fbpx

Olasz győzelem a Tour de France 14. szakaszán!

Egynaposokat idéző végjátékot hozott a 100. Tour de France 14. szakasza, az esélyesek ma szabad napot vettek ki.

3. kilométert kellett várni az első próbálkozásig, ekkor Lars Bak (Lotto-Belisol), Jens Voigt (RadioShack-Leopard) és Blel Kadri (Ag2R) támadott. Alig egy órával később már 18 fősre növekedett a társaság, így a szökésből kimaradt csapatok (Euskaltel, Lampre-Merida) nekiálltak az 1 percre nőtt különbséget ledolgozni

Újabb egy óra elteltével a baszk és az olasz csapat munkája nem járt sikerrel, így jobb híján szökéssel próbálkoztak. Oroz (Euskaltel), Hoogerland (Vacansoleil-DCM) és Cunego (Lampre-Merida) akciója azonban nem volt elég átütő ahhoz, hogy utolérjék az elöl tekerő 18 versenyzőt. Eközben a Sky állt előre, tempójukról azonban hamar kiderült, hogy a mai napot az esélyesek a pihenésre használják és a szökevényeknek először lesz komoly esélyük a hazaérésre.

6 percre hízott előnnyel a zsebükben, 25 kilométerrel a cél előtt az élen tekerők elkezdhettek a szakaszgyőzelemben gondolkodni. Albasini és Millar próbálkozott a Côte de Lozanne lejtmenetében, ám az igazán erős akciókra a Côte de la Duchère emelkedőjéig kellett várni. Ekkor a Jens Voigt vezette sort az első hét egyik főszereplője, Jan Bakelants támadta be, amit David Millar és az imént említett veterán német kivételével szinte mindenki áttudott venni.

Felérve a dombtetőre  Julien Simon (Sojasun) ígéretes próbálkozása következett, aki 30 másodperccel is vezetett, de 1 kilométerrel a vége előtt mégis utolérték.

A hajrában Albasini tűnt a legerősebbnek, de a “semmiből” feljövő Matteo Trentin mindenkinél gyorsabbnak bizonyult, és megnyerte a szakaszt.
Az összetettben Talansky (Garmin-Sharp) előrelépését leszámítva nem történt változás.

Holnap a Tour leghosszabb szakasza következik a maga 242 kilométerével, melynek végén újra láthatjuk az esélyeseket harcolni a legendás kopasz hegyen, a Mont-Ventoux-n.

A 14. szakasz végeredménye:

1 Matteo Trentin (Ita) Omega Pharma-Quick Step 4:15:11
2 Michael Albasini (Swi) Orica-GreenEdge
3 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp
4 Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team
5 Egoitz Garcia Echeguibel (Spa) Cofidis, Solutions Credits
6 Lars Ytting Bak (Den) Lotto Belisol
7 Simon Geschke (Ger) Team Argos-Shimano
8 Arthur Vichot (Fra) FDJ.fr
9 Pavel Brutt (Rus) Katusha
10 Cyril Gautier (Fra) Team Europcar

Az összetett állása:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 55:22:58
2 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:28
3 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff 0:02:45
4 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:02:48
5 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:03:01
6 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:04:39
7 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:04:44
8 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:05:18
9 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:05:39
10 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:05:48
11 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp 0:05:52
12 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:05:54
13 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:06:54
14 Michael Rogers (Aus) Team Saxo-Tinkoff 0:07:28
15 Andy Schleck (Lux) RadioShack Leopard 0:08:32
16 Maxime Monfort (Bel) RadioShack Leopard 0:10:16
17 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:12:10
18 Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team 0:14:22
19 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:14:50
20 Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quick Step 0:14:57

Tour de France 1. szakasz

Tour de France 2. szakasz

Tour de France 3. szakasz

Tour de France 4. szakasz

Tour de France 5. szakasz

Tour de France 6. szakasz

Tour de France 7. szakasz

Tour de France 8. szakasz

Tour de France 9. szakasz

Tour de France 10. szakasz

Tour de France 11. szakasz

Tour de France 12. szakasz

Tour de France 13. szakasz

100. Tour de France: Kikre érdemes figyelni? – a 22 csapat és az esélyesek bemutatása

A 100. Tour de France itinere: a szakaszok részletesen, hegyek, esélyek

A 100. Tour de France – számok, trikók, díjak, statisztikák, érdekességek

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.