fbpx

Mire számíthatunk a III. Decathlon Borsodcrosson? – Október 27-én Miskolc várja a cyclo-crossosokat

Október 27-én rendezik a III. Decathlon Borsodcrosst, a Cyclo-cross magyar kupa sorozat 3. állomását, melynek kapcsán a verseny rendezőjével, Dovák Dáviddal beszélgettünk arról, hogy idén mit várhatunk az egyik legnépszerűbb hazai cyclo-cross versenyen.

Bikemag: A idei már a harmadik rendezése lesz Borsodcrossnak, viszont az elmúlt két évvel ellentétben most nem a téli hónapokban rendezitek meg, hanem ősszel lesz a verseny. Milyen pályára számíthatunk, lesznek változások a tavalyihoz képest?

Dovák Dávid: Eleget dideregtünk. 🙂 De viccet félretéve – ez is egyfajta felmérése az igényeknek. A sportág és a mi versenyünk érdeke is, hogy megtaláljuk azt az időszakot, amikor a lehető legtöbb embert érhetjük el – akár az indulói létszámot, akár a résztvevők számát illetően. Idén teszünk egy próbát ősszel – a versenyt követően pedig leszűrjük a tanulságokat. Másfelől a helyszínt biztosító, Miskolci Egyetem Sportközpont számára is ez volt a legkézenfekvőbb dátum, ezen a napon csak a miénk a sporttelep.

Ami a pályát illeti, a nyomvonal nagyon keveset fog változni az OB-kör kialakításához képest. Egy-két trükkösebb, technikai kihívást tartogató elemet még igyekszünk belecsempészni – de úgy látjuk, a pálya kész: képes kielégíteni a magyar crossosok igényeit. Jelen állás szerint kellemes időnek nézünk elébe a verseny hétvégéjén (15-17 fok), ugyanakkor az időjósok kecsegtetnek némi záporral, így nem tartok attól, hogy csontszáraz pálya várna a versenyzőkre vasárnap. Bár, a körülmények a múltban megnehezítették a srácok dolgát, mégis mindig gyors versenyeket futottunk rajta – az idei kiírás még inkább kedvezhet a gyorslábúaknak.

Bikemag: Tavaly, pontosabban idén januárban a Országos Bajnokságot rendeztétek meg, mindenki sikeresnek értékelte ezt a versenyt. Lehet még hova továbbfejlődni? Idén készültök valamilyen újdonsággal?

Dovák Dávid: Fejlődni mindig lehet. A Borsodcross esetében is igaz ez. Ami a magyarországi cyclocross fejlődéséhez elengedhetetlen, az a nemzetköziség kapuinak megnyitása. Cser Gabival régóta diskurálunk egy C-s verseny megrendezéséről, a helyszín adott, a rendezői csapat évről-évre stabilabb, a partnereink együtt gondolkodnak velünk – úgy hiszem a jövőben ez egy konkrét lehetőség az előrelépéshez. 

Ugyanakkor az elsődleges feladatot az állandóság megteremtésében látom, majd akkor érzem igazán sikeresnek a “márkánkat” – ha hét év múlva is írtok majd arról cikket, hogy a HOTE Sport tizedik alkalommal is megrendezte a Borsodcross-t, a jubileumi sztárvendég Thibaut Nys. 🙂 Évről-évre sok verseny, egyesület, “gondolat” eltűnik a süllyesztőben – mi nem akarjuk így végezni, komoly terveink vannak, nyomot kívánunk hagyni a magyar kerékpársportban, igazán pozitív nyomot.

Bikemag: Köszönjük. Október 27-én a versenyen találkozunk!

További információk a verseny facebook oldalán.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo