a bíróság. Fuentes azóta újabb fórumon, egy készülő könyvet beharangozva pendítette meg, hogy kitálal…

Tegnap, az utolsó tárgyalási napon Manolo Saiz ügyvédje, Ignacio Arroyo borzolta a kedélyeket, aki más sportigazgatók, például Bjarne Riis és Eusebio Unzue felelősségét firtatta, mondván az érintett vagy tanúskodó kerékpárosok, például Jorg Jaksche vagy Ivan Basso vallomásaiból is kiderült, hogy a dán menedzsert ugyanúgy bíróság elé lehetne állítani, mint Manolo Saizot, vagyis ha Riist nem, akkor Saizot miért? Ráadásul Saiz neve szerinte semmilyen bizonyítható szerepet nem játszott a beazonosított kerékpárosok doppingolásában.

S végül, Fuentes szavai videón, az utolsó szó jogán:

„Csak annyit szeretnék elmondani, hogy nem értek a joghoz, nem vagyok jogász, de biztosíthatom, hogy 35 éves praxisom során soha nem veszélyeztettem akár csak egy páciensem egészségét, és nem is reklamált senki, hogy bármilyen kársodást okoztak volna a kezeléseim. Ami ezt az eljárást illeti, melyben 10 éve történt dolgokról is beszélünk, nem látom bizonyítva, hogy akár egyetlen páciensem is lenne, akinek bármilyen kárt okoztam. Annak érdekében dolgoztam, mint orvos, hogy védjem az egészséget, nem pedig hogy károsítsam. Semmi mást nem szeretnék mondani.”

(forrás: Marca.com)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.