fbpx

MOFÉM Underworld Kupa: hatalmas menet a pincében!

Elsőre mindenkinek furcsán – divatos szóval extrémen – hangzik, hogy mountain bike versenyt rendeznek a kőbányai pincerendszerben, de aki járt már az Underworld Kupán, az tudja, hogy pusztán egy nagyon jó hangulatú eseményről van szó, egy nagyon érdekes helyszínen, ahol bárki iszonyú jót bringázhat. Augusztus 10-én sem volt ez másképp.

Búr Zsolt, a leggyorsabb

Búr Zsolt, a leggyorsabb

Vannak olyan versenyek, amit kezdők nem igazán tudnak élvezni. Jártunk olyanokon is, ahol kinyilvánítják, hogy nem a versenyzés a lényeg, hanem a tekerés, meg a részvétel, meg a hangulat, blablabla… (OK, de akkor miért verseny?) Az Underworld szervezői pedig nem nyilvánítanak ki ebből a szempontból semmit, és ez jó. Az Underworld az Underworld. Egyébként meg lehet jót versenyezni, lehet jót biciklizni, lehet nem mindennapi élményeket szerezni, jó társaság gyűlik össze és jó a hangulat…

A helyszínt sokan ismerik olvasóink közül, de ha mégsem, röviden: A Merkapt Sporttelepen kialakított két kilométeres kör, két rövidke kis cross-country-s szekcióval, és egy hosszabb kirándulással a kőbányai pincerendszerben, csiki-csuki kanyarokkal, visszafordítókkal, sejtelmes fényekkel. A gyors, egyórás, hetven perces futamok közben, miután felvetted a ritmusát, akkor is felviszi az adrenalint a változatos pálya, ha nincs esélyed a győzelemre, ha pedig a dobogóért küzdesz, akkor szinte extázisba lehet kerülni a versenyen.

Meggyesi Gergő a pincében

Meggyesi Gergő a pincében

A teljesen kezdőknek félórás próbafutamot is indítanak, hogy ne veszélyeztessék komolyabban saját és más testi épségét, mert egyébként az esély a bukásra igen nagy, de ez benne van ebben a sportágban. Az időjárás jóvoltából a próbafutam után nem sokkal következő női és junior verseny résztvevő voltak kénytelenek a legtechnikásabb pályán bringázni, ugyanis a leszakadó eső helyenként igen veszélyessé tette az íveket. Ennek ellenére az idén kevesebb versenykilométerrel rendelkező Módos Gabi (Merida-Maraton Team CST) valósággal repült a pályán, magasan a leggyorsabb volt a hölgyek között. A juniorok között hasonlóan meggyőző volt Meggyesi Bercel (ROSE-PCCC).

A férfi indulókat idén nem szedték szét licences és nem licences versenyzőkre, így mindenki korosztályának megfelelő futamon indult. Megnézve az időket, a master1 futamból Búr Zsolt (Alpinbike Team-Giant-Endura-Csonticar) volt a leggyorsabb, a felnőttek közül pedig a Fenyvesi Péter (Cube-Csömör) – Meggyesi Gergő (ROSE-PCCC) – Szalontay Bence (Merida Maraton Team CST) trió produkált hasonlóan jó tempót. A tapasztaltabb és kevésbé technikás bringások keveredéséből egyébként a helyenként nagyon szűk pályán sem adódott nagyobb gond, főleg a kevésbé tapasztaltak előzékenysége miatt, többségük figyelt a gyorsabbakra. Mégis, ebből a szempontból talán jobb volt a tavalyi lebonyolítási rendszer (licences, nem licences kategóriákkal).

Egy Fityisz bújik ki az alagútból

Egy Fityisz bújik ki az alagútból

Az eredményhirdetésen még egy slusszpoén is várta a versenyzőket, ugyanis a RoseBikes Hungary jóvoltából kisorsolásra került a verseny „fő-fájdalomdíja”, egy 100 eurós utalvány, ami a technikai probléma (tavaly sok ilyen volt a királydinnye miatt…) miatt kiálló versenyzők között talált gazdára, Temesvári Gábor a boldog tulajdonos.

eredménylisták

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo